Főnix madár
(Latinovits Zoltán emlékére.)
Hát elégtél főnix madár?
De, ki holtából visszajár
örökkön mindig te leszel,
mert évszázad múlhat, jöhet el,
hamvadból újra megszületsz,
s leszel az élő lelkiismeret.
Önnön testéből lángot, tüzet
senki nem gyújtott ily fényeset;
teremtő akarat volt a haragod,
melly Tökéletesre vágyakozott.
S mi káprázó szemekkel várjuk
naponta föltámadásod;
mert feltámadsz naponta százszor,
rádió, tévé idéz, de hányszor,
költők élednek a te hangodon,
Szindbád méláz egy régi alkonyon;
cipolla ördögi lénye ijeszt,
reszketnek tóték az őrangyal előtt.
S pilátusod - tán utolsó szerep:
jóra biztató lelkiismeretet.
Mi vitt a halálba? Megfeszülő kín...
Mint régen, Szárszón is feljajdult a sín.
Egy világ tűnt el, s ami megmaradt,
csak őrizzük tovább a hangodat.
(S áldassék érte féltő szeretet,
ki vigyázott rád, míg lehetett)
Mert nem hisszük el, hogy győzhet a halál,
éledj porodból újra főnix madár.
