Érintett kép
Nagy kör talapzaton zengő ékű szobor áll,
tetején figyelő szemmel hangjegyből korona vár.
Ezer szivet dobogtatva, bút-bajt feledtetve,
másokat irigy, üresített ördög dühhel ver.
A jósággal dobbanó szivek meg-megcsodálják,
az apró, még ártatlan gyermekek meg-megmosolyogják.
Ki szemmel figyel vissza rá,
ki csak megáll, tőle gondolt dallam felé száll.
Egy kép-emlék vesztett csak csendben előlép,
mellette van, ki semmit sem ért,
a kör csak fok, mellyel el kell érni a célt,
s csak egy perc: elérkezett a nagy remény.
S íme: kéz nyúl az arc felé,
csendül az elrejtett hang-emlék.
Percek telnek el, a kéz megismerte az elrejtett képet,
mostmár tudta: ezután soha sem érheti végzet.
A felségi hangjegy már nem figyelt, csak értett,
a képnélküliségben egy különös gyógyír született,
az emlék, mely mindig oly eleven marad,
tovább csak bátran előre, előre halad.
2005.
