Elborult világ
Elborult világ.
Sötétbe burkolt apró piciny világ.
Végtelenbe tűnő sötétség.
Apró porszem az emberiség.
Kicsiny atom a naprendszer.
Kilenc bolygó száguld a végtelennel.
Piciny lámpás Nappal a közepén,
gyémánt tündököl a naprendszer közepén,
kvazárrá éghet a világűr peremén.
Mit remélsz, te pici ember?
Apró porszem a naprendszer!
Angyalok vigyázzák az életedet,
az sem a tied, amit megehetel...
Ajándékba kaptad a sorsod,
amit anyád, apád csak eloldott,
világra jöttél teremtő,
kamasz korod illúziórózsaszín felhő;
Felnőtt korod kiábrándító jeges eső,
időskorod - ha mértékkel éltél,
és gyertyádként csak egyik oldalon égtél -
megérheted az unokád,
aztán az életed csak elmúlt álomvilág.
Büszkén éltünk és lehet, hogy halunk is meg,
a magunk életét mégsem válthatjuk meg.
Az emberiség büszke magára,
pedig a saját bolygóját már kicsinálta.
Micsoda az ember?
Ó Fény, Gazdagság!
Micsoda az ember?
Hatalmas ujjak közt törött virág?
Emberi morzsalék, amit a világ kihány?
Hogy lehet, hogy eltört az élet?
Hogyan kell újra élnem?
Micsoda a válasz?
Az ember hogyan éljen?
Honnan tudja, mit reméljen?
Egycsomóban ül az ember.
Itt már élni, sem halni nem mer.
Micsoda erőknek adtál oda?
Miért vagyok átszúrt giliszta?
Miért születtem csodának,
emberi roncsnak, bánatra apámnak?
Te jó vagy, te vagy a fény!
Te tudod, miért lettem én!
Leszek féreg, leszek fény!
Átdöfött giliszta Isten tenyerén!
