Görbe intonációk között
A sors úgy hozta,
hozzád ismét aggodalmakkal kell fordulnom,
ám ebben legkevesebb a sajátom,
egy egész közösség szüksége adta...
Még régebbi levelemben
mint vetítésként említettem neked,
hogy jó kis együttesbe kerültem,
sok számomra új zene hírét vettem.
Azóta is minden módon teszem,
hivatásom összes formáját köztük is végzem,
ám Isten őszintén látja lelkem:
igen nagy a kimondatlan félelmem.
E félelem szorító karja
lelkem szomorúságát akarja,
s hogy ez be ne teljesedjen,
neked elmesélem, így meg nem dermed bennem.
Szemcsés átok súlytott le mireánk,
ha nem volnánk erősek, magunkat elhagynánk,
megfojtana minket e különös végzet,
s talán kettővel éppen ezt is viszi végbe...
Mert ott kezdődött,
ezer féle próbánk tanu helységében,
azon falak mennyit hallgatnak tétlen...
s ha nem vigyáznak próba helyett a lélegzet küre zárul körbeérve...
Már egy éve töri derékba szárnyukat,
csak vánszorognak a zengő madarak...
s lehet, segítség sincs,
ám nagyobb baj, hogy kitörést sem remélnek...
Elvesz tőlük mindent,
álmot, időt, életet lop,
s igazán mondom: semmi hasznuk,
apró semmit tevő koloncok.
Valamiféle mutáns fajzat,
kik életterükbe belopództak,
sok szép virágéneket elhallgattattak,
helyükben esengő, görbe hangok maradtak.
Sok kép is semmibe tűnt,
homályos lett a szavak tengere,
megismerések, emlékek estek verembe,
s ha kérdeznéd, nem tudná, utat hol lelhetne.
Pedig, ha sejthetnéd,
s ha a barázdákból tiszta hang elér még,
megtudod, tehetség katlanja mit rejteget, mit ér...
és megérted, miért vergődik szerető szív, aggódó lét.
E helyzetben talán többet is kívánok,
egyet őszintén, hajthatatlan kérek:
legyen vége e hódító hadjáratnak, ostrom-létnek,
s jól tudom, nem egyedül én sóhajtásom, mit várok.
Legyen bármiféle csoda, pallós, fegyver,
vagy szelíd kar suhintása, csak egyszer,
csak végre vége legyen ennek,
mert a lélek szenved látva hanyatlását életeknek...
Azért mondtam mind ezt teneked,
mert nem tudom egyszerű mondatokkal leírni,
ám hallgatásban sem tudtam már kibírni,
dobott szavakkal nem lehetett egy kezet sem megérinteni.
Látod, különös vagy te,
mit soká hallgattam egészen,
neked végül mindig elbeszéltem,
s hogyan teszem, néha én sem értem...
Végezetül kívánságom küldöm neked:
élted világítsa be dallamos szeretet,
harmóniák áldomása szikráztassa fényedet,
s ha kívánod, jöjjön boldog óra, zengd újra egyenesen éneked!
2015. október 13.
