Felismerés
Mint kenyér fehér húsába a kés,
Úgy hasít belém a felismerés:
Elmúlt egy év megint. Józanságom
Leint, hogy nem szabad számolni így
Éveket! Múló idő ne fessen
Rémeket, hisz. az ősz is szép lehet.
Mint földekre a novemberi dér,
A hajamba is úgy vegyül fehér,
S mint késő őszi nap - nehezen
Virrad - és már csak fénye van, de nem
Hevít, itt ég még a tűz, de már nem
Melegít, az idő józanságra int.
Mint kenyér fehér húsába a kés,
Úgy hasít belém a felismerés:
A rút idő elszállt, s itthagyott!
Nem várt! Ifjúságom tág tere
Színhelye lett a sok-sok kudarcnak,
S a harcnak ma nincs vége még!
Mint kenyér fehér húsába a kés,
Úgy hasít belém a felismerés:
Még mennyit nem tettem, mit megtenni
Akartam! Életem - mit ajándékba
Kaptam - nemes dolgokra használtam-e
Fel? Mert tartozom ennyivel.
Csak állok zavartan, és...
Belém hasít a felismerés:
Egyenlegem tartozik, nem követel.
Sok van még mit tenni kell. Nem lehet
Úgy menni el, hogy mit alkotunk
Ne legyen teljes és egész.
És fáj, egyre fáj a felismerés:
Az időnk bizony kevés... kevés!...
