Elveszettek
Szomorú könnyek hullnak a földre,
elvegyülnek az út porában,
némán őrzik minden lélek történelmét,
hordják ezernyi talp alatt szerteszét.
Eltűnnek lelkek, testek,
értékek, szelíd eszmék sűlyednek el.
Az időt bántjuk érte,
pedig mi vagyunk felelősök elvégre...
Ezért, aki kinyújtja kezét,
ki megérezte régi hangok énekét,
ha megértette kopott barázdák, mágnesek szavát,
és kezében tartja régi idők gondolatát.
Az ő nevük foglaltassanak dícséretbe,
legalább illesse egy hála, köszönet szava,
s ha nem is mondhatjuk el,
kísérje tevékenségüket elismerés gondolata.
Mai időnk fénykorában,
most is a mi jelenünkben
mennyi pillanat rejtezik előlünk,
mit megéltünk, és örökítettünk,
olykor gondatlanul elvesztettünk.
Csak mindig kerüljön elénk,
áldott erők szava,
kezek erős teremtő ereje,
kik gázollnak idők felett semmit nem feledve.
2014. Február 18.
