Feldobta
Van egy ostoba mondás. Ha valaki meghal, az "feldobta a talpát". Ez egy
éppen olyan buta mondás, mint a lába köze. Mert egy lábnak nem lehet köze,
ahhoz két lábra van szükség. De maradjunk most a talpdobásnál. Hogyan lehet
a talpat feldobni? Lefejtjük a lábunkról, vagy a cipőtalpra mondják a
talpat? Ez sem jó, mert az hozzá van erősítve a cipő többi részéhez.
Nem forgatom a szavakat, ezek valahonnan származnak és közszókká lettek.
Engem most azért foglalkoztat ez a mondás, mert közeledek a dobáshoz. Még
nem fejtem a cipőmet talpra és felső részére, de már erősen foglalkoztat a
gondolat, hogy nemsokára dobni fogom.
Mások ezt nem tudhatják, nem érezhetik és kívülről talán nem is látszik
rajtam, hogy erősen beindult a kopás és nincsen olyan műhely, ahová
főjavításra lehetne jelentkezni. Egyszer majd arra ébredek, hogy nem
ébredtem fel. Persze a legtöbb embernek ez a vágya, szenvedés nélkül és
másokat nem terhelve, szépen és csendesen elpihenni.
Elmúlni, mint a fákban a nedvkeringés, bár az csak ideiglenes állapot a
számukra, mert a tavasz újjáéleszti őket. A fák nem dobják fel a talpukat.
Ha én nem ember, hanem, mondjuk, egy tölgyfa lennék, 150 év történéseit
tudnám a valóságnak megfelelően elmondani. Akkor én az igazat és csak az
igazat mondanám, nem mint az egyes rendszerek történészei, akik minden
történést úgy magyaráznak, ahogyan azt érdekeik megkívánják. Most, vagyis
2009-ben a halottak napján csak 87 évről adhatok számot.
