Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Az érettségi

Az első évben még csak próbálgattuk egymást.
Kicsit mindenki idegen volt, egy-két gyerek kivételével.
Konkrétan a két mai napig is országos cimborám, a Grisa, és a Vizes, akik a szomszédos Váli úti általánosba jártak, és osztálytársak is voltak.
Ezenkívül a tanarak, és a tantárgyak is idegenek voltak.
Nem is beszélve az iskola épületéről.
Aztán fura volt az is, hogy ugyan névlegesen koedukált osztálynak számítottunk, de az évfolyamunkon a négy párhuzamos osztályba összesen 1 csajszi járt.
Az is, hááát, hogy úgy mondjam, kissé,
...
Szóval mégiscsak műszaki iskola voltunk.
Ebből kifolyólag amikor a gimis fiúk már a pulykákat kergették, mi még csak a bőrt, a töli mellett.
A maradék kis időmet meg avval töltöttem, hogy a biciklimet fényeztem.
Ezt még a nyolcadik utáni nyári keresetemből vettem, de egy fél év alatt lassan-lassan mindent lecseréltem rajta.
Az egészet elemeire bontottam, a vázat a Velvártnál átfesttettem nyugatnémet Lesonal acélkék metál lakkal, új Huret francia hátsó váltót, és egy spanyol első váltót kapott.
A kerekeket lecseréltem vékonyított, verseny kerékre, a hátsó lánckerék 6 fokozatú lett, az első 3 fokozatú, a pedálok meg kikönnyített, klipszesek lettek.
De még a csapágy golyókat is kicseréltem SKF golyókra.
Sőt!
Még alkalmaztam golyókosarakat is, a súly csökkentés miatt.
Az első, és a hátsó kerékagyakba is excenteres tengelyek kerültek.
És a nagy csoda, a cseszlovák Favorit szarvkormány is rákerült.
Azért ez '73-ban nem volt átlagos.
Szóval összeraktam egy verseny kerékpárt, és azzal villogtam az újdonat osztálytársak előtt.
Ha már egyszer a focihoz tök hülye voltam.
Az év végén meg elmentem 1 hónapra dolgozni egy közértbe, árufeltöltőnek.
Kicsit előre vetítve egyik későbbi pénzkereső foglalkozásomat is.
Itt tanultam meg, többek közt, hogy nincs büdös hús, csak nem ázott még eleget az ecetes vízben.
Meg azt is, hogy a kocsiról lekerülő utólsó húsos, és tejes láda, az megy a főnök kocsijába, és onnan a saját gebines boltba.
Naná, hogy a Közért Vállalat számlájára.
Meghogy igazából nincs is vége a felvágottnak, csak ez a vevő is túl hepciás.
Majd a másiknak legalább 4 vége fog jutni.
És még jónéhány apró tanács, arra nézvést, hogyan lehet gazdaságossá tenni a bolt működését.
Másodikban már vártuk az iskola kezdést.
Addigra ugyan is már nagyjából kialakultak az erőviszonyok, és a klikkesedés is megindult.
Mi hárman a cimboráimmal vittük a szakmai prímet az osztályban.
S mivel tananyag volt a tranzisztor is, és annak 3 lába van, hamar ránk ragasztották a Tranyók megtisztelő gúnynevet.
Később, ha valami turpisságról volt szó, akkor mindig mindhármunkat egyszerre vettek elő.
Például egy szép tavaszi napon reggel bementünk a suliba, és gyorsan megbeszéltük, hogy ma lógni fogunk, mert olyan gyönyörű az idő.
Harmadnap, amikor bementünk, a két cimbinek volt orvosi igazolása, de nekem még nem.
Mire az ofő, Buzás Ferenc, rákérdezett:
- Zoli! és a tiéd?
- Holnapra hozom Tanár Úr.
Ő meg beírta az igazolt hiányzást, annak ellenére, hogy az igazolásomat pont úgy látta, mint most Ti.
Az ofőt nagyon hamar megkedveltük, mert egy olyan közvetlen figura volt, és még jól is értett a nyelvünkön.
Igaz, hogy néha azért is bocsánatot kért, hogy levegőt vesz, de annyi respektje volt, hogy mindig tudott rendet tartani az osztályban, kiabálás nélkül is.
Egy esetben például a hátsó sorban nagy volt a viháncolás, Ő meg oda hajított egy krétát.
Annak rendje szerint el is találta az egyik diákot, az orránál.
Erre még a Tanár Úr kért elnézést.
Buzás tanár Úrat ÉÉN azért is kedveltem, mert Ő tanította az automatika tantárgyat, ami az ÉÉN kedvencem volt a 4 év alatt.
Negyedikre el is értem, hogy az egész iskolában ÉÉN voltam a legjobb.
Mind elméletben, mind gyakorlatban.
Ennek ellenére 5-ösöm szinte sose volt belőle, mert a Buzás tőlem mindig 10-szer annyit várt el, mint a többiektől.
A dolgozat javítás az olyan volt, hogy a többi diáknakahol kellett, pirossal bele javított, a feladat végére oda írta a kapott pontszámot, és a végén összeadta, és annak alapján adta meg az érdemjegyet.
Az enyém az úgy nézett ki, hogy az AAA, 4-es lap egyik oldalán volt a dogám, a másik oldalon az Ő javítása.
A dogámban csak *-okkal jelölte a hibáimat, és a hátoldalon hosszasan kifejtette a helyes megoldást.
Aztán mikor már jól mentek a dolik, akkor jött elő a trehányságom, amitől kétszer kettő néha öt lett, de ez nem volt egy jó ötlet, és természetesen a számolási hibáim miatt az érdemjegyem soha nem 5 lett.
De a Buzással történt meg az is, hogy a kezére csaptam egy hatalmasat.
Abban az évben Pécsre mentünk osztály kirándulásra, és persze az első éjszaka Harkányban szálltunk meg, egész közel a fürdőhöz.
Még a buszon össze szedtem a személyi igazolványokat, mert mindig ÉÉN voltam az osztály pénztáros, és mint ilyen ÉÉN intéztem a szállásokat, és ÉÉN is fizettem.
Amikor másnap reggel megint a kezembe kerültek az igazolványok, egyszerre mindenki elkezdett nyúlkálni, hogy először az övét adjam oda.
ÉÉN meg csak a sok mancsot láttam, és persze hogy nem tudtam kiadni az okmányokat.
Ezt megunván, egyszercsak az egyik praclira rácsaptam egy amolyan mélyről jövő dühből egy hatalmasat.
Na ez volt a Buzás keze.
Az érdekes az volt, hogy nem tudom melyikünk pirult el jobban, és győztünk bocsánatokat kérni egymástól.
Egy másik alkalommal a Buzás aktuális felesége sikeresen kihypózta a Tanár Úr szürke köpenyét, ami az aktust megtorolva ilyen szép foltos lett, mint a bárány felhős szürke égbolt.
Mi, mármint az osztály, már kiröhögtük magunkat, mialatt a Buzás magyarázkodott.
Már le is nyugodtunk, és folyt az óra, amikor bejött a diri helyettes.
Amikor meglátta a köpenyt, kissé láthatóan megrőkönyödött, majd egy kis hatás szünet után egyszercsak megszólalt:
- Mi van Ferikém? A srácok Veled törlik a táblát?
Na itt volt vége az órának.
És hogy miért írtam hogy az aktuális felesége?
Mert nem volt nagy szerencséje az asszonnyokkal.
Volt egy telke Csobánkán, egy akácos mellett.
Még fiatal házasok voltak az első feleségével, amikor az egyik évben megvadultak a méhek, és rájuk támadtak.
Sajnos csak ekkor derült ki, hogy az asszony allergiás a méhcsípésre.
Mire a kórházba értek, bele is halt a támadás következményeibe.
Pár év múlva újabb feleség.
A telek felszámolva, és inkább a világot járták.
Mit ád Isten, az asszony rákos lett, és egy év leforgása alatt Őt is eltemette a Tanár Úr.
De hősünk nem adta fel a kísérletezést, és újból megnősült.
Ennél az asszonynál tartottunk, de sajnos megint temetés lett a vége.
Nem kisebb dolog történt, minthogy egy alkalommal, amikor sátoroztak a balcsiparton, nagy vihar kerekedett, és az egész kempingben pont az Ő sátrukat találta meg a villám.
A Buzásnak mindkét lábát átégette, az asszonynak meg megállt a szíve.
Mire kiért az orvos, már csak a Buzást szállították kórházba.
Ekkor kapott rá keményen az italra.
Meg is értem.
Ez már akkor volt, amikor mi negyedikesek voltunk.
Történt az egyik nagy szünetben, hogy a nagy melegre való tekintettel, úgy döntöttünk a két cimbivel, hogy kiszaladunk egy sörre, a szomszédos Miska nevű köpködőbe.
Ki is rohantunk, és meg is kaptuk az árpaszörpit, és odaálltunk az egyik talpas asztalhoz.
Mikor már megkóstoltuk a bambit, akkor fordult meg a szomszédos asztalnál düllesztő törzsvendég, aki nem más volt, mint a Buzás.
Szépen megittuk a járandóságunkat, majd együtt vissza ballagtunk a suliba, hiszen éppen kezdődött vele az automatika óra.
Amikor a Grisa pár évtized múlva visszament a suliba tanítani, akkor a Buzás már csak mint óra adó nyögdíjas, tanított.
Egyszer, már 69 évesen, elkapták piásan vezetéssel, és bevonták a jogsiját 1 évre.
Ennek örömére egy fél év alatt halálra itta magát.
A temetésen nem voltunk túl sokan.
Ott volt a nővére, a régi igazgató úr, az új igazgató úr, és mi hárman mint haverok.
Szürke emberke volt, szürke köpenybe, de a mi életünket színesebbé, boldogabbá tette.
...
Hogy kicsit visszautaljak a biciklimre, hamar ráuntam.
Mint már említettem, akkoriban kicsit többet dolgoztam, mint mostanában.
Ha pénz kellett, akkor éjszakánként vagonokat rakodtunk ki, vagy később hajnalban újságot hordtam ki, de megcsináltunk mindent, amiért pénzt lehetett kapni.
Egyik évben hogy, hogy nem, kitaláltam, hogy motorozni akarok.
Kevéske pénzemet Apuék kiegészítették, hogy tudjak venni egy Riga típusú mopedet.
A feltétel az volt, hogy jogsi nélkül nem motorozhatok.
Ember nem tanult olyan sebességgel KRESZT, mint akkor ÉÉN.
De addig is, a moci ott állt a kapualjban, és rám kacsingatott.
Abban az időben volt tananyagunk az Ottó motor működése.
A két cimbimmel azonnal darabokra szedtük a járgányt, mondván, hogy nekünk ezt látni is kell, nem csak az elméletet megtanulni.
Aztán a vizsga időpontját kijelölték a tanfolyamon, kb egy hónappal későbbre.
Először hirtelen meg ütött a guta, de később jótékonynak bizonyult ez a döntésük, hiszen a szétkapott motort ennyi idő alatt is alig bírtuk összerakni, működőképesre.
Szerencsére, az egyik osztálytársam Édesapja autószerelő volt, és az Ő műhelyében, és hathatós segítségével sikerült életet lehelni a gépbe.
Aztán már csak a benyát locsoltam bele, és húztam a szarvát.
Egyszer még a Velencei tóhoz is elugrottam vele.
A végére már úgy utáltam a folyton szembe jövő szelet, hogy a későbbiekben már csak a városban jártam motorral.
A kezdeti lelkesedést az irtózatos esések is alá aknázták.
Mire megtanultam, hogy mit, hogyan, és merre meddig, addig pereceltem pár derekasat.
Egyik délelőtt, amikor a cimbikkel iskolakerülés címén motorozgattunk, megálltunk a Petzvál József utca sarkán, egy kicsit jobban felturbózni a mopedet.
Ahogy ott ücsülünk, egyszercsak meg áll mellettünk egy jól ismert Zsiguli.
Azonnal tudtuk, hogy most itt a világvége, hiszen ez Szakkai Tamás, a tesitanárunk.
Ki is szólt az ablakon:
- Hát Ti mit csináltok itt?
Nem kellene nektek a suliban tanulni?
Hebegés, habogás, tömény hezitálás, amikor a Vizes észre veszi a Tanár Úr partnerét, aki egy kicsit sem hasonlított a feleségére.
Mikor már kellően megszégyenültünk, és a Szakkmai már menni készült, a Vizes még oda dobta, hogy:
- Ja, és üdvözlöm az Éva nénit is!
ÉÉÉRdekes.
Soha semmilyen visszhangja sem volt a lógásnak.
A kis malőr ellenére is tiszteltük a Tanár urat, mert volt benne valami lázadás, sorból kilógás.
Tudott elnéző is lenni, de büntetett is ha arra volt szükség.
Egy alkalommal, amikor az osztály kimagaslóan ordenáré volt, és a matek tanárnő, a Vécsey Károlyné sírva ment be a tanáriba, a Tamás bácsi is végig hallgatta a történteket.
Ez volt nála az a pont, ahol elszakadt a cérna.
Hiába, a gyengébb nem, érzékeny pontja volt.
A matek után egy dupla tesi következett.
Ilyenkor általában kosaraztunk, hiszen a Szakmai kosár edző volt.
Ehelyett nyomás ki az udvarra, és futás körbe-körbe.
Úgy 10 perc után megkérdeztük, hogy mégis meddig?
Mire közölte velünk, hogy amiért ilyen ocsmányak voltunk, büntiből a második óra végéig, és szünet sincs.
Puff neki.
Még 20 ajándék perc, mert épp nagy szünet volt.
Azért az nem kis teljesítmény, ha bele gondolsz.
Ez ugyan is kétszer 45 perc, mint egy foci meccs, plusz az ajándék 20-as.
Persze éreztük, hogy itt valami nagyon rosszat tettünk, és megpróbáltunk fogakat összeszorítva futni a végkimerülésig.
Az első órán, és a szüneten még csak átjutottunk, de a második órán már elkezdtünk hullani, mint a legyek.
Lassan fogyott a még futók száma.
Az óra felénél, már csak 10-en futottunk a 32-ből.
Mi is nagyon szétesve.
Volt ugyan egy srác, aki szabadidejében focizott egyesületnél Budafokon, és Ő annyira bírta, hogy még rohangált az első, és az utolsó között, hogy tartsa bennünk a lelket.
Ráadásul ez meg se kottyant Neki. még csak nem is lihegett nagyon.
ÉÉN meg már azt nem értettem, hogy ki szívja el előlem a levegőt, mert szerintem már egy szemernyi sincs az udvaron.
Amikor épp rajtam volt az összeesés sora, megjelent a Vécseyné az ajtóban, és még Ő könyörgött a Szakmainak, hogy hagyja ezt már abba.
De nem volt kegyelem.
Összesen 3 gyerek maradt lábon a kicsöngetésig.
Szerintem ezért a cselekedetért egy mai iskolában a tesitanárt simán lecsuknák életfogytig.
Mi meg megtanultuk egy hosszú életre, hogy mi is az a tisztelet.
Utólag hálás is vagyok, hogy ilyen módon járult hozzá a minimális magatartási normák megszerzéséhez.
És hogy a másik oldalát is megvilágítsam kicsit, álljon itt egy másik sztori.
Mint minden osztályban, úgy nálunk is volt egy gyerek, akit mindenki útált.
Zimmer Lacinak hívták.
Az egyik torna óra előtt épp öltöztünk át fele, amikor valakinél a Cirnyák kihúzta a gyufát.
Azonnal rá is ugrott az osztály, hihetetlen egyetértésben.
Egy kis gyapálás után valaki kitalálta, hogy kötözzük meg.
Úgy is lett.
Az öltöző padok egymásnak háttal voltak állítva, és egy vas vázon volt egy pad rész, és egy felső, fogasos rész.
Na ide kötöttük ki a Cirnyákot, és a fejére húztuk az elviselhetőség határát bőven átlépően büdös tornazsákját.
Az a nyápic alak, meg elkezdett sivítani, mint a gyilokra szánt desznyó.
Tudjátok, amikor még eteti a disznót a gazdija, akkor a röfi is tegezi:
Gyuriii, Gyuriii, gyuriii.
De a kés után már csak magázza:
Győőőrgy.
Na így visított a mi kis malackánk is, amikor felcsattant az órára hívó csengő hangja.
Ahogy azt illik, be is rohantunk a tornaterembe.
Bejött a Szakmai, lement a jelentés is, úgy, hogy:
- ...az osztály létszáma 32, nem hiányzik senki.
A Tanár Úr meg már ismerte az osztályt töviről hegyire, és azonnal kiszúrta a Zimmer hiányát.
- Hol van a Zimmer Laci?
Néma csönd a válasz.
- Na még egyszer megkérdezem, hol van a Zimmer?
Még mindig csend.
Baljós csönd.
Még mindig vigyázban álltunk.
Erre a Szakmai kifordult a teremből.
Eltelt akár 1 perc is, de a feszes vigyáz nem változott.
Szerintem felügyelet nélkül diákok még nem álltak olyan néma, feszes vigyázban, mint akkor mi.
Aztán megérkezett a Tanár Úr, kezében lengetve a bűzhödött tornazsákot.
- Hát ez meg mi?
Normálisak vagytok Ti egyáltalán?
Arra nem gondoltatok, hogy akár meg is fulladhatott volna?
Döbbent csend.
Hűűha!
Erre tényleg nem is gondoltunk.
Vége a világnak.
Most lesz a világtörténelemben először olyan, amikor egy egész osztályt fognak kicsapni egy suliból.
Aztán levezényelte az órát.
ÉÉÉRdekes, mindenki, minden gyakorlatot végre hajtott zokszó nélkül, és az óra végén még játszottunk is.
Mondjuk az, hogy a Cirnyák nincs sehol, az hamar feltűnt, de valószínűleg felmentést kapott arra az órára.
Kicsöngettek.
Ki ballagtunk az öltözőbe, és valóban ott várt ránk a Cirnyák.
Amikor beléptünk, az első mondata az volt, hogy már igazán elengedhetnétek.
Erre kitört a felszabadult röhögés.
A Szakmai is utálhatta a Cirnyákot, mert csak a zsákot vette le a fejéről, de nem oldozta el.
Sőt, még nekünk se szólt, hogy valaki azért kiengedhetné a foglyot.
És hát arról se feledkezzünk meg, hogy az iskola kosár csapatát is elvitte az országos bajnokságba.
Elérve ezzel azt a csodát, hogy ÉÉN aki a mai napig Mr Churchil nagy mondatát tekintem mottómnak, miszerint: "No sport," legalább ebben a sportágban bele tartozhattam 15 percig, az élvonalba.
Az anyagismeret tanárunk meg volt a megtestesült pedofília.
Ő is a gyengébb nem oltárán áldozott sokat, de Ő megkergette a diáklányokat is.
Annak idején még ez sem számított főben járó bűnnek.
Igaz, hogy arra nagyon vigyázott, hogy a csajok legalább a '17.-et betöltsék.
És semmi féle osztályzási előnyt sem élveztek, csak a Tanár urat.
Úgyhívták, Dudás Béla.
Becenevén: Trafik.
Nagy dohányos volt, és mindig kiküldött valakit a Körtérre, a gombába, egy doboz cigiért.
De csak a Dohány bolt cigit szívta, mert hogy az az Ő névre szabott cigije, hiszen az Ő monogrammjáról nevezték el.
Na ezért kapta a Trafik nevet.
És hogy miért a gombából kellett hozni a bagót?
Hát mert abban a trafikban lehetett pult alatt pornó újságot kapni, és azt is minden héten kellett vinnünk Neki.
Mert ugye a diák akkoriban még nem rohant minden szíre-szóra feljelenteni a tanárt, hanem inkább kiélvezte azt, ami csurrant-cseppent.
Az újságos, ugyanis csak kevesünknek adott olyan újságot, és azt is kutya drágán.
Így viszont hozzá jutottunk a fontos tananyag szakirodalmához, és mielőtt a rendeltetési helyre juttattuk volna, a kiválasztottak jól átnyálazhatták.
Az anyagismeret érettségi tárgy volt, tehát nagyon fel kellett rá készülni.
Ezt megkönnyítvén, a Trafik mindig azt hangoztatta, hogy:
- Aki a vas-szén állapot ábrát ismeri, az már egy tuti kettes az érettségin.
Ez így is lett.
Legalábbis velem.
ÉÉN nagyon útáltam az anyagismeretet, és nem is nagyon tanultam.
Aztán jött az érettségi.
Hát most mit csináljak?
Semmit.
Már késő.
Majd meglátjuk.
És lőőn!
Adott napon kihúztam az ÉÉN tételemet.
Kilincs kerékről, valami máltai kerékről kellett volna hadoválnom, meghogy a szakaszos és a forgó mozgások között milyen mechanikai eszközöket használhatunk, és azokat milyen minőségű anyagból kell készíteni.
Erről a kérdésről mind a mai napig pont annyit tudok, mint akkor.
Konkrétan, amit az előbb leírtam.
Mi volt a válaszom?
Nagy kuka hallgatás, néhány izé közbeiktatásával.
A Trafiknagy nehezen kihúzta belőlem, hogy ezeket a szerkezeteket acélból készítik, és azonnal a vas-szén állapotábrára terelte a szót.
Itt egy kicsit fellélegeztem, és már volt miről fecsegnünk.
Meg is kaptam a kegyelem kettest.
A másik érettségi tárgy természetesen a történelem volt.
Ezt a Tárgyat a Bereczky igazgató Úr tanította.
Sose voltam humán beállítottságú emberke, így a töri sem tartozott a kedvenc tárgyaim közé.
Ennek ellenére az évszámok könnyen megmaradtak a fejemben, de a hozzájuk tartozó történelmi tények, valahogy mindig össze keveredtek.
Na de sebaj.
Bereczky Laci bácsihoz két élményem kapcsolódik.
Az egyik az volt, hogy jó szokásomhoz hűen ismét csak nem tanultam meg az anyagot, és szinte sors szerűen kihívott felelni.
Aztán oda állt az ablakhoz, és kifelé nézett.
ÉÉN pedig először elszavaltamhangosan a téma címét, aztán halkan ismételgettem sokáig, kicsit más-más hangsúllyal.
Magasabban, mélyebben,gyorsabban, lassabban, kicsit énekelve, mintha kérdés lenne, és néha beszúrtam 1-1 évszámot, amit a többiek súgtak.
Körülbelül 2 percig hagyta a produkciót a Diri, majd megfordult,és láthatóan értékelni akarta az elhangzottakat.
Eddigre az osztály már fuldoklott a visszafolytott röhögéstől, tisztára mint Karinthy-nál.
Aztán az értékelés így hangzott:
- Na idefigyeljen Hóóórvááth!
A maga tudása nem ér egy fabatkát sem.
Ezért a feleletre adott érdemjegyem egy nagy 0.
DE!
Maga egy akkora gazember, hogy az megérdemel egy ötös alát.
A két jegyet összevonva most az egyszer beírok a naplóba egy halvány hááármast.
De aztán ezzel a trükkel más már ne próbálkozzon, mert 5 másodperc után fogom beírni a karót!
A másik történetnek utóélete is lett.
Maga a sztori úgy kezdődött, hogy a töri óra előtt automatika volt, és új anyagot vettünk.
Nekem tetszett az anyag, történetesen a kettős T-szűrő méretezése.
Akkoriban kacérkodtam egy elektromos orgona elkészítésének gondolatával, ami később elérte a kapcsolási rajz szintet, közvetlenül a szemétkosár elérése előtt.
De hát ebbe jól jött a különböző frekvencia szűrők használata.
Tehát ezen pörögtem.
Aztán következett a töri.
Szintén új anyaggal.
A Diri mesélt, a maga monoton, unalmas stílusában.
ÉÉN meg lehajtott fejjel számoltam egy kettős T-szűrőt.
A Diri kiszúrta, hogy csak a fejem búbját látja, és rám kiálltott, hogy:

- Hóóórváááth!
Maga már megint mit csinál?
- Tanár Úr! Éppen egy kettős T-szűrőt számolok.
Mondtam a valóságnak megfelelően.
Csak azzal nem voltam tisztában, hogy most történelem óra van.
Erre az osztály felrobbant.
Még a Diri is elmosolyodott.
ÉÉN meg csak álltam ott, mint Bálám szamara, és irultam-pirultam.
30-35 évvel később akkor került elő a pillanat, amikor a suli felszámolása előtt a pedagyagyások tartottak egy zártkörű megemlékezést.
Erre hivatalosak voltak a pillanatnyi, és a régi, még élő tanarak is.
A Cimbimet, a Grisát kérték fel, hogy mondjon egy kis összefoglalót a suli történetéből.
Azért pont Őt, mert Ő volt az, aki diákként is, később pedig tanárként is kivette részét az iskola életéből.
Az ünnepély után beszéltünk, és elmondta, hogy nem csak a tanári kar női hölgy tagjai siratták meg a munkahelyüket, de még Ő maga is el-el csukló hangon tudta csak elmondani a beszédet.
Hát ennek az egyik része volt, amikor felemlegette ezt az esetet, és az akkor már 94 éves Bereczky beszólt, hogy: "Tudom, a Hóóórvááth volt az."
Úgylátszik, mély nyomot hagytam benne.
Nem volt túl sok humán tárgyunk, talán még a magyart, és az oroszt sorolnám ide.
A magyar tanárnőnket Ágoston Lajosnénak hívták.
Az Anna néni egy nagyon kedves középkorú hölgy volt.
Tele vitalitással, állandóan mosolyogva sietett, inkább mindig rohant a folyosókon.
Mindenkihez volt egy-két jó szava, de azért az órákon keményen követelt.
Nem volt tekintettel arra, hogy ez voltaképpen egy műszaki iskola.
Mindig azt mondta, hogy a hülye mérnök a dolgát se tudja jól végezni, ha nem tudja élvezni mondjuk a színházat, vagy nem olvas regényeket, verseket.
És milyen igaza volt.
A vele kapcsolatos emlékem nem igazán örömteli.
Egyik nap, ami pontosan úgy kezdődött, mint a többi, reggel első óránk lett volna Vele.
Csak nem jött, csak nem jött az órára.
Szokás szerint 5 perc után az osztály ügyeletes felment a tanáriba, megkérdezni, hát hogy akkor most mi lesz.
A tanáriban döbbent csend fogadta.
Aztán már hallottuk is mindnyájan a suli rádióban, a Diri hangját.
Közölte a hírt, hogy az iskola gyászba borult.
Az Anna néni férje, aki a MALÉV-nál volt navigátor, lezuhant.
...
A mondat elhangzása után olyan szó szerint síri csend támadt, hogy még a legyek se mertek repülni.
Azonkívül, hogy ez volt az első magyar TU 154-es ami lezuhant, és több száz ember veszett oda, még Ágoston Lajos navigátor is elhunyt.
Anna nénihez orvost kellett hívni.
Idegösszeomlás.
Utána a gyászév alatt csak fekete ruhát viselt.
Csont soványra lefogyott, az alapvetően töltött galamb termetű asszony, de az iskolába nem hozta be gyászát.
Már másnap megjelent, és tanított.
Kicsit vigyázni kellett ugyan, hogy mit mond az ember gyereke,de még ha valaki el is szólta magát, és Neki nem esett jól, azt is csak egy pár másodperces szünet jelezte, majd minden folytatódott a maga medrében.
Ő is ott volt a búcsú koncerten, és amikor a Grisa megemlítette, mint a 4 évünk leggyászosabb napját, még így évtizedek múltán is összerándult a hírtől.
Hogy a tanarakról beszéljünk még, leírom a műhelyünket, ahol a gyakorlati oktatás folyt.
Az épületet az előttünk végzettek kezdték építeni, és mi fejeztük be.
Szépnek éppen nem mondható, hiszen egy teljesen kocka alakú épület volt.
Két oldalt ablakcsíkok, két szinten.
Belül, funkcionálisan viszont majdnem tökéletes volt.
Középen egy egyenes, egykarú lépcső volt, az vitt fel az emeleti koridorra.
A tantermek alul is, és fönt is jobbra balra helyezkedtek el.
Lent voltak a nehéz gépek, a 12 eszterga pad, meg a revolver eszterga, a marógép, a gyalugép, a síkköszörű, a hajlítógép.
A másik teremben talált lakóhelyre az összes hegesztő vacak, a villany hegesztő, a Dissou, és az oxigén palack a gázos hegesztéshez, a védőgázas hegesztő,és a ponthegesztő is.
Ebben a műhelyben lett elhelyezve a szakító gép is, bár az nem az itt tanult tananyaghoz kapcsolódott, de fizikailag meg itt tudtuk működtetni.
Itt a földszintem kapott helyet a budi is.
Az emeleten meg voltak az elektromos, az elektromechanikai, és a finommechanikai laborok.
És a rettegett tanári is.
Egy alkalommal a diákok, mint minden rendes fiú iskolában, derekasan bajszot akasztottak a klotyóban.
Ám, de ebben a pillanatban nyitott be a Regős tanárúr, aki az egyéb gépiforgácsolás tantárgyat tanította.
Hát Istenem, neki is csak meg kell szabadulnia dolgoktól.
Ahogy benyitott, azonnal le is akasztott magának egy retteneteset.
Ezen kicsit felbuzdulva, a bunyósokat jól megdádázta.
Eközben azonban letörték az egyik piszoárt.
Ezzel a testi fenyítés véget is ért.
Aztán a Regős fogta a piszoárt a hóna alá vette, és maga előtt terelgetve a két gyereket, felsétáltak az igazgatóiba.
Ott elmondta, hogy:
- Nézd Lacikám!
A gyerekekkel véletlenül levertük ezt a piszoárt, mert túl sokan voltunk a budiban.
De sebaj, én megveszem a fajanszot, Ők meg délután, magánszorgalomból felszerelik.
Ennyi volt a hirig levezetése.
Nem ám feljelentgetünk, meg kirúgatgatunk, hanem néhány jól irányzott pofon, és az okozott kár megtérítése.
Ehhez az épületrészhez tartozik a következő mesike is.
Ugyibár, nem rólunk mintázták a jó diák szobrát.
Ennek jegyében folytak az órák is.
A Vizessel voltam egy csoportban, az elektromos műhelygyakorlaton.
Egymással szemben ültünk, és Ő ült háttal a bejárati ajtónak.
A Tanárnőt Kelemen Lászlónénak hívták, és hogy mennyire szerettük, az talán a becenévből jól látható.
Kelemen Anyu egy pici, talán ha 160 cm volt, de folyton szaladgált, mint egy motoregér.
Sose lehetett tudni, hogy mikor megy ki, vagy hogy mikor robban be.
Egy alkalommal amikor épp kint volt, Vizes aktív munka közben, tehát a ritka pillanatok egyikében, neki állt hangosan énekelni.
Ez szó szerint így hangzott:
- Kezem alatt ég a munka, trallala, trüllülü.
Kelemen Anyu ebben a pillanatban lépett be, oda ugrott a Vizeshez, és derekasan nyakon hajította.
Vizes felugrott ijedtében, és a tanárnő fölé tornyosult, a közel 180 centijével, és rémülten felkiáltott:
- De Tanárnő!
Most nem is csináltam semmit!
- Nem baj fiam, majd fogsz.
Ettől ki tört a röhögés, és a Vizes duzzogva visszaült a helyére.
Talán 2 órával később, a Vizes be is teljesítette a bezengett bűncselekményt, és miközben Kelemen Anyuval fogócskáztak a kétszintes épület összes folyosóján, a szünetben, az összes diák között, Vizes folyamatosan kiabálta, hogy:
- A Tanárnő jön nekem eggyel!
A Tanárnő jön nekem eggyel!
Ettől, és a fél iskola harsány hahotázásától félbe maradt az üldözéses jelenet.
A műhely tanárok közül még említésre méltó, a Páncél Tanár Úr.
Ő volt az erősáramú tanárunk.
Vele az történt, még a mi évfolyamunk előtt, amikor építették a műhely épület villamos hálózatát, hogy este mindig Ő áramtalanított.
Egyik este áramtalanított, és még egyszer végig járta a termeket, hogy minden rendben van-e.
Az alsó szinten a folyosón volt a betáp.
Az emeleti elosztóban meg észre vette, hogy a drótokat nem tekerték be a falba, hanem úgy 1 méterre kiálltak. Ez balesetveszélyes, mert a szemet is kiszúrhatja, ha meg áram alatt van, a 3 fázis tuti ember halál.
Közben valaki valamit keresett az alsó szinten, és felkapcsolta a villanyt.
Béla bácsi, meg abban a tudatban, hogy áramtalanított, két tenyérrel akarta behajtani a drótokat.
A 380 meg nem viccelt.
Azonnali hatállyal megállította a szívét.
A másik tanár meghallva az ordítást, felrohant az emeletre, és meglátta élettelen kollégáját.
Mucsi Tanár Úr, aki az esztergálást tanította, egy percet se tétovázott, és neki állt az újra élesztésnek.
Közben persze ordított, mint a fába szorult féreg, hogy hívjon már valaki mentőt.
De rajtuk kívül nem volt senki abban az épületben.
Nem volt más választása, minthogy lelkesen nyomkodta a Béla bácsi mellét, és közben boldogan csókolózott vele.
Szerencsére a portás meghallotta, és mielőtt megnézte volna, hogy mi történt, már telózott is.
Az iskola szomszédságában van a Szent Imre kórház rendelő intézete, és véletlenül egy mentő is állt a ház előtt.
A doki megkapta a hírt, és már rohantak is a hordággyal.
Mire oda értek, a Péla bácsi már újra lélegzett.
Így maradhatott életben.
Igaz, hogy többet fizikai munkát nem tudott végezni, mert úgy remegett a keze, hogy ki esett belőle a csavarnyúzó.
Tanítani viszont továbbra is kíválóan tudott.
Visszatérve a Mucsi Ferire...
Amint mondtam, Ő tanította a drehálást.
ÉÉN ezt nagyon szerettem, mert örömömet leltem abban a látványban, ahogy a kés alatt formálódik a munkadarab.
Mondjuk, ÉÉN az összes forgácsoló gépet szerettem, és tiszteltem.
Mindegyikben találtam valami szépséget.
Meg is tanultam használni őket, a beállítástól a géptakarításig.
Még az elején történt, hogy a Mucsi demonstrálni akarta a gép életveszélyességét.
Oda állt az ÉÉN gépemhez, és elmesélte, hogyha a tokmánykulcsot benne hagyjuk a tokmányban, és elindítjuk a forgást, akkor a tokmánykulcs szárnyak nélkül is repülni kezd, és visz magával mindent amit talál.
- Na nézzétek fiúk!
És ezzel elindította a gépet.
A tokmánykulcs meg repült.
...
Egészen a falon, nem sokkal a menyezet alatt található biztosíték tábláig, és ott olyan derekas pusztítást vitt véghez, ami egy buta diáknak is órákba tellett volna.
Amint sötétbe borult az egész épület, megjelent Barna bácsi, a TMK-s, és már hozta is az új gúmann táblát.
Mint kiderült, a Mucsi pontosan tudta, hogy mi fog történni, hiszen minden évben legalább egyszer bemutatja ezt a trükköt.
Ilyenkor előre szólt a Barna bácsinak, aki már várta az akciót, és fél órán belül minden működött tovább.
Mucsi bácsiról illik tudni, hogy olyan kancsal volt, hogy sose tudtuk, hogy kire néz.
Egy alkalommal rá nézett valakire, és mondott egy másik nevet.
Erre az a diák felhorkant, hogy:
-Tanár Úr!
Legalább ne rám nézzen, ha azt a hülyét emlegeti!
Nem mellesleg, az öreg nagyon szeretett mesélni.
Mindenre volt egy jó kis története.
Az egyik története az akkori Japán gazdasági csodáról szólt.
Valahogy így:
Tudjátok, azért gazdagodnak meg a ferdeszeműek, mert úgy csapják be a fehéreket, ahogy akarják.
Például, ha az oroszok feltalálnak egy csoda tévő gépet, legyen ez mondjuk egy oldalpöffencs, akkor a Japók ráfestik azt a hülye felkelő napjukat, és eladják a ruszkiknak kétszer annyiért, mint szuper fejlesztést, a piros pöttyös oldalpöffencset.
...
Nem volt igazán egy cizellált lélek, de legalább humorosan tudta előadni a sztorit.

Hát ehhez hasonlókkal traktált minket, és mi meg igen hálás közönségnek bizonyultunk.
A másik kedvenc több részes történetei, a hülye szomszédjáról szoltak.
Az egyik, ami a mai napig megmaradt, az a favágásról szólt.
Mucsi bácsi kint ténykedett a telkén, és épp le vágott egy vastag ágat a diófáról, mert nagyon belógott a kóbli fölé, és ha letörik, új házat kellett volna építeni.
Nosza, Mucsi bácsi, aki balkezes volt, felült az ágra, úgy, hogy tőle jobbra esett a fa törzse.
Aztán maga mellett, a bal kezével lefűrészelte az ágat.
Később már a földön össze aprogatta.
Mire a szomszédja megirígyelte a műtétet, és felült a cseresznye fájára.
Tőle jobbra a fa törzse, és elkezdte fűrészelni az ágat, amin ült.
Csak Ő jobb kezes volt, tehát a fatörzs, és a saját segge közt vágta el az ágat.
Természetesen akkorát zuhant, hogy mentő lett a vége.
...
Szólni kell még a Szekszárdi tanár úrról, aki elsőben tartotta nekünk a reszeléstant, amit hivatalosan kézi forgácsolásnak neveztek.
Szekszárdi tanár úr, maga volt a megtestesült béke.
Mindig fehér ing, nyakkendő, öltöny, és fényesre vixelt cipő volt az öltözéke.
Persze az ing tökéletesre vasalva, amiről Gizi néni, a felesége gondoskodott.
Hosszú kabát, kalap, és selyemsál volt az akta táska kísérője.
Reggel, amikor beérkezett a suliba, amíg ment föl a hosszú lépcsőn, mindenkit aki ott tartózkodott, megsüvegelt.
Egyenként.
Mi meg annyira tiszteltük, hogy amint belépett, mindenki felugrott a lépcsőről, és önkéntelenül is meghajlással fogadtuk a kalapemelést.
Olyan jószívű nagypapi volt, hogy olyat még Beethoven se tudott zongorázni.
Ő tanította meg velünk, hogy a munkadarab alakja ott van a kezünkben, csak át kell vinnünk arra a darab vasra.
Aztán ez vagy sikerült, vagy nem.
Nekem jobbára inkább nem.
Ha el kellett fűrészelni egy valamiféle rúd anyagot, és nem sikerült derékszögbem, márpedig 90%-ban nem sikerült, akkor csak annyit mondott, hogy:
- Ez nem szalámi!
Ne ferdén szeleteld.
Vágj le még 1 centit.
És kezdődhetett a kínlódás mégegyszer.
Így sikerült egy kalapács fejet mintegy fél év alatt kivágni, és megfelelő alakúra reszelgetni.
Aztán a vizsga darab leadása előtt elővett egy darab vasat, fűrészelt rajta mondjuk 5 percnyit, és már rohadtul kezdett hasonlítani egy kalapácsra, majd fúrt rajta kettőt, és mintegy fél óra alatt készre reszelte.
Tehát, azzal alázott minket, hogy a fél éves munkánkat elkészítette a szemünk láttára egy óra alatt.
Arról már ne is tegyek említést, hogy az övé talán csak kicsit volt szebb, mint a gyári.
És tette mindezt, fennhéjjázás nélkül, szerényen, izzadság nélkül, a maga mindig tiszta, frissen vasalt barna iskola köpenyében, ami állig be volt gombolva, de még a csuklóján is, és a bal felső zsebében az ács ceruza, és a golyós toll.
...

Hát azért csibészségért sem mentünk a szomszédba.
Illetve csajozásért igenis, a szomszédba jártunk.
Az iskolával kerítés határos volt a Fényes Elek közgáz gimi, ahol az ivar arány pont a negáltja volt a mienknek.
Egy évfolyamon belül volt max két férfi palánta, és a többi csaj.
Alapvetés volt, hogy megpróbáltuk együtt szervezni a bulikat.
Nekünk volt egy klub helyiségünk, ami annyival volt jobb mint az övék, hogy az alagsorban volt.
Oda ugyanis a tanarak nemigen jártak le.
Csak akkor, ha már az egész Fehérvári út tőlünk zengett.
Azért volt erre is alkalmuk elég.
Alakult ugyanis egy zenekarunk.
Könnyű volt nekünk, hiszen a műszaki feltételeket magunk elő tudtuk állítani, és például a Benkő Laci féltesója is hozzánk járt, aki sokat tanult a nagy tesótól.
Bár hülye volt az mindenhez, de legalább elmesélte, hogy mi folyik egy Omega koncerten.
A Grisa volt az erősítő felelős, ÉÉN voltam a fényorgona felelős, és a Vizes szerezte meg, megnevezhetetlen forrásból, talán az Aubechtől, a hangfalakat.
Működött is a dolog, pár éven keresztül.
Aztán egyszercsak, lezuhant a második magyar gép is.
Azon a gépen ült legalább 6 magyar celeb.
Volt köztük színész, zenész, és még fotós is.
Nem tudok már több nevet, mint az akkori sztár fotósunkat, Bakonyi Bélát, aki Anyu munkatársa volt a Képzőművészeti alapkiadónál, vagy a nagyon nagy tudású Vujcsics Tihamér zeneszerzőt.
Tihamér bácsi halála azért volt közvetlen hatással a suli zenekarra, mert a szóló gitáros srác Szentendrén lakott, és a Tihamér bácsitól tanulta a zongorát.
Tiszteletből felvették a Vujicsics nevet.
Aztán hamar áttértek a szerb népzenére.
A zenekar ma is létezik, de már talán csak az az iskola társam játszik benne.
De még az is lehet, hogy Ő a zenekar vezető.
Ezt már nem tudom ennyi idő elteltével.
De ott, és akkor csak a rock and roll.
Élő zene, villogó fények, és az őrületig hangos zene.
Hát ez persze innen vissza tekintve, kicsit mulatságos.
Az őrjítő hangerő, ami az egész fehérvári utat megbotránkoztatta, az volt a kétszer 100 Watt.
Ma itt a 3-szor 4 méteres szobámban 6-szor 100 Watt szól.
...
A fények fontosságáról meg ne is ejtsünk szót.
De ebben a klubban ittam először alkoholt.
Honnan, honnan nem, előkerült egy üveg rum.
ÉÉN meg nem tudván a következményekről, meghúztam.
Legalább 1, másfél decinyit.
Mit mondjak.
Másnap a többiek mesélték, hogy sokáig táncoltam az egyik tartó oszloppal, és még derekasan udvaroltam is neki.
Majd szerényen vele is aludtam.
Konkrétan nem tudtak a cimbik haza cipelni, és ott hagytak éjszakára.
ÉÉN meg kurvára nem értettem reggel, hogy hol vagyok, és miért dörömbölnek az indiánok a fejemben.
Na, de ettől az aprócska malőrtől eltekintve, az igazi csajozási próbálkozások is itt zajlottak.
Iszonyat béna csókok, pirulásig tartó, mintegy 0,1 másodpercig tartó tapizások.
...
Akkor fogtam először cicit.
Mármint másik csajét.
Mert nekem már gyerekkoromban is a cici volt a kedvenc játékom, de akkor még az Anyámé.
De hát ezt a szakmát is el kellett kezdeni valahogy.
Előbb utóbb csak összeakadtam végre egy lánnyal, de amikor felmentem hozzá, és a szobájában megláttam az uralkodó rendetlenséget, a földön heverő, ki tudja hánynapos használt bugyikat, hirtelen befejeződött a tegnap indult kapcsolat.
Szerencsére, nem Ő jött hozzám, mert akkor Ő dobott volna a hasonló körülmények miatt.
Ez volt az a pont, amikor idétlen gyorsasággal megtanultam magam körül rendet tartani.
Már megérte. Neeem?
Még ehhez a helyiséghez tartozik az érettségi egy momentuma is.
Az érettségin nem volt nyitva a suli büfé.
Anyu vállalta be a büfés kislány szerepét.
Lent a klubban kapott egy asztalt, ami mögé be tettünk egy hűtőt is.
Itt szolgálta fel a szecsákat, amiket a többi szülő készített.
Innen lehetett beszerezni a Coca Colát is.
Aztán a benn fenteseknek itt került betét is a Colába.
Konkrétan, aki épp ment szóbelizni, az kapott egy rumos colát, amitől oldottabban tudott mesélni a bizottságnak, a semmiről.
Az érettségi feszültség oldásához hozzá tartozik még egy kis sztori.
Az iskola épületével pont szemben van egy utca.
Akkoriban a Vásárhelyi Pál nevet viselte.
Aznap, amikor szóbeliztünk, hogy, hogy nem, megváltoztatták az utca egyirányúsítását.
Addig, a fehérváriról lehetett behajtani, a Bartók felé, de aznaptól az 53-as busz miatt, ez megfordult.
Mi meg ott röhögtünk az ablakokból, a megbüntetett autósokon.
A kékek beálltak az utca közepére, és aki behajtott, annak hurok volt.
Pláne, ha szembe jött a busz.
Igen jó mulatságnak igérkezett, egészen addig, amíg valaki nem ment át a Fényesbe, segítséget kérni a csajoktól.
A segítség hamar érkezett.
3 leányzó, akik persze nagyon csinosan voltak felöltözve, hiszen Ők is aznap érettségiztek, oda jött az utca sarkára, és leintettek minden autóst, aki épp be akart volna hajtani.
Elég feltűnő látvány volt 3 szép leányka, aki folyamatosan stoppol belbuda egyik legkissebb utcájánál.
Direkt nem a strihel szót alkalmaztam.
Előbb utóbb a randőröknek is feltűnt, hogy már egy ideje nem hajt be senki.
Kijöttek a sarokra, és látták a helyzetet.
Mi meg, a teljes fiú iskola, láttuk a jelenetet, és hallottuk is az elhangzottakat.
Be akarták vinni a cica babákat, üzletszerű kéjjelgésért.
Erre egy teljes fiú iskola, mint egy 1.000 fő kezdett el ordítani teli torokból, hogy :
"Rohadt rendőr takarodj!"
Erre már nem volt mit tenniük, egyszerűen csak elkergették a lányokat.
Abban a pillanatban azonnal megjelent másik 3, és a klubb helységünkben további 15-20-an vártak a sorukra.
Így ért csúfos véget a díjbeszedés eme mérhetetlenül gazember módja.
...
Hát nem tudom, hogy Ti hogy éltétek meg ezt a világra szóló élményt, de ÉÉN ilyen gyalázatos körülmények között kényszerültem leérettségizni.

doboz alja
oldal alja