Gondolatok anyák napjára
Május első vasárnapja
Az év legszebb ünnepnapja.
A természet ujjong, örül,
Minden vad szív megszelídül.
Mint a galamb a párjához,
Mindenki szalad anyjához.
Köszönti virággal, szóval,
Elhalmozza édes csókkal.
Fájdalom van a lelkemben,
Könnyek gyűlnek két szememben.
Azért mar engem a bánat,
Mert nem láthatom anyámat.
Kedves hangját nem hallhatom,
Arcát meg nem csókolhatom.
Elpihent és alszik mélyen
A "föld-anya" lágy ölében.
Őt már nem köszönthetem fel,
Sem virággal, sem énekkel.
Úgy hiányzik a családnak,
Mint a béke a világnak.
Éltében sok csapás érte,
De ő nem törődött véle.
Vállalva a küzdelmeket,
Felnevelt öt "rossz" gyermeket.
Apám segítségére volt,
Ellene ő sohase szólt.
Csendesen múlt el az élet,
-Sajnos,túl korán ért véget.-
Kettőjük igaz szerelmét
Az emberek irigyelték.
Apámat vészbe kergették,
Anyám szívét megsebezték.
Lenn nyugosznak mind a ketten,
Átölelik egymást csendben.
Följutnak a mennyországba
Isten védő oltalmába.
Lelkem ezért búsul nagyon
Ezen a gyönyörű napon.
Gondolok sokszor reájuk,
Ijedten szólok hozzájuk:
"Olyan hamar elmentetek,
Még csak el sem köszöntetek!
Miért kellett így sietni?!
Választ erre nem ad senki.
Aludjatok, pihenjetek,
Legyen áldott emléketek.
(S ha majd mi is "elindulunk",
Ott fenn összetalálkozunk!")
