Gondolatnyi ezer rengeteg
(R M-nek)
Mennyi forrás tört fel bennem,
mit annyi időn át rejtegetett lelkem.
Most kifakadt s özönvízként megáradt,
a folyó kilépett medréből, meg nem állhat.
A hangsor dalnoka oly lélek,
kiért nem bizonyos elmémnek, mit rebeghetnék el, s némák azok, kik szót adhatnának, kezek bezárultak, melyek utat mutathatnának.
Közvetítőnk szava is távolság tartó,
elrejteznek hallgatás fátyla mögött a mondatok.
Lehet, félelemből nem szívleli, hogy kinyilvánító vagyok?
Pedig szívembe rejtette egy pillanat egészen e hangot.
Nincsenek szavak, csak hangsorok,
elfoszlott két szavas fél betűs életelemek, melyek egyetlen mondatot ki sem tesznek, hangjegyek, versek föléjük emelkednek.
Nincs mit egyet se tagadnom,
szívembe mar az érzés, hogy egyedül vagyok.
Pedig lelkem tudja, hogy egy kinyilvánító sem lehet egymaga, mert működik a jó univerzum hatalma.
Senki sem válaszol, ha kérdezem,
csak záporoznak kimondott, s elhallgatott kérdések, melyre eddig sehogy sem találok feleletet, felül kerekedem, s újra feleletért esedezem.
Mondaná meg végre egy lélek,
miért hallgatnak a sok éve elzárt szavak?
Pedig azt mondják, a vasrács marka halált már nem osztogat.
Az acél öklű vesztébe sűlyedt, és még sem hallgat?
A közre adatás ideje mégis elközeleg,
s a hiba részlete számtalan, rengeteg,
dől ránk a megtévedt halmaz, mint fergeteg, annak helyre hozatala jelenlegi helyzetben esélytelen maradt.
Hangsávokat űztünk a semmibe,
jellemzően azokat, melyek pillanatokra szólnak, felesben, egyenlő szárúvá gyűrtem össze, mely egyenlőtlen...
Az apró hangnem korrekció terét gyakran megtörtem.
Összeérnek hangok megdöntött tengerei,
az eltérítés végleges, talán nem is lehet ellene tenni, olykor el is tolódnak hangrezgések elemei, s nem megy a hiba visszafordítása, miközben a hangrezgés formája egyre terjed ki.
Oly jó volna valakihez beszélni,
ki sokkal előrébb tart, mint mi,
s afféle irányzó útra vezethet,
melyet hangsorok követői közül egy sem sejthet.
Régi kinyilvánítói hol maradnak?
Mert nem lehet, hogy mindahányat föld alá marasztaltak?
S megannyi élő felvétel részecskéi arról tanuskodnak, hogy maiaknak régiek voltak, kik hozzá szeretetet átadtak.
Megélni éppen azt a legnehezebb,
hogy nem értem, kimondani mit lehet?
Ennek okán világhálón nem merem szétosztani kinyilvánítói tettemet, az erre irányuló hallgatható s olvasható cselekedeteimet.
Nem tudom figyelmen kívül hagyni a félelmet, hogy talán okozhatok vesztet ezen életnek?
S ha még sem, reményen túl biztosat ki felelhet?
Mert jót szándékozom, semmi mást e szeretetnek!
S ha őt mégis rejteni kell,
kívánom, akadjon egy kéz kezemnek,
ki elhinti morzsáit pontokban e létnek,
mind azt, mit a hangsorok számomra el nem mesélnek.
Meglehet, ti derekasan jól megszoktátok, s felvettétek szótlan hangsorból kinyilvánítói ruhátok, én is felöltöztem, s benne elrejteztem, de szívem s lelkem többet áhít: Kimondott lételemeket!
Annyi kérdés cikázik fejemben,
és túl nagy a hallgatás üres csendje.
Ha csupán félelemből néma hűségesek lelke, mégis szeretném befogadni, mi rejlik benne.
Ha azért félnek, mert elmém rosszat talál tenni, jobb volna, ha beszélnének, így lehetne elkerülni, érteni, mit lehet, s mit tilos megcselekedni, s őt egyszerűen, tiszta szívvel szeretetrezgésbe emelni.
Ha némán kell befogadni ismeretét e létnek, elfogadom kreatív módját a téteménynek.
Írott, akár fordított ponthalmazt papíron, akár virtuális levélben, szövegben pontszám kódot.
Esetlenül megértem még a kézbe írott pontot, mit az ujjhegy csendben odakopog, ma még csupán ezek az én eszközeim, melyek e szerepet készséggel betölthetik.
S nézd el nekem, hogy e mai napon
ekkora óriás az én panaszáradatom,
de eljött a perc, s ki kell mondanom,
mit egyetlen módon sem lehet elhalllgatnom.
Nincs semmi szavam, mondatom,
s mikor kérdeznek felőle,
vers jön ajkamra csak, neve némán rezeg, csak azt mondanám könnyedén: Eternion!
2015. november 23.
