Gömb a kézben
Piciny fém gömb gurul előre,
talán tudja ő, hogy útját merre törje?
Ő érti csak igazán, mire szánták sorsát,
és az, kinek kezei a pontokat reá hordták.
Figyelj csak, elhallgatott szavú,
kinek feje felett annyi betű, hang elzúg,
Koppan út közben sokszor asztal szélen,
kezeddel figyelj, igyekszik, hamar odaérjen.
Amit eddig sehogy nem értettél,
ujjad hegyére tér, ha odaér,
Ki sejtené, amint azt elolvasod,
öröm fog el, vagy fellobban haragod?
A kis gömb már koccan ujjadon,
az írást csendben elmédbe karcolod,
Amint újfent óvatosan asztalra teszed,
mindjárt semmivé lesz, ne is keresd.
Csupán ettől kezdve ennyit tehetsz,
mit megtudtál, soha többé el ne feledd,
Az igazságra e gömb előtted fényt derített,
nyíltan írva ott, eddig sem volt hazugság neked.
A kéz, ki reá írta,
hangba önteni soha egyszer sem bírta,
s ez azóta is mindig csak így van,
de ha útálod is, eljátsza ő neked betűtlen dalban.
2016. január 28
