Elhagytál
Most itt vagyok,
de csak lélekben lázadok,
és senkit sem vádolok,
s nincs semmi perc, mely átkozott.
Mikor megszülettem,
testemben árva lettem,
de a lelkem él,
s a szív remél.
S láttad, mi történt,
láttad a végzetes következményt.
S ők nem hagytak,
a gép fogságába raktak.
De tudtad? Vagy nem tudtad?
Vagy csak tudat nélkül vállaltad?
S ha így van ez,
hát miért akartad?
Lett volna visszaút,
ha nem fog tovább a gép, a rút.
Hát adj valamit válaszul:
Miért hagytad, hogy fogjon vadul?
S ha tudtad,
akarva vállaltad,
miért hagytál el,
hogy szorítson a kín szelleme?
Rettegek, és félek,
talán, mert még itt élek,
s nézek az égre,
s két szememmel figyelek a Szent Istenségre.
Tőle várok hitet, bíztatást,
hiszem, erejében a méltó választás.
De miért most hagysz árván,
Most, mikor hangzik a legrosszabb kiáltás?
Nem mondhatom el neked,
úgy sem érthetnéd meg.
De tudom szeretsz,
mégis benned szemvedek.
Árva lettem,
mert elhagytál,
mert nem tudattal vállaltál,
s gondolat nélkül áldoztál.
S még most is itt a visszaút,
ez az isteni igaz út,
fordulj hát Őhozzá,
ez élettől így megszabadulván.
Hát itt az idő,
és eltűnik a levegő,
itt a mi teendőnk,
így el tudnál rejteni.
2005. December 15.
