Egy beteljesült kívánság
Mindentől távol szinte már a semmi közepén, állt egy kicsi házikó. Apró ablakszemeit függöny sem takarta és düledező falairól hámlott már a vakolat. Itt
élt szüleivel, két kedves kis gyermek. Panni, nagycsoportos óvodás volt, Karcsi pedig már, az iskola második osztályát taposta.
A szülők, imádták gyermekeiket, mégis gyakran előfordult hogy vacsora nélkül maradt a tányér és nem jutott télen elég tüzelőre sem. A gyerekek mégsem kértek,
követeltek, mondani sem kellett, valahonnan érezték, hogy nincs miből....
A gyerekek, mégis boldognak érezték magukat. Tudtak örülni mások örömének és minden apró szépnek. Mikor társaik arról meséltek, hol nyaraltak, vagy milyen
ajándékot kaptak Karácsonyra, nem volt féltékenység a szívükben. Hiszen tudták, hogy éjjel álmukban ugyan ott járnak majd ahol társaik és mindazt átélhetik
amit ők, együtt családjukkal....
Ahogy közeledett a December és leesett az első hó is, Panni egyre jobban várta már a télapót. Az óvodában verseket, énekeket tanultak és már minden nap
csak erről szólt.
Lázban égett kicsi szíve alig győzte kivárni már azt a napot.
Aztán végül, nagysokára, mégis elérkezett.
Mindenki szépen elmondta a verseket, elénekelte az énekeket, végül aztán, elkövetkezett az ajándékok ideje is. Az egész csoport felsorakozott a Mikulás
előtt, aki egyesével a kezükbe adta a csomagokat és megkérdezte tőlük, mi lenne a kívánságuk.
Volt aki repülőt, volt aki kis autót, volt aki babát kért.
Mikor Panni került sorra, a Télapó szíve elszorult, a rongyos, ámde mégis mosolygós kislány láttán. Panni, most vette csak észre, hogy a Télapó sapkáját,
egy hatalmas fehér szívecske ékesíti.
Nagyon nagyon tetszett neki.
„Szép a sapkád." Mondta neki bátran és hangosan.
„Köszönöm!" Válaszolta a Mikulás." Neked, mi volna a kívánságod?"
„Én csak azt szeretném, ha a szüleim kicsivel kevesebbet szomorkodnának és boldog ünnepünk lehetne." Felelte a kislány, már kevésbé bátran.
A Télapó nagyot sóhajtott és megsimogatta a fejét.
„Majd, meglátom mit tehetek."
Panni, hitte is a dolgot, meg nem is. A csomagnak mindenesetre nagyon örült és mikor hazaért, mindenkinek adott belőle. Anyának, apának és természetesen
Karcsinak is.
Mikor este, leültek szegényes vacsorájuk mellé, a kislány boldogan mesélt a Télapó sapkáját díszítő szívről és a kívánságáról is.
Szülei szemében könny csillogott és fájdalmasan így sóhajtottak.
„Hát, ez maga lenne a Karácsonyi Csoda!"
Jó pár nap telt el már azóta.
Elfogyott a pár szem csoki és kicsit halványult már annak a szép délelőttnek az emléke is.
Egyszer aztán egy hatalmas, díszes autó állt meg a házacska előtt.
Panni ért oda először és csodálkozva látta, hogy a szívecskés sapkás Mikulás ül a kormány mögött.
„Itt az én Mikulásom!!!" Hadarta hangosan, úgy, hogy szinte érteni sem lehetett.
Az autó minden ajtaja ablaka kitárult hirtelen és fekete ruhába öltözött krampuszok ugráltak ki belőle. A fiúk kezében, hatalmas dobozok voltak, a lányok
pedig díszíteni kezdték a házikót.
Az ablakokra függöny került, a poros földre pedig szőnyeg.
Még néhány kép is jutott a falakra.
Kívül pedig csodás izzók égtek, jelezvén, hamarosan itt a Karácsony....
A család csak állt, szóhoz sem jutott.A dobozok mindenféle finomságot rejtettek.
A kicsi kamra polcai vidáman nyöszörögtek édes terhük alatt.
Mikor már minden a helyére került, anya könnyes szemmel állt meg a Télapó előtt. Szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
„Szívesen!" Válaszolta mosolyogva a Télapó.
Még mielőtt Pannitol is elköszönt volna, egy kis Mikulást nyomott a kislány kezébe. A sapkáját, fehér szívecske ékesítette. Halkan, csendben, hogy csak
ők hallják, ezt mondta.
„Hogy, mindig emlékezz erre a napra, meg, arra, hogy a kívánságok igenis valóraválnak néha."
Mikor aztán csönd lett a ház körül, anya gyorsan előszedte az ütött, kopott láboskát és főzni kezdett.
Talán még soha nem csillogott úgy rajta a Nap, mint azon a csodálatos délelőttön.
Mintha ő is velük ünnepelt volna.
Anya kezében, gyors táncot járt a habverő és nem sokkal később, már finom illatok szálltak a házikóban.
Mindenki jóllakott aznap sőt a süteményből, még, másnapra is maradt.
Panni, boldog szívvel ölelte át a kicsi Mikulást és csak ennyit suttogott.
„Köszönöm!"
Azzal mély álomba szenderült.
Végre egyszer, nem más csodáját álmodta újra, hanem a sajátját.
Ettől, hihetetlenül boldog volt.
Hiszen, vannak még csodák....
eteljesült kívánság
Egy beteljesült kívánság
Mindentől távol szinte már a semmi közepén, állt egy kicsi házikó. Apró ablakszemeit függöny sem takarta és düledező falairól hámlott már a vakolat. Itt
élt szüleivel, két kedves kis gyermek. Panni, nagycsoportos óvodás volt, Karcsi pedig már, az iskola második osztályát taposta.
A szülők, imádták gyermekeiket, mégis gyakran előfordult hogy vacsora nélkül maradt a tányér és nem jutott télen elég tüzelőre sem. A gyerekek mégsem kértek,
követeltek, mondani sem kellett, valahonnan érezték, hogy nincs miből....
A gyerekek, mégis boldognak érezték magukat. Tudtak örülni mások örömének és minden apró szépnek. Mikor társaik arról meséltek, hol nyaraltak, vagy milyen
ajándékot kaptak Karácsonyra, nem volt féltékenység a szívükben. Hiszen tudták, hogy éjjel álmukban ugyan ott járnak majd ahol társaik és mindazt átélhetik
amit ők, együtt családjukkal....
Ahogy közeledett a December és leesett az első hó is, Panni egyre jobban várta már a télapót. Az óvodában verseket, énekeket tanultak és már minden nap
csak erről szólt.
Lázban égett kicsi szíve alig győzte kivárni már azt a napot.
Aztán végül, nagysokára, mégis elérkezett.
Mindenki szépen elmondta a verseket, elénekelte az énekeket, végül aztán, elkövetkezett az ajándékok ideje is. Az egész csoport felsorakozott a Mikulás
előtt, aki egyesével a kezükbe adta a csomagokat és megkérdezte tőlük, mi lenne a kívánságuk.
Volt aki repülőt, volt aki kis autót, volt aki babát kért.
Mikor Panni került sorra, a Télapó szíve elszorult, a rongyos, ámde mégis mosolygós kislány láttán. Panni, most vette csak észre, hogy a Télapó sapkáját,
egy hatalmas fehér szívecske ékesíti.
Nagyon nagyon tetszett neki.
„Szép a sapkád." Mondta neki bátran és hangosan.
„Köszönöm!" Válaszolta a Mikulás." Neked, mi volna a kívánságod?"
„Én csak azt szeretném, ha a szüleim kicsivel kevesebbet szomorkodnának és boldog ünnepünk lehetne." Felelte a kislány, már kevésbé bátran.
A Télapó nagyot sóhajtott és megsimogatta a fejét.
„Majd, meglátom mit tehetek."
Panni, hitte is a dolgot, meg nem is. A csomagnak mindenesetre nagyon örült és mikor hazaért, mindenkinek adott belőle. Anyának, apának és természetesen
Karcsinak is.
Mikor este, leültek szegényes vacsorájuk mellé, a kislány boldogan mesélt a Télapó sapkáját díszítő szívről és a kívánságáról is.
Szülei szemében könny csillogott és fájdalmasan így sóhajtottak.
„Hát, ez maga lenne a Karácsonyi Csoda!"
Jó pár nap telt el már azóta.
Elfogyott a pár szem csoki és kicsit halványult már annak a szép délelőttnek az emléke is.
Egyszer aztán egy hatalmas, díszes autó állt meg a házacska előtt.
Panni ért oda először és csodálkozva látta, hogy a szívecskés sapkás Mikulás ül a kormány mögött.
„Itt az én Mikulásom!!!" Hadarta hangosan, úgy, hogy szinte érteni sem lehetett.
Az autó minden ajtaja ablaka kitárult hirtelen és fekete ruhába öltözött krampuszok ugráltak ki belőle. A fiúk kezében, hatalmas dobozok voltak, a lányok
pedig díszíteni kezdték a házikót.
Az ablakokra függöny került, a poros földre pedig szőnyeg.
Még néhány kép is jutott a falakra.
Kívül pedig csodás izzók égtek, jelezvén, hamarosan itt a Karácsony....
A család csak állt, szóhoz sem jutott.A dobozok mindenféle finomságot rejtettek.
A kicsi kamra polcai vidáman nyöszörögtek édes terhük alatt.
Mikor már minden a helyére került, anya könnyes szemmel állt meg a Télapó előtt. Szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
„Szívesen!" Válaszolta mosolyogva a Télapó.
Még mielőtt Pannitol is elköszönt volna, egy kis Mikulást nyomott a kislány kezébe. A sapkáját, fehér szívecske ékesítette. Halkan, csendben, hogy csak
ők hallják, ezt mondta.
„Hogy, mindig emlékezz erre a napra, meg, arra, hogy a kívánságok igenis valóraválnak néha."
Mikor aztán csönd lett a ház körül, anya gyorsan előszedte az ütött, kopott láboskát és főzni kezdett.
Talán még soha nem csillogott úgy rajta a Nap, mint azon a csodálatos délelőttön.
Mintha ő is velük ünnepelt volna.
Anya kezében, gyors táncot járt a habverő és nem sokkal később, már finom illatok szálltak a házikóban.
Mindenki jóllakott aznap sőt a süteményből, még, másnapra is maradt.
Panni, boldog szívvel ölelte át a kicsi Mikulást és csak ennyit suttogott.
„Köszönöm!"
Azzal mély álomba szenderült.
Végre egyszer, nem más csodáját álmodta újra, hanem a sajátját.
Ettől, hihetetlenül boldog volt.
Hiszen, vannak még csodák....
Mindentől távol szinte már a semmi közepén, állt egy kicsi házikó. Apró ablakszemeit függöny sem takarta és düledező falairól hámlott már a vakolat. Itt
élt szüleivel, két kedves kis gyermek. Panni, nagycsoportos óvodás volt, Karcsi pedig már, az iskola második osztályát taposta.
A szülők, imádták gyermekeiket, mégis gyakran előfordult hogy vacsora nélkül maradt a tányér és nem jutott télen elég tüzelőre sem. A gyerekek mégsem kértek,
követeltek, mondani sem kellett, valahonnan érezték, hogy nincs miből....
A gyerekek, mégis boldognak érezték magukat. Tudtak örülni mások örömének és minden apró szépnek. Mikor társaik arról meséltek, hol nyaraltak, vagy milyen
ajándékot kaptak Karácsonyra, nem volt féltékenység a szívükben. Hiszen tudták, hogy éjjel álmukban ugyan ott járnak majd ahol társaik és mindazt átélhetik
amit ők, együtt családjukkal....
Ahogy közeledett a December és leesett az első hó is, Panni egyre jobban várta már a télapót. Az óvodában verseket, énekeket tanultak és már minden nap
csak erről szólt.
Lázban égett kicsi szíve alig győzte kivárni már azt a napot.
Aztán végül, nagysokára, mégis elérkezett.
Mindenki szépen elmondta a verseket, elénekelte az énekeket, végül aztán, elkövetkezett az ajándékok ideje is. Az egész csoport felsorakozott a Mikulás
előtt, aki egyesével a kezükbe adta a csomagokat és megkérdezte tőlük, mi lenne a kívánságuk.
Volt aki repülőt, volt aki kis autót, volt aki babát kért.
Mikor Panni került sorra, a Télapó szíve elszorult, a rongyos, ámde mégis mosolygós kislány láttán. Panni, most vette csak észre, hogy a Télapó sapkáját,
egy hatalmas fehér szívecske ékesíti.
Nagyon nagyon tetszett neki.
„Szép a sapkád." Mondta neki bátran és hangosan.
„Köszönöm!" Válaszolta a Mikulás." Neked, mi volna a kívánságod?"
„Én csak azt szeretném, ha a szüleim kicsivel kevesebbet szomorkodnának és boldog ünnepünk lehetne." Felelte a kislány, már kevésbé bátran.
A Télapó nagyot sóhajtott és megsimogatta a fejét.
„Majd, meglátom mit tehetek."
Panni, hitte is a dolgot, meg nem is. A csomagnak mindenesetre nagyon örült és mikor hazaért, mindenkinek adott belőle. Anyának, apának és természetesen
Karcsinak is.
Mikor este, leültek szegényes vacsorájuk mellé, a kislány boldogan mesélt a Télapó sapkáját díszítő szívről és a kívánságáról is.
Szülei szemében könny csillogott és fájdalmasan így sóhajtottak.
„Hát, ez maga lenne a Karácsonyi Csoda!"
Jó pár nap telt el már azóta.
Elfogyott a pár szem csoki és kicsit halványult már annak a szép délelőttnek az emléke is.
Egyszer aztán egy hatalmas, díszes autó állt meg a házacska előtt.
Panni ért oda először és csodálkozva látta, hogy a szívecskés sapkás Mikulás ül a kormány mögött.
„Itt az én Mikulásom!!!" Hadarta hangosan, úgy, hogy szinte érteni sem lehetett.
Az autó minden ajtaja ablaka kitárult hirtelen és fekete ruhába öltözött krampuszok ugráltak ki belőle. A fiúk kezében, hatalmas dobozok voltak, a lányok
pedig díszíteni kezdték a házikót.
Az ablakokra függöny került, a poros földre pedig szőnyeg.
Még néhány kép is jutott a falakra.
Kívül pedig csodás izzók égtek, jelezvén, hamarosan itt a Karácsony....
A család csak állt, szóhoz sem jutott.A dobozok mindenféle finomságot rejtettek.
A kicsi kamra polcai vidáman nyöszörögtek édes terhük alatt.
Mikor már minden a helyére került, anya könnyes szemmel állt meg a Télapó előtt. Szóra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán.
„Szívesen!" Válaszolta mosolyogva a Télapó.
Még mielőtt Pannitol is elköszönt volna, egy kis Mikulást nyomott a kislány kezébe. A sapkáját, fehér szívecske ékesítette. Halkan, csendben, hogy csak
ők hallják, ezt mondta.
„Hogy, mindig emlékezz erre a napra, meg, arra, hogy a kívánságok igenis valóraválnak néha."
Mikor aztán csönd lett a ház körül, anya gyorsan előszedte az ütött, kopott láboskát és főzni kezdett.
Talán még soha nem csillogott úgy rajta a Nap, mint azon a csodálatos délelőttön.
Mintha ő is velük ünnepelt volna.
Anya kezében, gyors táncot járt a habverő és nem sokkal később, már finom illatok szálltak a házikóban.
Mindenki jóllakott aznap sőt a süteményből, még, másnapra is maradt.
Panni, boldog szívvel ölelte át a kicsi Mikulást és csak ennyit suttogott.
„Köszönöm!"
Azzal mély álomba szenderült.
Végre egyszer, nem más csodáját álmodta újra, hanem a sajátját.
Ettől, hihetetlenül boldog volt.
Hiszen, vannak még csodák....
