Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


10. Éjszakai lövészet

A történet eleje középiskolás koromra nyúlik vissza.
Általános iskolában kötelező volt, a tornaóra keretében a lövészet, légpuskával.
Ment is, meg nem is, attól függően, hogy melyik puskát kaptam.
Ezt a sérelmet már csak a szakközépben tudtam megtorolni.
Azt már nem tudom, hogy hogyan kerültem a lövész egyletbe, de egyszercsak már hetente háromszor jártam ki Nagytéténybe, a lőtérre lövöldözni.
Itt már alapvetően kispuskával durrogtattunk, de ki próbáltuk a pisztolyt is.
Persze ezek a fegyverek kimondottan sport fegyverek voltak.
Miután az egyletben már saját puskáink voltak, egyre jobban ment a célzás.
Két év után elfogyott a lelkesedés, és többet már nem jártam le.
Na de aztán a seregben újra előbújt belőlem a mesterlövész.
Akkoriban még nem küzdöttem a vaksággal.
Rögtön az első lövészettől kezdve csak kiválókat teljesítettem, úgyhogy egyre nagyobb lett a mellényem.
A kedvencem, az éjszakai lövészet lett.
Ezt általában éjfélkor kezdtük, és hajnalig tartott.
PerszeEgy embernek csak 10 perc jutott, de a többi idő alatt páleszoztunk titokban, vagy kártyáztunk.
A feladat az volt, hogy elindultunk előre a sötétben, egy felvezető járőr társaságában.
Ezek általában hivatásosok voltak.
Az Ő feladatuk volt, hogy ellenőrizzék, hogy mindent szabályosan csinálunk-e, bemondják az eredményt, és nem utolsó sorban Ők számoltattak el minket a lősszerrel.
Pár lépés a sötétben, és a semmiből felcsapódik, viszonylag közel egy eredeti ember méretű félalak, jól megvilágítva.
Ez a megvilágítás mindig megkacagtatott, hiszen ki hallott már olyat, hogy az ellenség az éjszaka leple alatt, miközben az életemre tör, jól kivilágítja magát?
Na mindegy.
A feladat az volt, hogy időn belül leküzdjük az akadályt, azaz jóóól fejbe lőjjük kétszer-háromszor.
Nem volt túl bonyás, de volt aki a dolingert sem találta el.
Később már helyette is ÉÉN lőttem le a dolingerét, mert általában nem egyedül harcoltunk, hanem édes kettesben, + a felvezető.
A totális gyilkosság után tovább kellett menni még néhány lépést, és már kicsit távolabb felcsapódott a következő delikvens.
Ez már egy egész alakos emberke volt, szintén teljes életnagyságban.
Ez is jóól meg volt világítva.
Ennek is szétlőttem a seggét, és irány tovább.
Itt már egy alak még távolabb jelent meg, és ráadásul ez egy mozgó dolinger volt.
Őis, mint előző társai, teljes díszkivilágításban akart diverzálni. A kém elvtárs, elvtársak, kicsit szakadozva mozgott, és azt is lassan.
Ugyanis, a katona, aki tekerte a csörlőt, kicsit unta is, és már kicsit nagyon részeg is volt.
A díjazás találatokra ment.
Az első dolinger leküzdése megfelelő, a második, jó, a harmadik meg már kiválló minősítést jelentett.
Nekem az összes lövészetem kiválló volt, a pisztolyos is, sőt még az is, amikor a géppuskával kellett lőnöm.
Ott az volt a feladat, hogy egy 50 méterre lévő 10 méter magas oszlop tetején trónoló 30 cm átmérőjű tárcsát kellett eltalálni, de ezt már csak nappal, és összesen egy alkalommal.
Visszatérve az éjszakai bulikra, a győzelemre 20 db golyóbist szántak.
Ebből 4 db nyomjelzős volt, ami azt jelentette, hogy miután kikerült a puskacsőből, világított, egészen a célig.
Így lehetett kicsit korrigálni, a következő lövésig.
Mivel nekem jók voltak a lövéseim, sose számoltam a fényjelzősöket.
Cserébe az utolsó dolingernél kieresztettem a tárból az összes darazsat.
Általában rövid sorozatokkal kellett leküzdeni a célt, ami 2-3 lövedéket jelentett.
A végére aztán maradt 10-15 durranás egyszerre, a vele járó tüzijátékkal körítve.
Ezt nem annyira díjazták.
Másnak ezért a kis trükkért általában egyel rontották az eredményét.
Mivel azonban ÉÉN voltam a halasi kerület legjobb lövésze, tőlem elnézték ezt a kis turpisságot is.
Egy alkalommal az örsünk poltisztje volt a felvezetőnk.
ÉÉN persze már amikor megtudtuk, hogy Ő lesz velünk, azonnal elkezdtem az arcoskodást.
Amikor ÉÉN kerültem sorra, látványosan kiemeltem a 4 db nyomjelzőst, és betettem a tárba.
A többit meg a pufajkám belső zsebébe rejtettem.
Persze úgy, hogy a hangya Úr ezt jól lássa.
Még fogadtunk is, hogy ÉÉN ebből is leküzdöm, és még a negyediket még vissza is adom Neki.
Aztán Kimentünk a pályára, és egyes lövésre állítottam a kalasnyikovot, ami persze szabály ellenes volt, de hát ki nem szarta le.
Természetesen megoldottam a feladatot, és a fogadást is megnyertem.
Na és mi volt a nyereményem?
Hát a maradék 16 lőszer, amivel soha többet nem kellett elszámolnom.
Ez nagyon nagy kincs volt, több okból is.
Előszöris, ha valaki véletlenül elvesztett egy lőszert, csúnya fenyítést kapott.
Ez olyankor tudott előfordulni, amikor éles határzárásra mentünk.
Ilyenkor mindig siettünk, és a kocsin öltöztünk, és a 90 db lőszert is csak a sapkába öntöttükbe, és a fejünkbe húztuk.
Aztán a platón táraztunk be.
Baj akkor volt, ha a tárazás közben egy darab elgurult.
Ezekre az alkalmakra voltaz öreg katonáknál mindig egy-két dugi lőszer, 1 l pálesz/darab árban.
Viszont a pálesz meg fontos fizető eszköz volt a vadászok felé, amikor megrövidítettük az állatállományt, szintén a dugilőszerek segítségével.
Egy másik nap zuhogó esőben mentünk lövöldözni.
Amint elindultunk, már oda is súgt a a felvezető, hogy feküdjetek már le.
Merthogy azt eddig nem írtam le, hogy mindig fekve támadtuk meg a kivilágított ellent.
Le feküdtünk.
Nekem azonnal megtelt a szemüvegem sárral.
Feljött a dolinger, de ÉÉN nem láttam.
Azonnal lekaptam a hemügét, de akkor se láttam jobban.
Nagyszerű!
Ez tuti értékelhetetlen lesz!
Na de azért nem adom könnyen a bőröm!
Lelkesen lövöldöztem.
Biztos vagyok benne, hogy nem találtam el semmit se, legfeljebb a kolléga doliját.
Mire vissza értünk a sátorba, a felvezető már megfelelőnek jelentette le az eredményt.
Mikor hajnalban beértünk a lakatnyába, már jó eredményt könyveltek el.
Délután, a hivatalos eredményhírdetésen már természetesen ez a lövészetem is kiválló volt.
Hiába.
Ezt teszi a hírnév!
Eszembe jutott még, amikor egy alkalommal még engem is betettek ügyésznek.
Az ügyész, az ügyeletes volt, aki 24 órás szoliban volt, és egy határőrizeti napon keresztül felel az egész örsért.
Ő indítja a járőröket, tehát Ő ébreszti is föl Őket.
De Ő rendeli el a takarítást , Ő osztja be a konyha munkát.
Gyakorlatilag Ő tartja kézben a napi feladatok ellátását.
Ez így nem is olyan unalmas.
Nappal.
De éjszaka?
Uram Isten.
Az aztán a dög unalom.
Hát ÉÉN megint megoldottam.
Éjszaka általában a jőr busszal vitték ki a katonákat.
Ez úgy néz ki, hogy van egy készenléti sofőr, aki tulajdonképpen a riadó kocsira van fönntartva.
Na ez a srác szokta kivinni az éjjeli szolgálatokat.
ÉÉN meg úgy gondoltam, hogy ha már riadó nincs, akkor legalább tényleg hadd aludjanak.
Nekem van egy B kategóriás jogsim.
Ezzel csak személy autót lehet vezetni.
ÉÉN meg gondoltam egyet, és éjféltől vittem, hoztam a járőröket, az IFÁ-val.
Egészen hajnali 4-ig.
Akkor tanultam meg teherautót vezetni.
Mondjuk, mázlim is volt, hogy teljesen eseménytelen volt az éjszaka, így soha nem derült fény a kis turpisságomra.
És még mindig lövöldözés.
Egyik éjjel arra ébredünk, hogy valaki hangosan ürített.
Ez azt jelenti, hogy az egész tárat kilőtte a levegőbe.
Az egyik feladat beérkezéskor, hogy a fegyvert kiürítve a helyére tegyük.
Ennek a fizikai módja, hogy van egy állvány.
Arra a tusával ráhelyezzük a Kalasnyikovot, kiemeljük a tárat, csőre töltjük, mert akkor az esetlegesen a csőbe került lövedéket még felhasználás előtt kidobja a fegyver.
Ekkor már biztos, hogy nincs több lőszer, tehát elsütjük a fegyvert.
Pont azért, hogyha a balfasz határőr valamit rosszul csinált, akkoris inkább a skuló menjen az égbe, ne a katona.
Na most barátunk elfelejtette kivenni a tárat, mielőtt csőre töltött.
És mivel ez a szerkezet egy automata fegyver, és addig lő, amíg van benne golóbis, hát sikeresen kilőtte az összeset.
Hát, ha belegondolok, hogy ez feketén lőszerenként 1 litykó pálesz, akkor az 30 liter lehetett volna.
De sajnos, ezt a hangos ürítést nem csak a szomszédos tiszti lakásokban lehetett hallani, de még a közelebbi szolihelyeken is tudták, hogy Walaki most került nagy szarba.
Hát el is vitték a kölköt dutyiba.
Azért még viszonylag kegyesek voltak az elhárítósok, hiszen csak a Szegedi laktanyába vitték, és mindössze 30 napot kapott.
Akkor se lettem volna a helyében.
Egy másik alkalommal meg őrszolgálatba tettek.
Ez az, amikor 4 órás váltásokban ott sétálgatsz a kapu előtt, oda, és vissza.
Napközben ez is jó muri, hiszen jönnek mennek az emberek ki-be, meg a helybeliek is járnak arra, de éjszaka már elég unalmas.
ÉÉN például valamikor éjjel 2-kor már olyan álmos voltam, hogy elaludtam menet közben.
Ez úgy derült ki, hogy elindultam a kapu egyik sarkától a másik felén, és a felénél térdre estem.

...

 

doboz alja
oldal alja