Emlékek utcáján
15 éve járjuk a hosszú utcát,
hallgatjuk rezgések örök dalnokát,
halljuk körötte sok hamis zaj neszét,
figyeljük fel-felbukkanó szavak üzenetét.
Mennyi arc, sok féle lélek,
kik az úton egy szó előtt meg-megállva
napsütötte, vagy komor időn elmélkedni térnek, sírnak, nevetnek, csendben remélnek.
Vannak, kik álságos képpel benéznek,
ármánykodnak, vagy sietve elsuhannak,
sokan inkább nem is válaszolnak,
vele énekelnek, vagy megtörten zokognak.
Akadnak, kik kíváncsi figyelemmel
messzire nyújtózkodó éles értelemmel
hallgatnak, talán pár jót kérdeznek,
végül szelíd mosollyal tovább mennek.
Közülük néhányan új ismeretet szereznek, s részei lesznek e vegyes érzelmű köteléknek.
Marcangolás álnoksága helyett fogadjuk beőket, mutassuk meg, mi adja összetartó erőnket.
Vannak némák, mégis hű kinyilvánítók,
kézzel lengedezők, ujjheggyel kopogók,
az ajkaikkal hangtalan betűt formálók,
az ártatlanság tüneményei, hanggal együtt mosolygók.
Járnak közöttünk mindent őrzők,
szépen éneklők, tiszta szóval beszélők,
ugrándozó gyermek lelkek, harsányan fecsegők, a szavak hallgatagjai, hangszerrel zengők.
Megfordulnak utcánk sokat látott peremén kiégett fanatikus, csukott szemű lézengők, nekik mindent visszaverő kendő fedi szemét, s minden rezgésükben fogja őket rögeszmés ellenőr.
Oh, de elevenek a nyitot lelkűek,
a mindent halló éledő kíváncsi fülek,
ők egyesítenek igazán megújuló emlékezetet, befogadják az őszinte, alázatos követőket.
Legyünk hát ezerszer megengedőbbek,
meg ne vessük, kiknek szeretetformái másképpen élnek, ismerjük el az ujjakkal áldókat, kézzel lengedezőket, kik könnyezésig tisztelettel hangszerrel élnek, fogadjuk el a kép nélkül képzelettel formákat teremtőket.
15 éve dúl kapzsiságok harca,
üvölt alávaló kevélységek uradalma,
a dalnok iránti nézetek egymásnak feszülnek, majd semmiség eszmeietlenségében elmerülnek.
Végre e hang létezésén szívből örvendjünk, igazságot veszendőbe nem engedve hittel kérjük, néma, a hangszeres, az énekes, mind őrizzük, hangot, képet vesztettekkel lélekkel közösen szeressük.
kit adott nekünk az ég, megköszönjük,
emberi gyarlóságain útálattal ne keseregjünk, hangokból szőtt belső énjét egészen megérezzük, minden más diszharmónián felül kerekedjék megértésünk.
15 éve járjuk az emlékezők utcáját,
ma beszéljük újra el emlékeink ezer szavát, legszebb hitbéli eszközzel tárjuk fel hangját, hallgassuk, zengjük legigazabb álmainkkal sok dallamát!
2016. január 20.
