Egy kéz a tükröt összetörte
Hogy a szájcsücsörítést se lássák,
álmába mondja ki: - Szabadság!
Öt éve? Ötven éve látta?
Mikor karjára vette a bába.
Az ég fülében aranylencse,
aztán csak kikapcsolta este...
ezt látta csak, ezt a sugárzást,
később is, mikor az ábrák
kitatarozták telítet fáit:
ezt hallotta s a fény muzsikáit.
Szerelmek, szavak halhatatla zenéjét. Fény lett. Dallamokból.
Szemebogarán villám, mint a tű,
nem tudta még: a bicska fémnyelű...
csak áhította:szabadítsák,
éjtől, a homálytól megint az ábrák...
ezt látja most is. Fél, hogy alkonyat
fekete székén húz ezüstfogat;
beezüstözött létét, hogy kirántják,
ezért reszket. Csitítják nyárfák.
Kikelet zeng. Meg békeének.
Fáklya volna megfáradt szívének.
De mersze nincs, hogy a múltat kihányja,
mert ez a perc is, ím, búcsúbárka,
felszenteli a lét nagy bíbliája.
Testéből a voltat kivetni
lerázni fél. Nem meri senki!
Csak egy pohár pezsgőben oldja
multja foltját, ha volna foltja...
(Még ezután is, hogy megalázta
lelkét annyi év katonája!)
Ölében tej, z, a gét szülne?
(De a bögrét egy kéz összetörte)
Egy kéz rántotta el. Becsukódott
az élet könyve. Sosem volt boldog.
Ötven évvre gondol? Vagy ötre?
Egy kéz a tükröt összetörte...
