Egy édes találkozó története
E levélben tegnapi nap örömét
mesélem el neked annak minden szépségét,
hogy s miért találkozott pár jó ember, jó barát,
miért környékezte Budapest egy forgalmas utcáját.
Egy hangulatos levelező listán megbeszéltük,
ideje volna, egymást még jobban megismerjük.
Jött az ötlet, cukrázdában ehetnénk süteménycsodát,
így tervesztük, megkóstoljuk ezévi országunk tortáját.
S miért éppen országunknak tortája?
Évekkel ezelőtt elmés cukrászmester kitalálta,
legyen államunk ünnepének egy kedves méltósága,
versenyt hírdessenek egymás közt, kié az év legjobb tortája.
Minden évben újat gondolnak,
aztán legjobbat maguk közül választanak.
Eljön az idő, a népet is megörvendeztetik vele,
vajon egymásra talál-e sok száj íze, kedve?
Soha jobb alkalom nem lehetne,
mi is kíváncsiak voltunk erre.
S ha sok jó ember együtt beszélgethet,
ennél jobbat kívánni mit is lehet?
Reggel elindultunk nagy örömmel,
izgalommal, szép zuhogó esőben,
a cél felé igyekvőben,
megálltunk helyes út keresőben.
Volt időnk, mint a tenger,
a sors minket hamar odavetett,
széjjel néztünk kérdezőn kerengve,
hamarosan ott álltunk helyünket meglelve.
Még bevártuk mindenki érkezését,
fél óra alig tellett belé,
hangulatos kávéház belsejében
hellyel kínáltak minket szívélyes üdvözléssel.
S mielőtt folytatom a történetet,
e helyről töredékes leírást adok neked,
mit felfogott bennem az emlékezet,
sok szép volt ott, hangulat, mi körbe vett.
Bársony borítású székeken ültünk,
kicsiny márvány borítású asztal állt előttünk,
annak váza fából készült,
rájuk rengeteg szép díszítés került.
Lábait valami drót féle díszként fonta körbe,
asztal lába vége, mintha ló patája formájára emlékeztetne.
Régi simára formált lámpa asztal közepében,
régi dal, lágy zene szól a háttérben.
Folytatom a sort a köszöntéssel,
mely egymás örömére szólalt fel,
hisz mindenki e percet örvendezte,
mit koronáztak pezsgő által meglepetten,
koccintottunk önfeledten mindannyiunk egészségére.
Sósmogyoro is került az asztal közepére,
ki megéhezne, falatozzon kedvére.
Nem lendültünk bele oly nagyon,
hisz eszünk forgott a sütemény csodákon.
Inkább beszélgetés zajlott minden fele,
az asztaloknál körbe-körbe,
miközben hamarosan haraphattunk édes süteménybe,
s találgattuk, kinek melyiket izleli szívesebben nyelve.
Cukormentes torta került elsőnek sorra,
mennyi íz, követni sem tudtam.
Volt abban, dió, tán mogyoró,
narancs szerű krém. Varázslatos, mondhatom.
Jött a pálinkás, barackos csoda,
gondoltam én, ez elég furcsa.
De meglepően könnyű volt, s édes,
egészen mennyei, és fenséges.
S miután mindegyiket megízleltük,
jóízűen élvezettel megettük,
gyorsan azon elmélkedtünk,
e kettő közül jobban melyiket szeretjük.
Döntött ki erre-arra,
én a döntetlenben maradtam,
végül mégis cukormentesben állapodtam
azon okból, ha sokat ehetnék belőle, nem kellene számolgassam.
Kedves kis apró ajándék járt kézről kézre,
cukorka, csokoládé falnivaló csecse-becse,
végül finom ízes alma,
mit befalva maradt csak az apró magja.
Mindeközben oly sok témát átbeszéltünk,
semmi meg nem szegte kedvünk.
Így esett, hogy mikor vége lett,
mindegyikünk mosollyal az arcán hazafelé lépkedett.
Szép idő volt ez a sok kedves pillanat között,
pálcát törtünk borús idő fölött,
s a jó társaságot feledni nem lehet,
az idő sem tünteti el, mi bevégeztetett.
Gondoltam, elmesélem e finom perceket,
s talán sikerült vele szerezni egy kis örömet.
Nekünk pedig fent maradó emlék lett,
mit keretez e vers-keret.
2015. szeptember 6.