Feltámadás ...
Az ablaküvegen már átszűrődött a hajnali fény. Bár még a csillagok is üzentek a földnek, de már a hajnali derengés kezdett látszani. Gábor hirtelen felébredt, valami elképesztő fájdalmat érzett a mellkasában, aztán elkezdett vele forogni a világ... Úgy érezte, egyre távolodik az élettől, kezdte lassan testét elhagyni az erő... Mintha filmet látott volna, elétárult pár fontos régi történés, Beácska a játszótérről, a tanítónénije, az érettségi vizsga, gyermekeinek születése, édesanyja halála. Úgy látta magát, olyan élesen, mint ahogy ezek a képek belevésődtek a tudatába...
Aztán vége lett, hirtelen minden fehér lett, vakítóan fehér, mintha csak az északi sarkon járna... Lebegett, akár egy hópehely, védtelenül a szél sodrásában. Aztán újra a szobában volt, ettől megnyugodott... Látta feleségét, ahogy még csendesen alszik mellette, már világos volt a hajnali nap sugaraitól. Minden rendben, gondolta, csak azt nem értette, hogy miért felülről látja az ágyat, mintha már nem lenne ott. Talán még álmodom, de mindjárt megszólal az ébresztőóra és megyek dolgozni, nyugtatta meg önmagát...
Légiesen könnyűnek érezte magát, ez jó érzéssel töltötte el. Aztán egyszer csak megmozdult felesége az ágyban és az órára nézett. Aztán a mellette fekvő férjére vetődött a tekintete.
-Úristen de fehér vagy, alszol még? Mi van veled? Jajj ne... -sikoltott a nő és tehetetlenül rázta Gábor testét...
-De hiszen itt vagyok drágám... -simogatta meg felesége arcát Gábor.
A nő zokogva rohant a telefonhoz, a mentő 20 perc alatt kiért...
-Nagyon sajnálom asszonyom, már nem tudunk rajta segíteni, a férje egy órája halott... Megállt a szive, talán fel sem ébredt rá, majd a boncolás kimutatja a valódi okokat . -mondta csendes megértéssel az idősödő mentőorvos.
A nő rosszul lett, pár nyugtatót adtak neki.
Gábor nem értette... De hát én itt vagyok, nem haltam meg, csak... Csak valahogy más lett minden... Ne sírj kérlek ért hozzá ismét feleségéhez, de ő mintha nem érezte volna...Miért hagytál itt? Még 46 sem múltál el, mi lesz velem nélküled? Az asszony mindenkinek ezt hajtogatta, aki belépett a házba... Gábor nem tudta, hogy mennyi idő telik el, pár perc, vagy pár óra... Még mindig a plafon körül lebegett a szobában. Majd hirtelen arra gondolt, hogy a munkahelyén már biztos hiába várják. Ahogy ez átfutott rajta ott is találta magát az irodaházban a saját asztalánál. Kolleganői könnyekkel küzdve néztek egymásra, ez nem lehet igaz, mondogatták egymásnak.
De hát itt vagyok...-méltatlankodott Gábor. Nem értem, na majd a büfében csak felismernek.
-Egy szalámis szendvicset kérek és egy hosszúkávét. -mondta a büféslánynak. Ám az meg sem hallotta, a mögötte állót szolgálta ki helyette, ő mintha ott se lenne...
Gábor sírni akart, de amikor arcához ért rájött, hogy valójában nincs arca, sem keze, csak valami gondolati szinten képzelte el, hogy arcához ér, hogy takarhassa a nem létező könnyeit. Az nem létezik, hogy senki sem ért meg engem... De hát élek és gondolkodom, mint bárki mmás... Na majd a legjobb barátom... Csabának értenie kell, vele rengeteget filozófáltunk a halálról... Már ott is volt a szűk albérleti kis szobában, ahol barátját látta az asztalra borulva, előtte egy gyertyával...
-Hé, haver, mi a baj? Csak nem megint kidobott Csilla?
Semmi válasz, csak a tompa zokogás és egy név, az ő neve: Gábor, Gábor...
-Ne aggódj cimbi, mindjárt hozok két poharat, majd meglátod, hogy itt vagyok...
De a poharak nem mozdultak, akárhogy is akarta. Tényleg nincs kezem, sem lábam, akkor mim van egyáltalán? Csak a tudatom ragadt itt, mely különvált a testemtől? Nem tudta mi tévő legyen...
Feleségével vallásosan éltek, úgy képzelte, egyből az ítélőszék elé kerülnek majd és aztán menny, vagy pokol...
A temetésen sokan voltak. Sok virág és sok koszorú meg sok duma... Látta ahogy szórják a koporsóra a földet, az ő koporsójára... Nem akarta elhinni, hogy abban a faládában az ő szoborszerű teste lakik, immáron örökre... De mégis, ez van hát, már napok óta nem evett, nem ivott, csak a gondolataival repült ide-oda... Elhatározta, hogy keres valakit, aki segít neki, aki megérti őt... Ahogy a temetésről vonult el a tömeg, valaki meg is szólította.
-Neked megvolt? Nekem most lesz...-mondta a hang.
-Ki vagy te? Te értessz engem?
-Melletted pihenek majd, hahahaha, drogtúladagolás, öngyilkosság, így pap sem temetheti el azt a szétlőtt testemet...
-Mióta vagy itt?
-Most érkeztem, csak megnézem már mit rinyálnak össze az őseim, akik mindig is utáltak, hahahaha...
Gábor megint másra gondolt és a gondolat szárnyai el is vitték őt oda.Lánya lakásába került, aki épp a halotti torra csomagolta össze a süteményeket. Ezt neked sütöttem, a kedvencedet, csókolta meg remegő szájjal apja fényképét. Kár, hogy az öcsit jobban szeretted...
Így telt az idő, mely csupán a gondolatoknak hódolt, nem volt már óramutató, sem hang, sem test, sem étel-ital. Vajon meddig tarthat? Mi most a feladatom? Kereste volna a választ, de nem találta. Oly sokára a templomra gondolt, Jézusra és Szűz Máriára.
Már ott is volt a kisvárosi templom bejáratánál, elnézte, ahogy az emberek kivonulnak a miséről...És ekkor egy hang szólította meg:
-Már vártalak gyermekem, miért nem jöttél előbb? Saját dolgodat nehezítetted meg. Tudhattad jól, hogy a hívőknek itta helyük nálunk...
-Itt? Hol? A templomban?
-Itt az ítélőszék előtt, ahol megértheted a jövőt.
-Jövőt? A feltámadást?
-Így is nevezhetjük, de ne menjünk ennyire előre...
-Miért, mi van még addig?
-A felejtés...
-A felejtés? Ezt nem értem...
-Mindaddig itt leszel, amíg bárki is érzelmeket fűz hozzád, akármilyenek is legyenek azok. Az emberi érzések kötik a lelket, addig nem mehetsz tovább.
-Ez mennyi idő?
-Neked nem lényeges, tűnhet 3 percnek is, a földi idő szerint 50-100 év is akár.
-És addig, addig mi a feladatom? Mit kell tennem?
-Semmit, mindig kövesd a gondolatot, oda ahová elrepít...
-És mikor tudom meg, hogy elfelejtettek?
-Amikor már nem repít a gondolatod senkihez, te is úgy felejtessz, ahogy a környezeted emlékezik rád, ahogy kihal ez a generáció...
-És aztán?
-Aztán végleg kitörlöd ezt az életet, megsemmisülsz Lőrinc Gábornak lenni, megsemmisülsz és eltávolodsz innen, csak az erő marad meg, mely a lélek, ami várakozik majd...
-Nincs tehát menny vagy pokol?
-De van, csak nem jól értitek ti emberek...
-Akkor hogyan kell értelmezni?
-Egy rosszul megoldott élet után egy nagyon nehéz élet a bűntetés, de ha ügyes leszel, ez is alakulhat jól, a tűz nem más, mint a lélek szenvedései ahhoz, hogy fejlődhessen...
-És mi a mennyország?
-A könnyebb életlehetőség, amelyben már kevesebb feladatot kell megoldanod. Ez jelenti a boldogabb és szebb életet.
-Örök életet?
-Egy másik életet... A lélek örök nem a boldogság. Különben is, ha a boldogságot nem pillanatnyi érzések okoznák, akkor fel sem ismernénk azt soha...
-Te voltál már boldog?
-Én más vagyok mint ti. Belőlem árad a szeretet és a boldogság az emberek felé, én állandó egységet alkotok az idővel...
-Tehát egyszer újra leszek test és vér, istenem ugye igen, nagyon hiányzik már...
-Hiányzik, mi hiányzik belőle?
-Minden, ahogy a tavaszi illatok megcsapják az orromat, vagy amikor elfogyasztom a kedvenc ételemet, vagy ahogy egy hegy tetejéről látom a kilátást. Aztán a nő illata, a testi vágy és a langy esti szellő is egy tó partjáról...Ugye még élni fogok egyszer? Élni és érezni vágyom újra, nagyon, nagyon...
-Csak ennyit mondhatok, most menj gyermekem, és higgy bennem, mint ahogy ezidáig is tetted...
2085 nyarán végre felsírt egy megszületett gyermek, Lipcse városában...
