Életjel anyámnak
Eljött ég Szentjeinek s halottaink napja,
felvirradt az emlékek újra felrívó hajnala,
s én útra kelek égi átjáró szárnyain,
hozzád indulok anyám, hogy elmondjam beteljesült álmaim.
Álmokat s váratlanságokat, melyek megleptek engemet,
igazságok, furcsaságok, melyek változtatták életemet,
s mögéjük rejtsek még megálmodott apró vágyakat,
melyek közt néhányban tán segítséget is adhatsz...
Állok figyelő lelked kinyújtott karja előtt,
megkeresem tenyeredben a hullámos kört,
valahol ujjaid töve alatt, tenyérvonalad fölött,
jó most megfogni kezedet, szívembe béke költözött.
Ugye van kedved e percben hallgatni engemet,
kiönthetem számodra ezer mondattal megtelt szívemet?
Mert van, mit elmondjak, s nem csak három évnyi időről,
beszélhetünk már közel 8 esztendőről.
Bizonyára mindig hallottál, ha elejtettem egy szót,
feléd dobtam egy félbehagyott mondatot,
de egész képeket azóta sem meséltem neked,
meglehet, nem éreztem meg, miként tegyem...
Pedig mennyi, mennyi minden végbement,
s van, mi parlagon maradt,
kérdések válasz nélkül, oly összetett,
barát, új hangjegyek s más, mi körbevett...
Bezárt s néma napok árnyékában,
tévedésbe vittek jó akarók, s hibás útra űztek,
hogy belássam, mégis jó időbe tellett,
lassan e tényt is végre elengedem.
Pár kör értelmetlen, vergődő rohanás,
majd életem más zenéből font hangsorok hívták,
én örömest készséggel elfogadtam,
elindultam, hogy e közösségnek világom egy részét kitárjam.
Végleg adatmentés lett hivatásom,
a hangok világa által régi hanglenyomatot újjá formálok,
sokan fogják azt még hallgatni,
talán könnyebb lehet rájuk zúduló hangfoszlányt megérteni.
S meg kell vallanom, ahogy haladok az eseményekben:
nem voltál igazán jó emberismerő; beismerem.
De szemedre ezt sosem vetem,
ma már biztosan tudod, belátásod miért s hol tévedt meg.
Mert akiről úgy vélted, feltétlen gondviselőm lehet,
inkább fondorlatosan levetett,
s néha még szeme elé kerülök,
de nem ő az, kiért ezen áldozatot megteszem.
Ám jól tudom, ügyes készség erejével segítettél nekem,
megtaláltam helyem e furcsának vélhető zengő közösségben.
S bár súlyos hullámok verdesik szárnyainkat,
talán végzet malomköve nem keresztezi még útjainkat.
Tudod, hogy nagyra nőtt már instrumentumom,
mióta fáradtan ültél az ágyon,
s láttad hangszerem körbefont ujjamon,
hallottad a felszálló kacskaringós dallamot.
Hangom csak mostanában szorult kalodába,
nem tudom, miként s mit használjak kulcsnak,
hogy kinyithassam makacs zárját e kalodának?
Néha azért esetlenül megpendítem színét hurjának.
S tudom, azt sem feledted,
mind nagyobb, rendületlen erővel
őrzöm létét 36 hangú léleknek.
Tudod, a sok rezgésű énekesnek...
S most jön, mit csak kívülről élhettél meg,
amint figyelhettél hangáradatban engemet...
Kaptam új kinyilvánításra egy egész lelket,
egészen másként, mint az elsőt szemlélted...
Mit szólsz most ehhez, drága anyám?
Immár kettős kinyilvánítás vár reám!
Igaz, oda csak hangsorok vezetnek,
nem sejtem, szavak, betűk még lehetnek?
Hol is kezdődött ez új helyzet?
Tudod, ehhez is pár versem kellett.
S hogy eláruljam neked e helyet,
apró szójátékot játszom veled.
Mert ez bizony mindig is ment neked,
hát most figyeld a rejtvényelemeket:
mi lehet az: úgy mondanám másképp: óriás,
s a főnév rész, fogalom. Hely, melyben régen hősök csatájuk harcolták.
S ha neked volna olyanod,
mit mondanának, mid van neked?
E két szót kell sorrendben egymáshoz illesztened,
megkapod rögvest a helységnevet!
ott történt minden,
miből e lét-szereplő bennem magot vetett,
hang által, szavak nélkül tette,
mint szikra, lelkem peremét megérintette.
Felé hangsorok hídja vezet csak,
s nem tudom, társlelket az élet adhat,
hogy együtt, kézből kézbe betűvel is kinyilváníthassam?
Addig is szól instrumentumom harangja!
Láthatod, ma már ketten vannak lélekrejtekemben,
közülük egyet sem veszejtek,
csak épp az egyik minden formában eszközzé lett bennem,
a másik szótlan hangjegyként formálódik bennem.
Az egyikük neve előtted sem ismeretlen,
kétség nélkül emlékszel hát, kiről beszélek,
ám az új lélek-rejtélyt hogy mondjam el neked?
Miként adjam tudtodra e nevet?
Úgy döntöttem, gyakorlásra foglak tégedet:
emlékszel még, mikor Braille-írást megismerted,
s később Braille-táblát kezedbe vetted?
Hogy állnak a fordított betűk? - Nem értetted...
Azért hátha most már könnyebben megy:
figyeld a fordított ponthalmaz betűket.
1-3 1-2-4-5 2-4 2-4-6 2-4-5-6 1-2-4-5 2-4
1-2-4-6 1-5 1-4 2-4-6 4-5-6 2-4 1-5-6 1-4 3-4-6.
Ha megértetted, fordítsd helyére a betűket,
mindjárt megkapod e nevet.
Ha mindezt összeillesztetted,
már azt is sejtheted, miért lehet eszköz felé csak néma hangjegysereg.
Mielőtt utamon visszafelé elindulok,
s befejezem mondatom, hogy visszatérjek,
még köszönetem kell átadnom néked:
köszönöm, hogy létem ma is figyelemmel kíséred.
Magaddal szemben jó ismerő voltál,
mit erről ígértél, mindent betartottál,
azt, mi mindenhatón s rajtad áll,
abból mind részedről lehető legjobbat hozod.
Kérések, álmok bújkálnak a sorok mögött,
ha meghallod őket a szavak fölött,
tégy vele, mit megtehetsz,
továbbítsd jó kezeknek, amint lehet...
Köszönöm, hogy meghallgattál engemet,
s remélem, megérthetted e történéseket,
s további boldog életet, sok örömet
az örökkévalóság reád szánt mezején kívánok neked!
2015. november 1.
