fele-más...
Társas lény az emberi lény, nem vitás,
gyakran úgy jó, ha hallgatja embertárs,
minden gyógyír csak enyhítés, semmi más,
ezer szó beszél, csak egyet övez hallgatás.
Zsongva csacsog a jó társaság,
egytől egyik mind feltalálja magát,
csupán a szóözön között egy bent reked,
mert sejthetetlen, mondani azt kinek lehet?
Essőcseppet szórnak róla fellegek,
vihar, s mennydörgés felőle zengenek,
most mégis aképp tűnik, senki sem érti meg,
és a hangok hangokat, kezek kezeket érintenek...
Megesik, hogy nemelég, ha mások áldanak,
ha más élet-rezgések tiszta szícből meghallgatnak,
ember keresi emberét, kihez beszélhet,
kivel arról a hallgatottról is eszmét cserélhet.
Miért van az, hogy néhány mondatot szokni lehet,
mit nem baj, ha csak más életek értenek,
s van, mit szomorú, ha be nem fogadnak emberek,
s egyre azt keresi, elhallgatottakat kitárni miként lehet?
2016. február 2.
