Forgószél
Ajtómon kilépve
zúgó örvény fogad,
szél ölelt körbe,
hidegen nyalogat.
Nem kérdezte tőlem,
szabad vagy nem szabad,
kabátom tépdeste,
azt hittem szétszakad.
Szóltam, de hiába,
messze fújta hangom,
vitte ráadásnak,
takaros kalapom.
Menekülőre fogtam,
vigye a kalapom,
jobb lesz benn a házban,
mint a cúgos udvaron.
Tombol kinn magában,
tekergeti a fákat,
szomszédba áthordja,
a lehullott ágat.
Virágot tép le,
dobolja a ritmust,
odvába kerget,
egy megszeppent mókust.
Ablakon át látom,
az őrült körtáncot,
túl gyorsan forgott,
vitt, amit tudott.
2015
