Ebédelünk.
Sziasztok Várlakócskák!
Vegyük sorra.
Ott kezdődött, hogy hétfőn elővettünk Katával egy tálca szeletelt sertés karajt.
Az volt a terv, hogy 2 szeletet kiránt a Kata még aznapra, a rántott sajt, és a rántott hagymakarika mellé.
Úgy is lett.
A maradék 4 szelettel mit kezdjünk?
Hiszen azt visszafagyasztani nem illik.
Süssük meg parázson, a szabadban.
OK.
Hát akkor először kenjük be sárral, és hagyjuk szikkadni.
Jó, jó, de mégis milyen legyen a pác?
Bele ugrottam a gyűjteményembe, és előtaláltam 10-15 kenőcs receptet.
Átolvassgattam, a jobbakat Katával is elolvastattam, de végülis egyik se tetszett igazán.
Mondom a lyánynak, hogy akkor most olyanok leszünk, mint a legnagyobbak.
Ötletbörzézünk.
Leülünk egymással szemben, és dobáljuk a jobbnál rosszabb ötleteket, majd csak kialakul valami a végére.
Ez majdnem így is nézett ki, csak annyiban különbözött az említett formától, hogy a csajszi a saját szobájában kockult, ÉÉN az enyémbe, és kiabáltunk egymásnak.
Mondta mindenki a magáét, hogy mit látna szívesen a pácban, vagy mit nem kér bele tutira.
Úgy 1 órácska alatt kialakult a következő csucsogmány:
- 2 evőkanál ketchup,
- 1 evőkanál méz,
- 1 evőkanál olíva olaj,
- fél evőkanál Worchester mártás,
- fél evőkanál szója szósz,
- fél citrom leve,
- 1 púpozott teáskanál gyömbér, akár por, akár frissen reszelt,
- Fokhagyma só,
- Frissen őrölt színes bors.
Ebben végül is meg egyeztünk.
Kata kivonult a konyhába, és össze is keverte a hozzávalókat.
A végén behozta nekem kóstolóra, és még egy picit kellett sózni, és borsozni, aztán már nekem is tökéletesen megfelelt.
Ekkor elővette a hús szeleteket, ráfektette őket a deszkára, letakarta egy folpackkal, és iszonyatosan szétverte a pofájukat, a klopferrel.
A hártya vékony husikat össze-vissza kencézte, és éjszakára bekerültek a hűtőbe dideregni.
A leírt mennyiség pont elég is volt a 4 szelet husira.
Na eljött a kedd.
Már elég csúnyácska fellegek voltak körbe-körbe.
Délelőttre azonban még a Lizy is megerőltette magát, és kicsit ő is sütögetett.
Ettől teljesen megnyugodva Kata még elment egyet barizni egy ismerőséhez.
Mikor haza érkezett, már azt mondta, hogy talán mégis inkább az elektromos grillsütőben kéne elkészíteni az étket, mert már lóg az eső lába.
Kicsit nyafogtam Neki, hogy azért az nem ugyan az, majd 1 perc leforgása alatt meg is győztem.
Gyorsan tüzet rittyentett, és már a husoknak sem kellett tovább fázniuk a hűtőben.
Na ez volt az a pillanat, amikor már majdnem ÉÉN is feladtam, merthogy ekkor kezdett el dörögni, és villámlani.
Szóltam a lánynak, hogy vegye elő a napernyőket, és rakja a tűz fölé, mert ezt most itt kint fogjuk megsütni, ha törik, ha szakad!
Nosza elő is készítette a tereptárgyakat.
Az égiek eddigre meg már ki is kuglizták magukat.
Hurrá!
Kata rákérdezett, hogy akkor mit is eszünk köretnek?
Mondom, ÉÉN speciel azt a valódi, friss, meleg, ropogós kiflicskét, amit az előbb hoztál.
Ő meg akkor megfőz 2 szem krumplit a mikróban, és felkockázva azt is felteszi a rostra.
És szinte egyszerre mondtuk ki:
- És a hagyma?
Villámos hangya pucolás, amíg a kolompár a mikróban érik, és a hangya máris szeletelődik nem túl keskeny cikkelyekre.
Mire a kolompár is félig megfőtt, azaz 3 perc múlva, az egész felkerült egy alu sütő tálcára.
Először csak az egyik fele, szóval 2 szelet husi, a hangya,és a kolompár.
Majd ahogy 15 perc múlva lekerült róla a kicsit megpirult krumpli, azonnal felköltözött a másik két szelet pácolt csoda is.
Na ekkor dörrent az ég egy akkorát, hogy az ebéd majdnem magától ugrott ki az anyaföldre ijedtébem.
Elrendeltem az azonnali szolgálatot a tereptárgyaknak, akik kicsit morogva tették szóvá, hogy ők nap ellen vannak kiképezve, de ez engem az adott pillanatban rohadtul nem érdekelt.
Ekkor már ÉÉN is kiültem a teraszon lakozó padra, és ki tettem hab testem az elemek tombolásának.
Jöhet eső, jöhet hó, vad vihar, vagy izzó napsütés, ÉÉN szolidaritok Katával.
Ő meg bekuporodott az ernyők alá, mondván, hogy most mosott hajat.
Az első meglepetése az volt, hogy nem egyedül volt a fedezékben.
Találkozott ott egy másik Katával.
Egy kis katica bogárral.
Miután megküzdöttek a szabad helyekért, már azt is belátta, hogy van ott a sátorban még valaki.
Ott volt a Milán bácsi.
Tudjátok.
A Füst.
...
Addigra viszont már olyan büdös volt a csodálatos hajkorona, hogy már minden mindegy volt.
A fedezék alól felszálló füst olyan szép fehér volt, hogy hirtelen hívást kaptam Jozef Ratzinger barátomtól, hogy mi a recept, mert ezt szeretnék használni a következő pápa választáskor is.
Kata arról is csak tőlem szerzett tudomást, hogy az eső pont az a 9 csepp volt, és nem több.
Na végül is csak elkészült valahogy az étek.
Kata odatette a tálcát az asztalra,külön tányéron a hangya, és a kolompár.
Azonnal neki estünk, ellentétben az esővel, aki nem esett se neki, se másnak.
Az első falat kicsit fájt.
Merthogy kimaradt a meggondolásból, hogy ez a szar tüzön sült.
A fél orcám leégett.
De a másodiknál már éreztem a csodálatos ízkavalkádot!
Frenetikus élmény!
Maga a mennyei manna!
Ahogy a fűszerek íze összeérett a sült szafttal, és az ember szájában keveredett a hagyma édeskés ízével, Hihetetlen kulináris élményt nyújtott.
Pár falat után már azt is megkockáztatom, hogy az élvezet inkább orálisnak volt nevezhető, hiszen az orgazmus határán voltam.
És hogy még lehessen fokozni az élményt, még a napocska is ránk mosolygott.
A végéről az Ambrózia sem hiányozhatott, a gyömbor.
Na erre lehet beküldeni megfejtéseket.
A csoda ebéd után Katával csak ültünk a teraszon, és halkan büfiztünk.
Egészen addig, tehát mint 1 4 percig, amíg az égiek nem kezdtek egy újabb kugli partiba.
Kata felnézett az égre, és azt mondja, hogy:
- ÁÁÁ! Ez még annyi sem lesz, mint az előző, hiszen az a Keszthelyi-öböl felöl érkezett, ami a félelmetes kategória, ez meg dél felöl, ami már el szokott kerülni minket.
Erre felsikítottam, és az összes lábammal elkezdtem rohanni a menedéket nyújtó, tőlem körülbelül 2 méternyire lévő konyha felé.
Közben a sikításból nem engedve, próbáltam közölni a lyánnyal a katasztrófa közeledtét.
Még időben felfogta, hogy nem kiheréltek, hanem valószínűleg tényleg baj van.
Ekkor kezdett el esni az eső.
Esni?
Elkezdett?
Egy mélységes frászt!
Konkrétan az történt, hogy mire ÉÉN beértem a lakásba, az az egy szál alsógatya, ami takarta amit kellet, olyan vizes lett, mintha mindent bele engedtem volna.
Mire Kata eltolta a bringáját a kazánházba, és Ő is beszaladt, addigra az összes ruhája is úgy nézett ki, mint a haja.
Újra mosva.
Talán sikerült érzékeltetnem, hogy egyszerre Walaki ránk öntött egy 1.000.000 literes dézsa vizet.
Ez az igazi Balatoni vihar!
Amikor bekóstol Keszthely felöl, aztán tesz egy kört dél felé, és vissza fordul.
Ez nyaranta általában egyszer előfordul, nagy ritkán kétszer is.
De többször biztos nem.
Az idén ez volt az első.
A rádióbol tudtam meg, persze nem a Hobby rádióból, hogy itt Márián volt a legnagyobb a vihar, 115 km/óra sebességű szél, és a vízhozam is percenkénti valami idétlen nagy.
Marcaliban, ami innen délre van 17 km-re, 2 perc alatt teltek meg az utcai esővízelvezető csatornák.
Tőlünk nyugatra a következő falu Balatonberény, ahol fákat dobott a sínekre a vihar.
Keletre Fenyves az első falu, ott is fákat csavart ki a tomboló vihar, és a Mária-alsói kis közértnek, ahol Anna két nyáron át dolgozott, annak is letépte a tetejét.
Nyitva tartási időben, amikor a nyaralók csak oda tudtak bemenekülni az eső elöl.
De még Lellén is, ami innen legalább 30 km, pusztított a dolog.
Az orkán erejű vihar még legalább fél órát tombolt, aztán lassan-lassan elhalkult.
Imádom ezt a természeti csodát átélni!
Ez a kis zivatar, ami éppenhogy csak elverte az útról a port, még egy lapáttal rátett az ebéd okozta gyönyörökre.
Akár hiszitek, akár nem, ennek a nyárnak ez volt a második legszebb élménye.
Az első maradjon az ÉÉN titkom.
Pusza: A mindent akarok, minden kell Matula.
