Első randi
Gergő már nagyon várta a lányt. Napok óta csak rá gondolt, nem izgatta a vizsgaidőszak, csak a remény éltette, hogy Lina egyszer az övé lesz.
A lány az edzőteremben dolgozott, a fiú csak remélni tudta, hogy az izomagyúak helyett őt választja majd. Hát eljött ez a nap is és ahogy Gergő a Nyugati pályaudvar felé haladt már látta is a lány kedves mosolyát és szép alakját. Egyszerre csak ott termett előtte Lina a maga teljes valóságában, fekete hajával, mely tökéletes csigákban omlott le a derekáig. Bájos arcának a legfeltűnőbb jelensége volt a kristályosan sötétkék szempár, mely Gergőt is magával ragadta. Puszit adtak egymásnak, majd elindultak a Margit sziget felé, ezt beszélték meg az első találkozás helyszínének.
A fiú óvatosan kérdezgette Linát, hogy vattacukor, vagy egy jó sör esne e jobban, végül a vattacukor mellett döntöttek. A vaníliás vattacukor ízéről eszébe jutott a kisgyermek kora, anyjára gondolt, aki mindig sokfelé vitte őt és kishúgát, sokszor tépték hárman a ragacsos édességet. Egy kerti kútnál meg is mosakodtak, majd leültek egy padra a futópálya közelében. Gergő magas volt, napbarnított arcához, szőkésbarna hosszabb hajához nagyon szép volt a fekete szeme. Mindig a szemét dícsérték, a lány is megjegyezte neki, hogy gyönyörű bogárszemed van... Lina sokat csacsogott a munkáról, a pasikról, de leginkább a divatról. Gergőt ez egyáltalán nem érdekelte, a maga kis filozófia szakos bölcsész gondolkodásával épp azon agyalt, hogy vajon mi is a szerelem? Napok óta vágyott a lányra, de most valahogy úgy érezte mégsem talál össze a lelkük. Egyszer csak egymásba karoló fiatalokat pillantott meg... Odaérve a futópályához megbeszélést tartottak, aztán indultak.
-Úristen, ezek mind vakok, vakon futják körbe a szigetet!? -kiáltott fel Lina, s az orrát úgy húzta össze, hogy hírtelen kevésbé tetszett bájosnak.
-Nagyon idegesítenek, egyszerűen nem értem, miért nem élnek valahol máshol, az a sok sötét napszemüveg, vagy a kifejezéstelen szemek, nem bírom őket... A múltkor is bevágódott fehér bottal a kondi terembe egy pasas, hogy ő most itt edzeni fog, én persze azt mondtam, hogy nincs hely, pedig négy gép is szabad volt...
Gergő meghökkent, hírtelen olyan érzése támadt, hogy felszívódna, eltünne a föld alá... Anyjára gondolt, aki tisztességgel felnevelte őket testvérével, aki mindent megadott nekik és aki vak. Óh mi is a szerelem? Csak a szemünk játéka csupán képzeletünkkel, melyben elhihetjük, ha tetszik a másik, akkor ő is lesz a társunk, vagy a másik felünk. Gergő szívesen lett volna most vak, bárcsak soha ne látta volna meg Lina megtévesztő szépségét...
-Na beülünk még valahová, vagy mi lesz?- harsogta egyszerre Lina, mintha valami álomból rázná fel Gergőt.
-Nem, azt hiszem nem,én inkább futni megyek -mondta Gergő, azzal elindult a futópályán a vak csoport után.
A lány hitetlenkedve nézett utána. Ez hülye, teljesen kész, többet ne dumáljon nekem, gondolta, azzal bosszúsan elindult a szigetről a Margit híd felé.
Gergő csak szaladt, csak szaladt a pályán, a nap már lemenőben volt, sárga sugarai beragyogták a Duna vizét. Boldog volt, sokkal boldogabb mint ott a padon. Valahogy most futotta ki magából egész gyermekkorának kavargó érzéseit és ezekben a pillanatokban 22 éves korára egyszerre megértette, hogy mit is jelenthet vaknak lenni. Soha nem gondolta át, anyja egyszer sem panaszkodott, de ahogy belehasítottak lelkébe Lina szavai a futás közben hírtelen egy könnycsepp hullott ki fekete szeméből. Soha nem sírt, most is csak egy könnyet engedett a természet, mely a szeretet könnye volt és a háláé, hogy ő mégis különbséget tud tenni az emberi jellemek forgatagában.
Másnap az egyetemi szigorlat után belekarolt az édesanyjába és elvitte az edzőterembe Linához. Amikor beléptek Lina elképedve nézett rájuk, még az előző napi mérgét nem nyelte le. Gergő csak gyengéden megölelte a mellette álló szőke vak hölgyet és ennyit mondott: ő az édesanyám...
