Eggyé lényegült
Ott, a lélek lankáin,
Zölddé édesült ez a tavasz is!
Szellemünk izmait,
S elmédnek minden próbálkozását
Lényegítve eggyé.
Esett,
De ez nem vehette végét derűdnek.
A hajnal pillanatait,
Lévén csupán az átmeneté,
Úgy éltem meg, át,
Mint Schopenhauer
Elhatározásainak sorozatát.
Átnyúltunk egymásba úgy,
Hogy tudtuk, tudtad,
Hogy tisztaságunk nem puszta adekváció.
Bomlott bennem a gitárhúr
Mintegy féltucatja,
S összekalapozott létemnek
Minden rezdülése
Ott volt veled.
A de Gaulle-forgatagában
Úgy voltál magad,
Hogy veled én ott voltam.
Látod?
Már magamra gondolni is bátorkodom.
Bevallani neked
Az elesettek énekét,
A lélek orgiáin tobzódó szavakat.
E verssorokban vagyok ott veled!
Markomban önnön szegénységünk,
El merek mosolyodni mégis.
Éltem asszonyt, mímelt csodát,
Cafka ajkak rúzsbíborát,
Hamis húron harmóniát,
De:
A szerelem opálgömbjét
Csak veled bábálhattam.
