Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Pis Mátyásné


Elveszett a tél

Már jó régóta azt susogja a szél,
hogy nem jön a hideg,
mert elveszett a tél.
Hónapok óta nem esik a hó,
vágyálom lett a hógolyó.

Hiába vágyik a föld
puha paplanja után,
számára is csak
vágyálom lett csupán.
Pihen a szánkó, a télikabát,
nem lelni sehol a télnek nyomát.

A folyó sem fagy be,
jégcsap sincs sehol,
fák csupasz ágána madár így dalol:
Nagyon örülünk, hogy késik még a tél,
a madársereg is vígabban megél.

Nem fagyos a föld sem,
van még eleség,
Nem hiányoljuk
a télnek hidegét.Csipp-csiripp! Csipp-csiripp!
addig is élni jó,
míg nem jön a hideg,
és nem esik a hó.

A medve sem alszik szokásos téli álmot,
meglepődve nézi a furcsa világot.
Törheti a fejét azon: mi a baj?
Természet rendjében
hol lehet zavar.

Nem érti, mért nem esik már a hó,
pedig téli álmot aludni vo lna jó.
Töprenghet azon is, valyon mit tegyen?
Hogyan segíthetne e furcsa helyzeten.

Úgy mo ndják, hogy a szél, és
télúrfi igen jó barátok.
Csupán rajtuk múlik,
veszünk-e télikabátot.
Megbeszélik ketten: legyen-e hóvihar.
Az nem érdekli őket,
valyon az ember mit akar.

Télúrfi bűneit a szélre keni,
A szél ráhagyja,
mert oly mindegy neki.
Az sem zavarja, hogy ha sűrűn szidják,
megtartja magának mindörökre titkát.

Sűrűn kisöpri az egész világot,
utána nem találsz mégsem tisztaságot.
Amit összesöpör,
máshol széjjel szórja,
Hogy ki csinál rendet? Az nem az ő gondja.

Télapóhoz igen sok levél érkezett
Mindben azt kérdezik:
Valyon a tél hol lehet?
Kiszáradt a föld is,
mert sokat fúj a szél,
Meddig kell még várni?
Mikor jön a tél?

Egy reggel télapó felkerekedett,
mert unta már látni a sok levelet,
amit a póstás egyre csak hozott,
A szörnyű levélhalmaz
csak szaporodott.

Először Őszapóhoz nézett be kíváncsian,
Talán ő tudhatja, hogy télúrfival mi van.
Mert a munkát neki adja át,
megaztán Őszapó igazi jóbarát.

A takaros kis ház sarkig nyitva áll,
benne a vendég senkit sem talál.
Nagy a felfordulás, jókora a rumli,
Hogy hol van a gazda? Azt nem lehet tudni.
Őszapó nem hagyott egyetlen jelet,
Miből megtudhatnák, hová mehetett.
E sok furcsaságot nincs mi magyarázza,
Nem tudni ki tört be a mindig bezárt házba.

Becsukta az ajtót a hű jóbarát,
Töprengve indult el keresni tovább.
Télúrfi házához vitte fürgén a lába,
talán mindkettőjüket ott majd megtalálja.

Ám ahogy télúrfi házához elér,
A szél azt susogja, hogy
nincs itthon a tél.
Megállj! Szól a szélre szigorún télapó:
Te tudsz valamit! Te huncut, pokolra való!

Én? Szól a szél nagy ártatlanul,
de télapó arca haragtól lángra gyúll.
Tudd meg te gonosz! Egy szavad nem hiszem el!
Csak beszélsz össze-vissza!
Fecsegésedre ugyan ki figyel?

Igazat szóltam! Szavamra mondom!
Fuvolázta lágyan a szél.
Előfordul, hogy néha
a szél is igazat beszél.
Jól van te bűnös! Enyhül meg télapó szava.
Tudd meg: meglakol keményen, akinek nem lesz igaza!

Állok elébe bátran!
Így válaszolt a szél.
hidd el nekem, hogy ezegyszer
a szél igazat beszél
Azzal nyargalt tovább,
nagyot fújt mérgesen,
hangja még ott visszhangzott
a távoli bérceken.

Töprengett télapó: a szél jól cserben hagyott,
hiába faggattam. Nem adott mégsem magyarázatot.
Lehet, hogy mégis igazat beszélt?
vagy csak nem mert szólni,
mert éntőlem félt?
Mindegy. Itt valamit sürgősen tenni kell!
Az, hogy én itt csak kesergek,
egyenlő csupán a semmivel.
Azzal fürgén megvizsgált minden lakatot és zárat,
aztán körüljárta az elhagyatott házat.

Egy csapat vén holló a kis ház fölé száll,
egyre azt kiáltja: kár keresni! kár!
Mondjátok mit tudtok? Kérdezi télapó.
De a hollókból már mind kifogyhatott a szó.

Csendesen elszálltak, sötéten, feketén,
szárnyuk vége még látszik a hegyek peremén.

Télapó nagy búsan haza ballagott.
Szívében a bánat mély nyomot hagyott.
Csak töpreng magában egyre, szüntelen,
Nem jut az eszébe, hogy mitis tegyen.

Ám ahogy hazaér, felderül az arca,
Két huncut krampusza jó hírrel fogadja.
Az egyik krampusz Hipp-hopp,
igen víg legényke,
örökké mókázik széles jókedvébe.

Furfangos egy fickó ám a Csalafinta,
Hét udvaribolond sem fogna ki rajta.
Csaka turpisságon jár mindig az esze,
sohasem tudhatod, hogy hányadán állsz vele.

De jó, hogy megjöttél jóságos télapó!
Oly sok a számodra a mesélni való!
A két krampusz hadarva, egyszerre beszél,
pár röpke perc alatt sokmindent elmesél.

Lassabban mondjátok!
Vág közbe télapó,
a két krampusz elhallgat,
torkukra forrt a szó.
Beszélj csalafinta! Mondd el, hogy mi van!
Ne hallgass el semmit!
Télúrfi bajba van?

Dehogy van! Dehogy van!
Felel csalafinta.
Elbújt egy barlangba,
mert a munkát unta.
Azt mondja: Dolgozott ő már épp eleget!
Úgy gondolja, hogy már
szabadságra mehet!
Úgy tudja, utálja az ember a telet,
sok rosszat mondtak rá,
ebből elege lett!

Úgy döntött: tudják meg
mi lesz ha ő elvész,
milyen lesz nélküle
a jövőévi termés.
Bírja-e a búza hó nélkül a földben?
Hiányomra majd
az ember is rádöbben.

Nem szidnak majd annyit,
mert örülnek nekem,
alig várják majd,
hogy igen nagy tél legyen.
Repülhet a szánkó a megfagyott havon,
a hógolyónak is
örülnek majd nagyon.

Őszapóval mi van? kérdezi télapó.
Szintén nagyon jól van a huncut vén csaló.
Jól telik ideje, mondhatnám: vidáman,
kissé meglepődött, hogy rájuk találtam.

Egy barlangban kártyáznak
naphosszat ők ketten,
nagyokat nevetnek vígan, önfeledten.
Összevesznek néha,
de kibékülnek hamar.
Ebből láthatod, hogy köztük
nem nagy a baj.

Ez már mégse járja! Gurul be télapó.
Ily nagy bajt keverjen ez a két naplopó!
Induljunk el már is! Hozzuk haza őket!
Büntessük meg jól a semmirekellőket!

Hamar odaértek,mert jó gyorsan jártak,
elrejtőztek csendben, hallgatózva álltak.
A kártyalapokat még akkoris verték,
mikor télapóék mindkettőt meglelték.
Dúl a kártyacsata, soha sem lesz vége,
éppen Őszapónak van nagy szerencséje.

Nálam a legjobb lap! Kiáltja vidáman,
rajtam van most asor, hogy ellened kijátszam.
A játékból elég! Szól télapó szava.
A bújdosásnak vége! Jöttök velünk haza!

Télúrfit várja már régóta a munka,
az elveszett időt pótolni sem tudja.
Nagy kár, hogy ostobán elvesztette fejét,
lecsalta a télnek a nagyobbik felét.

Őszapó! Veled még külön is számolok!
Valld be, hogy télúrfi rászedni hogy tudott?
Unatkoztam nagyon. Lassan telt az idő,
Kaptam az alkalmon! Ugye így érthető?

Télapónak erre megenyhűlt a hangja,
arcáról is eltűnt szörnyű nagy haragja.
Jól van te vén kópé! Most még megbocsátok.
Ne forgasd fel máskor így a nagy világot!
Te vagy az idősebb, neked legyen eszed!
Te szoktatod rendre télúrfit! Ne feledd!
A kis naplopóra szigorún vigyázol!
Vigyázz magadra is, bűnhődsz, ha hibázol!

Így teremtett rendet a világban télapó,
így takart be mindent a zúzmara, és a hó.
Szánkócsilingelés verte fel a csendet,
hógolyózott vígan sok bo ldog kisgyermek.

doboz alja
oldal alja