Emlékeznék
Hajdúnánás, benned jöttem a világra.
Hej, hol vagy már új életem ó világa?!
De hát nincsen abban semmi,
Ha rád fogok emlékezni;
Álljon elő, aki érte megdobálna!
Más is szállt már gyermekkora mélységébe,
Kapaszkodott szent halottja szépségébe.
De hát nincsen abban semmi,
Ha így szeret emlékezni;
Kinek árt, ha gyermek marad vénségére?
Kis libák nagy őrzője, te hamis gúnár,
De sokszor megkergettél a "Lóska-kútnál"!
De hát nincsen abban semmi,
Csak kijártam gyepet szedni;
Te meg most is megkergetnél, hogyha tudnál.
De téged a negyven év már megemésztett,
Csak én őrzöm még úgy-ahogy az emléked.
De hát nincsen abban semmi,
El fogok majd én is menni;
S éppen úgy elfelejtenek, ahogy téged.
A "Csuka-köz" volt legnagyobb mulatságom.
Madzagostor próbálgatta bátorságom.
De hát nincsen abban semmi,
Csordásnak is csak kell lenni,
Ha otthon kiporolják is a nadrágom!
Kiporolták, mert iparosgyermek voltam,
S nem élhettem játékból se parasztsorban.
De hát nincsen abban semmi,
Így kelletett cselekedni,
Akkoriban azt tartották, hogy így jól van.
Volt egyszer egy sebzett szárnyú kis galambom.
Itt fogtam csak, odaki, az utcasarkon.
De hát nincsen abban semmi,
Meggyógyult, s el akart menni,
S én jó szívvel engedtem, hogy odahagyjon.
Elengedtem, mert tudtam már, hogy a galamb
Párja nélkül olyan nagyon boldogtalan.
De hát nincsen abban semmi,
Én is fogok párt keresni
S ha rálelek, én se leszek vigasztalan.
S ment az idő a megszokott poros úton,
Hogy a "Férges" a porába belehulljon.
De hát nincsen abban semmi,
Kár azon már keseregni,
Elérkezett, hogy nekem is idesújtson.
Sebzett szárnyú kis madaram, meggyógyultál.
Eszembe jutsz, lám, megint a régi dúcnál.
De hát nincsen abban semmi,
Nem gyógyulhat meg mindenki!
Ugye te is így vennéd, ha idejutnál?
Szemem tükre összevissza karmolódott,
Kék világát beszőtték a szürke pókok.
De hát nincsen abban semmi,
Jól meg lehet így is lenni;
Ettől még az ember lehet ember s boldog!
