Ez szuper! Na, ez az igazi!
Édesapám már két éve használta a mobil telefonját elégedetten, amikor egy Braille-kijelzővel összekapcsoltuk azt. Amikor olvasni kezdte a szöveget a kijelzőn, nagy örömmel kiáltott fel: Ez szuper! Na ez az igazi! Felkiáltása szokatlan volt egy olyan embertől, aki általában visszafogottan mutatja ki az érzéseit. Ez elgondolkodtatott, ezért kérdezgetni kezdtem arról, hogy miért oly fontos az életében a Braille-írás. Beszélgetni kezdtünk.
Gábor: Papi. 13 éves korodban vakultál meg. De mikor is tanultad meg a pontírást?
Apu: Fél évvel a megvakulásom után, mert nagyon hiányzott az olvasás. Igaz, sokat hallgattam a rádiót, de az nem volt számomra igazán kielégítő. A pontírás olvasása során belülről ismét láttam! Láttam a betűket, el tudtam képzelni a tájképeket, az olvasott eseményeket. Meg-meg állva eltűnődhettem azon amit olvastam.
Gábor: A vakok iskolájában tanultad meg?
Apu: Igen. 1974-ben kerültem be az iskolába, ott tanultam meg Braille-írást olvasni. Ott nagyon sokat jelentettek számomra a pontírású tankönyvek. Az azokban levő formázások segítettek a fő- és algondolatok elkülönítésében. A tanult anyag visszaidézésében gyakran az is segítséget nyújtott, amikor átgondoltam, melyik oldal melyik részén olvastam azt.
A pontírás később, a középiskolában is nagyon sokat segített, mert nem voltak tankönyveim. A tanórákon Braille-táblával jegyzeteltem. Megtanultam többféle rövidírást, és magam is alkottam rövidítéseket. Azokkal aztán gyorsan tudtam jegyzetelni. E nélkül nem tudtam volna elvégezni a középiskolát!
Időnként próbáltam mindmap-ot készíteni. A gondolatokat papírlapocskákra írtam, és egy asztalra helyeztem, térbelileg is rendezve azokat. Így jobban memorizálni tudtam azt, ha egy gondolat több más gondolathoz kapcsolódott. Ennek segítségével komplexebb összefüggéseket is megjegyezhettem.
Gábor: Na, ahhoz jó nagy asztal kellett!- Amikor gitározni tanultál, akkor Braille-kottát használtál?
Apu: Igen, a zeneművek memorizálásában a Braille-kották voltak a segítségemre. Több mint 30 országba írtam levelet, az ottani könyvtárakba. Tőlük kaptam gitárkottákat, amelyeket aztán lemásoltam magamnak. Így tudtam zenét tanulni. Ez nagy élmény volt!
Gábor: Mikor kezdtél idegen nyelveket tanulni?
Apu: Azt később ismertem fel, hogy nagyon fontos a nyelvtudás. Az 1980-as években elkezdtem németül tanulni, mert az akkori NDK-ból megkaphattam a teljes Bibliát pontírásban.
Gábor: Emlékszem erre. Akkoriban volt tele a szobád egyik fala Braille-bibliával és más könyvekkel!
Apu: Akkoriban magyar nyelven csak részletek voltak meg a Bibliából pontírásban, én pedig szerettem volna megismerni az egész szentírást. Volt egy pontírású alapfokú német nyelvkönyvem meg egy német-magyar szótáram, így hát nekiláttam a nyelvtanulásnak és a Biblia olvasásának.
Gábor: Németül tanultál? De hát én gyakran azt hallottam tőled, hogy milyen sokat jelent neked az angol nyelv ismerete!
Apu: Igen, mert az 1990-es években a politikai rendszerváltás után lehetőségem nyílt arra, hogy sokféle Braille-kiadványt kaphassak angol nyelven is. Így hát egy pontírású nyelvtankönyv segítségével elkezdtem az angol nyelvet is megtanulni. Az idegen nyelvek elsajátításában különösen nagy segítség volt a pontírás, mert nagy a különbség a szavak írott alakja és azok kiejtése között. A nyelvtudás hozzásegített ahhoz, hogy számtalan információhoz hozzájussak. Például az angol nyelv segített a túlnyomórészt angol nyelvű számítógépes programok használatának megtanulásában. Akkor kezdtem használni a Pc-t.
Gábor: Aztán perzsául kezdtél tanulni. Azt is pontírásból?
Apu: Igen. Braille-fordító programok segítségével készítettem perzsa nyelvű kiadványokat magamnak, és azokat olvastam. Hát az elején olyan volt, mint egy keresztrejtvény! A perzsa nyelvben csak mássalhangzókat írnak, a magánhangzókat be kell illeszteni olvasás közben. Pontírásban ez egy rendkívül érdekes élmény volt számomra. Az is érdekes kihívást jelentett, hogy ugyanaz a pontkombináció az arab ábécére épülő perzsa nyelvben mást jelentett, mint a latin ábécére épülő európai nyelvekben.
Bármit is szerettem volna megtanulni az évek során, a pontírás óriási segítséget nyújtott nekem!
Gábor: Szoktál előadásokat is tartani. Azokat is mindig pontírásból?
Apu: Igen. Az életem során több száz bibliai témájú előadást tartottam már Jehova tanúi gyülekezeteiben, és nem csak az anyanyelvemen, hanem angolul és perzsául is. Ezekre csakis a pontírás segítségével tudtam felkészülni! Nem vagyok jó szónok, fejből nem tudnám megtartani az előadásokat. Braille-írású vázlatot készítek, és azt úgy alakítom ki, hogy könnyedén tudjak mozogni a fő- és az algondolatok között. Időnként egy-egy előadásban hosszabb bibliai részeket olvasok fel. Nagy öröm számomra az, hogy a biblia gazdag érzésvilágából visszaadhatok valamennyit a hallgatóságnak a pontírást felhasználva.
Tudod, az előadások tartása nagyon sokat jelent az életemben. Azok a látó emberek, akik hallgatják azokat, értékelik azt, hogy adni szeretnék nekik, és ennek érdekében kész vagyok erőfeszítéseket tenni. Így sokakkal baráti kapcsolatba kerültem, és ez nagy öröm számomra! S mivel perzsául is tartok előadásokat, részt veszek perzsául folytatott társalgásokban, megismerkedhettem más kultúrájú emberekkel. Afgán menekültekkel, akik sok szenvedésen mentek át, és Iráni fiatalokkal, akik sok érdekes gondolatot osztottak meg velem a kultúrájukról.
Gábor: Hát mindenhol jelen van a pontírás az életedben. Igaz ez még a munkavállalásra is? Mesélj, kérlek, erről egy kicsit!
Apu: Igen, teljes mértékben. Sok évig számítástechnikai oktató voltam. Otthon a tantervet lebontottam órai anyagokra, amelyekből vázlatot készítettem Braille-írással. A tanórákat mindig pontírású vázlatból tartottam meg. A vázlat segített abban, hogy tartani tudjam magam a tanmenethez. Ha fáradt voltam netán, akkor is segített a jegyzetem a gondolatmenetek pontos levezetésében.
Gábor: És mi is történt 1999-ben?
Apu: A Vakok Szövetsége akkori főtitkára felismerte, hogy nagyon értékelem a Braille-írást, hogy jártas vagyok a számítógép használatában és középfokon tudok angolul. Megbízott hát a Braille-nyomda vezetésével. Hét évig voltam ebben a munkakörben. Amikor a nyomdába kerültem diktálás után fémlemezre gépelték a kiadványokat, és egy tégelysajtóval sokszorosítottak. Az volt a feladatom, hogy a nyomdát átállítsam számítógéppel vezérelt Braille-nyomtatásra.
Izgalmas időszak volt. Szeretem a technikai eszközöket megismerni, és használni. Többféle Braille-nyomtatóval, Braille-kijelzővel és fordító szoftverrel dolgozhattam, és olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akik tudásukat, energiájukat arra fordítják, hogy ilyen hasznos eszközöket és szoftvereket készítsenek nekünk. Nagyraértékelem az erőfeszítéseiket, és örülök annak, hogy megismerhettem közülük sokakat.
Gábor: Ez valóban így van. Nekem is élmény volt olyanokkal megismerkednem, akik Braille-nyomtatókat gyártanak.
Apu: A nyomdai munka során sok, pontírású magyarázattal ellátott domború rajzot és térképet is láthattam, ami mindig különleges élmény volt. Felidéződtek ezáltal olyan élmények, amelyekben mint látó gyermek részesültem, valamint felnőttként is sok új olyan ismeretet szerezhettem, amit nem lehet leírni, hanem "látni", tapintani kell!
Gábor: A számítógépet főként beszédszintetizátorral használod. Nem szorítja ez háttérbe a pontírást?
Apu: Nem, mert jelképesen szólva nekem a beszédszintetizátorral ellátott számítógép a bal kezem, a Braille-kijelzőn vagy papíron megjelenített Braille-írás a jobb kezem. Mindkét "kezemre" szükségem van, és ha mindkettőt használom, akkor még több feladatot tudok elvégezni. A beszédszintetizátorral ellátott számítógépet keresésekre, az információk gyors áttekintésére használom. De ha gondosan tanulmányozni kell valamit, ha pontos helyesírással, szép külalakkal kell megírni számítógépen egy dokumentumot, ha idegen nyelven kell írni, olvasni, akkor a Braille-kijelzőt használom. Ugyanez a helyzet a mobil telefonnal kapcsolatban is. A Braille-kijelző segítségével még teljesebb módon tudom használni azt.
Ezért jelent nekem nagy örömet ez a kijelző.
Gábor: Ez igazán szuper! Na, valóban ez az igazi!
