Fényhozó
Csak állt a négyéves kislány a tükör előtt magát nézegetve és azt mondogatta csak úgy magának: anya, anya... Nem értette, miért nem megy érte soha az óvodába az anyu, egyáltalán miért nem ismeri még. Bár az apu és az új anyu mindig megnyugtatták, hogy ne féljen, egyszer majd eljön hozzá, meglátja és akkor végre megismerheti az ő szeretett és soha nem látott anyukáját. Ő az, aki elhozta neked a fényt és az életet, amikor megszülettél, mondták neki sokszor bíztatóan. Panna ezt el is fogadta, s magában elnevezte anyut fényhozónak...
Amikor nagycsoportos lett az oviban, és az utolsó anyáknapi ünnepséget tartották, egy nagyon szép virágcsokrot rajzolt, felette egy napocskával mely száz sugarával ragyogott le a virágokra. -Ő a fény, a fényhozó, olyan mint az én anyukám...-újságolta boldogan az ovónéninek. Aztán elmúlt az a nap is és anya nem jött el, akárhogy is várta volna. Nem tudta elképzelni milyen lehet, mert fényképet soha nem mutattak róla neki.
-Nem kell, hogy lássa, csak fájdalmat okozna neki! -beszélték meg egymással a felnőttek. Így teltek az évek, lassan és várakozva, mert Panni titkon mindig várta, hogy egyszer eljön érte anya... Az iskolában, mikor már írni tudott csak egy név állt a rendelkezésére, amit mindig az anya nevéhez kellett írnia: Kovácsy Mónika, írta le oly sokszor az ismeretlen nőről, az anyjáról, a fényhozóról...
A többi osztálytárs mindig lelkesen mesélt arról, hogy anyu ezt és azt mondta, meg hogy olyan akarok majd lenni felnőttként, mint az anyukám. Ő ilyenkor csak csendben hallgatott és szomorúságot érzett, valami ürességet, mert bár hiába volt nevelőanyu, de az igazit nem ismerhette. Csak ha egyszer látná, hogy ő milyen lesz majd nagykorába, vagy milyen lehetne, gondolta sokszor esténként, mikor elaludni próbált... Valahogy mindig őt kereste a mesékben, az álmaiban és a harmincas nénikben az utca forgatagában. Mindig jól megnézte a néniket, hátha valamelyik hasonlít jobban rá... Bár magát nem tartotta túl szépnek, a többi lány mégis irígykedve nézte őt. Szőke gyűrűs haját, szép alakját és nagy kék szemeit, olyan szép vagy, mint egy kis tündér, mondták neki sokan. Ennek mindig örült, csak annak nem, hogy egy valaki nem mondja neki ugyanezt és soha nem dícsérheti meg őt, az igazi anyu.
13 évesen egyszer tinédzseres csínytevésből kutatni kezdett a családi papírok között. Kis remény is volt benne, hátha talál valamit, ami bizonyíték vagy levél, vagy fénykép az ő anyukájáról. Amikor már a 2. papíros dobozt pakolta ki és nézte át, a második alján egy újságcikket talált:
A cikk címe születés a romok között volt. Megdöbbenve olvasta a sorokat, melyek arról tanuskodtak, hogy csodával határos módon egészséges kislánynak adott életet egy heroinfüggő anya, aki a gyerek születése után sem hajlandó lemondani a kábítószerekről. A képen a cikk mellett egy csontvékonyra fogyott nő képe volt látható, aki arcvonásaiban nagyon hasonlított őrá. A cikk utolsó két mondata így hangzott: A bíróság azonnali hatállyal meghozott döntése alapján Kővári Annát az édesapánál helyezik el, mivel az anya teljesen alkalmatlan a gyerek nevelésére.
Panni összetört, a nő, akire annyit gondolt 13 éven át egy ócska drogos lenne? Elhatározta, nem vár tovább és megkeresi az anyját, mert úgy érezte, nem tud így tovább élni, hogy a nő alakja továbbra is ismeretlen maradjon számára.
Apja soha nem mesélt neki az anyjáról, bár nagyon szerették egymást, mégsem akarta lányát beavatni abba, hogy mi is az igazság. Panni elhatározta, hogy nyomozásba kezd, ettől kezdve minden délután foglalkozott a kérdéssel. Felhívta az összes drogelvonót, hogy melyikben feküdt már Kovácsy Mónika. Budapesten egyikben sem találta meg, s nem is hallottak a nevéről az utóbbi 10 év nyilvántartása szerint. Már-már kezdte volna feladni a keresést, amikor egy szegedi klinikán már kiderült, hogy kezelték.Nagyon megörült a hírnek, így legalább azt tudta, hogy melyik megyében keresse anyját. A keresésben tovább mégsem jutott, hiszen más információt sehol nem adtak ki a nőről. Eltervezte magában, hogy egyszer majd a nyáriszünetben csak úgy lekirándul Szegedre. Nem tudta maga sem milyen céllal, csak sétálni akart a városban csak nézni az embereket és elképzelni a nagy találkozást. Így is tett: A szünetben a családnak beadta, hogy a Balatonra megy egy barátnőjével. Hittek neki, hiszen mindig megbízható lánynak bizonyult az évek során. Elindult hát a nagy kalandra, mely magában hordozta az ismeretlent...
Forró júliusi nap volt, már a délelőtti órákban is tikkasztó volt a hőség. Panni az egész délelőttöt sétával töltötte a városban, nagyon megtetszett neki a belváros és a tiszapart. Aztán különös ötlete támadt, melyet épp egy pár nappal azelőtt látott filmből merített. A filmben a kábítószeres nők az utcán árulták testüket és bár nem tudta volna elképzelni, de mégis úgy érezte, hogy abban a közegben talán nyomra bukkanhat.
Az esti órákig várt, aztán tinédzseres zavarral megkérdezett egy taxist:
-Hol van itt az a hely a város szélén, ahol tudja, szóval, ahol a kurvák vannak?
-Ezt meg miért kérdezed, ugye nem akarsz odamenni?
-Nem, én csak szociális felmérést végzek a városban. -rögtönözte gyorsan Panni.
Végül megtudta az utat és szorongva elindult a külvárosi rész felé. Valami hatalmas ijedtséget és félelmet érzett, de úgy érezte, nem hátrálhat meg. A környék egyre kihaltabb és sötétebb lett, ahogy haladt az országút mellett. Végül odaért a kocsisornak nevezett helyhez, ahol a kurvák álldogáltak. Ahogy távolról nézte őket, meglepve látta, hogy sokuk inkább harmincasnak látszik, mint huszasnak. Épp azon gondolkozott, hogy hogyan férkőzhetne közéjük és kérdezősködhetne, amikor egy szakadt ruhás nőt pillantott meg, aki a többiekhez közeledett. Ócska, szakadozó miniruhát viselt a nő, mely meglehetősen keveset takart vékony testéből. Arca kiégett volt és fakó, haja szőke és kócos, de a szeme, ahogy Panni a szemébe nézett ugyanazt a kékséget látta benne, mint a sajátjában.
-Úristen, lehet, hogy ő az anyám! -gondolta el magában.
Valami hatalmas erő vezérelte, hogy oda kell mennie hozzá, egyszerűen muszájnak érezte a dolgot, maga sem tudta miért. Odalépett hát a szakadt nőhöz:
-Jó napot, én csak azért jöttem...
-Na mi van, leszbi vagy, nyalni akarsz kisanyám?
-Én csak azért jöttem, mert azt hiszem...
-Ne higgy semmit, mennyit fizetsz?
-Azt hiszem maga az anyám.
-Én? Na ne hülyíts, gyorsan mondd mit akarsz, mert egy órám van, hogy összegyüjtsem a pénzt a hernyóra...
-Kérem, hallgasson meg...
-Bármit mondhatsz pénzért kisanyám, mennyit fizetsz érte? -azzal megragadta a lány karját.
-Kérem hallgasson meg, már hónapok óta keresem, és biztos vagyok benne, hogy maga, illetve te vagy az anyám...
A nő arcizma sem rezdült a szavakra, mint egy közönyös kőszobor hallgatta a hírt, mint aki már nem is ezen a világon van, csak egy dolgot látott és hallott, a pénzt...
-Egyszer szültem egy gyereket, csoda, hogy életben maradt, képzeld, hónapokig észre sem vettem, hogy terhes vagyok. -mesélte vihogva a nő.
-És soha nem érdekelte a gyereke?
-Nem, ő akart annyira megszületni, pedig én mindent megtettem azért, hogy elmenjen, minek érdekelt volna?
A lány szinte rosszul lett attól, amit hallott. Épp meg akart fordulni, hogy elmenekül a helyről a városból, messze-messze, hogy képes legyen felejteni. Ám a nő ismét megragadta a karját.
-Ez legalább egy ötös volt nem igaz? Pengess ide pár ezret, addig innen el nem mész...
-Csak 3000 van nálam. -mondta a lány könnyeivel küzködve.
-Na jó, annyi is elég, de csak azért, mert lehet, hogy a lányom vagy! -nevetett gúnyosan a nő.
Percek múlva Panna már a könnyeit nyelte a poros, nyári országút mellett, ahogy haladt vissza a város felé. Egy fillér pénze nem maradt, melyből haza tudott volna menni Pestre. A hosszú úton egy rendőrautó állt meg mellette, látván, hogy kiskorú az éjszaka közepén egyedül sétál. Magukkal vitték hát és értesítették a szülőket.
Panna minden illúziója szertefoszlott, a fájdalom, amit érzett, szavakkal nem leírható. Érezte, az a nő annyira más, ő soha nem akarna és nem is tudna olyan lenni. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha abból a testből és jellemből született és lett ő egy új élet. Amikor másnap reggel édesapja megérkezett idegesen szólt lányához:
-Megmondanád, miért nem a Balatonnál vagy?
-Bocsáss meg, én csak megtaláltam a fényhozót...-zokogta Panni.
Az apa zavarba jött, hirtelen nem tudta mire vélni a dolgot.
-Szegény kicsikém, akkor most már mindent értessz. -ölelte magához a lányát
-Csak egy kérésem van... -szipogta a lány. Soha ne kelljen leírnom az anya nevéhez azt többé, hogy Kovácsy Mónika
-Megígérem, így lesz...-símogatta meg lánya fejét az apa.
