Gramafon történelem
Sziasztok Széplelkűek!
Vica!
Meg, akiért a Czeiner Nagyapa is rajongott.
ÉÉN arra emlékszem, hogy akkoriban, jelentse ez az "akkoriban", mondjuk a
'60-as évek elejét, nekünk volt elektromos gramafonunk.
Mert ugyibáár, kezdetben vala a Fonográf, mint hangrögzítő eszköz.
Ez még viaszhengerre karcolta a rezgéseket.
Ezzel járta Bartók, és Kodály is az országot, és gyűjtötték a nép, és a mű
dalokat.
Ebből alakult ki a jó öreg tölcséres gramafon, ami már bakelitet használt.
A működési elve az volt, hogy a fém tű, ami a rillében haladt, és átvette
annak rezgéseit, egy nehéz tárcsára kifeszített membránhoz volt kötve.
Így rezgett a membrán, ami ugyan nagyon halk volt, de már tisztán hallható.
Ezt a hangot, egy úgynevezett mechanikus hangerősítő tette hallgathatóvá.
Ez volt a tölcsér, ami kezdődött a membrán mögött, és végig a lejátszó
karon, majd a dobozban, és végül abban a gyönyörűre kiképzett, szinte virág
szerű tölcsérben végződött.
A tányért mozgató motor egy óramű volt, tehát egy felhúzott rugó adta az
energiát, és egy mechanikus, röpsúlyos forgás kiegyenlítő vigyázott az
egyenletes mozgásra.
A rugót meg a doboz oldalán lévő kurblival lehetett felhúzni.
Ezt követte az elektromos gramafon, ami két dologban különbözött hőskori
elődjétől.
A motorja villanymotor volt, valamint a tűvel összekapcsolt membrán egy
szénmikrofon membránja volt, ami már elektromos jeleket közvetített az
elektroncsöves erősítőnek, ami általában egy világvevő rádióba volt
beleépítve.
Innen aztán jöttek az egyre modernebb változatok, amit még az ÉÉN gyerekeim
is láttak használatban, mint a CD, és az MP3 ősét.
Na még valamiről kell beszélni ezzel kapcsolatban.
A tányér forgási sebességéről.
Kezdetben elég gyorsan kellett forgatni a bakelitet, mert a tű fémből volt,
és az csak a jól megkülönböztethető rezgéseket tudta érzékelni.
Ezért mélyek voltak a rillék, és gyorsan forgott a tányér.
Konkrétan, 78 fordulat/percel.
Fogyott is rendesen az anyag.
Ez volt az a híres, és jellegzetes, jól ismert sercegés.
Később kezdett könnyebbedni a hangszedő rendszer, magyarul a tű már
kristályból készült, és a kifeszített membránt is felváltotta egy műanyag
gél, aminek már a mérete is csak ezreléke volt a membránénak.
Tehát finomodott a dolog, egészen addig, hogy elértük a 33 fordulat/percet.
A legutolsó bakeliteket is ezzel a sebességgel mozgatták.
De még volt a híres 45 fordulat/perc.
Kezdetben azért használták eleink, mert kellett egy olcsó, és rojtosra
hallgatható kis lemez, amin mindössze 2 szám volt a kedvenctől, mint például
Ferrari violettától.
Ezt a sebességet megtartották a gyártók mindvégig, csak régen ugyibár arra
használták, hogy kicsit rosszabb minőségben ugyan , de sokkal olcsóbban,
aztán meg azért, hiszen a magasabb fordulat mellett sokkal jobb minőséget
lehetett elérni.
Na most ez után a kis kitérő után vissza a természethez!
Ja, bocs.
Ez Russou volt.
Talán még így is írják...
Szóval, Czeiner Nagyapának volt ilyen szerkezete, és rengeteg lemezünk is,
amit meg Apu szerzett be a Rádióból.
Hát így hallgattam ÉÉN a gyönyörű nő, csodálatos, igéző hangját.
Szóval, megint kösz, hogy mindezt felszínre hoztad belőlem!
És rögtön bocsánatot is kérek az unalmas fizikai kitérőért, De hát mégis
csak tanult szakmám, és a hobbim is volt, egészen a számítógépek
térhódításáig.
Persze ez csak egy elnagyolt történeti leírás volt.
Erről ennél szűkebben nem tudtam megnyilvánulni, úgy, hogy értelmes is
legyen.
Más.
Belföld.
Egy kis emlékeztető, és egyben egy névnapi köszöntő is:
jan. 25. Pál napja: Ezt a napot Pál fordulásaként tartjuk számon. A kemény
téli időjárás lassan megfordul. A medve is megfordul a barlangjában.
Akinek röhögni van kedve, hát csak tessék.
Hihihi!
Pusza: A Szószátyár Matula