Eldöntik a századok.
Úri gőgök és a senkik,
Rólam egyre-másra zengik,
Elv és eszme nélkül élek,
S a tetteim semmiségek.
Magyarnak sem vagyok magyar,
Álarc csupán, ami takar.
A heréknek, harapóknak,
Rágalmakat agyalóknak,
Dicsőségért csörtetőknek,
Bohócsipkát csörgetőknek,
Mindenfajta himpellérnek,
Zsidónak és keresztyénnek,
Kik e földet lakják, élik,
S tetteimet elítélik.
Azoknak én azt üzenem:
„Én, a jöttment és idegen,
Én, aki nem vagyok magyar,
Én, akit cssak álarc takar,
Én, a sunyi, melós barát,
Én, a tőkést szidó pacák,
Azt mondom és azt üzenem:
A világnak megüzenem,
Van felséges eszmém, elvem,
Csodálatos nagy szerelmem,
A haza és magyar fajta,
Ez a bűnös, drága falka,
Heródesek, képmutatók,
Kis fickók és nagy ugatók,
Hagyjátok az elvet, eszmét,
A krisztusok igaz terhét
Annak vinni, aki bírja,
Kit nem gátol saját kínja.
E szerepre gyengék vagyunk,
Tudjátok ezt: Ezért martok,
Mint az ebek, folyton bennünk
Lépjen minden öntelt legény
Ki az élet színpadjára,
Egy igazi bajvívásra,
Hol lehullnak a látszatok,
S eldöntik majd a századok,
Akkor is, ha a sír takar,
Melyikünk volt nagyobb magyar.
