Gyermeknap
Most hallottam a rádióban, hogy mindössze csak 1931 óta tartunk gyermeknapot Magyarországon.
Azonnal fel is háborodtam, merthogy így Drága jó Édesanyám, Isten nyugtassa, már nem ünnepelhette meg rögtön az elsőt, lévén képes volt csak június '2. napján megszületni.
Oké, legalább az évet eltalálták, de ez akkor is trehányság volt Nagyanyám részéről.
Cserébe a saját gyerek napjaimon már voltak komolyabb programjaim.
Eleinte séta a Gellért-hegyi játszóterekre, és csűdig homokozás, csúzda, és ami arról nyílik.
A felmenő ági rokonság ilyenkor leücsült a 3 szintes játszó tér legalján, a hatalmas gesztenye fák tövében pletyizni.
Akkoriban ugyibár még nem létezett mobil teló, nem is volt semmi, amivel ezt az idillt meg lehetett volna zavarni.
Ilyenkor még a Bartók Béla úton lakó nagynénik, és egyébirányú rokonság is tiszteletét tette a Geláson.
Voltak olyan rokonok, akiknek a gyerekei az osztály társaink voltak, és voltak olyanok is, akiknek még, vagy már nem voltak gyermekei.
Ez a nap kicsi koromban egy nagy családi hepening volt a játszó téren.
A másik évben meg szimplán Apuékkal kimentünk a lizsébe.
Egy kis Állatkert, vagy Vidámpark, esetleg egy Gundel, néha meg a Szecska.
Az állatkertről jutott eszembe egy aktuális történet.
A napi hír, hogy Asia, talán így hívják a nemrégiben született kiselefántunkat, ki lett engedve a placcra mutatóba.
Az akkori hír is így hangzott, csak annak az elefántbébinek már nem emlékszem a nevére.
Lehettem vagy úgy 5 éves, amikor kimentünk Apuval, Anyuval, Klári nővéremmel, aki akkor már talán 7 éves is lehetett, és Gábor bátyámmal, aki viszont már 12 éve rontotta a levegőt ezen a világon.
Bratyó azért volt különös látvány körünkben, mert Ő Apu első házasságából, vagyis az előző alomból való.
Csak az Állatkerti feeling miatt írtam így, de a lényeg, hogy Vele irgalmatlan nagyokat tudtunk játszani.
Mivel Ő az idősebb, mindig Ő bosszantott engem.
ÉÉN meg kis puffancsként, azonnal ugrottam is mindenre.
Ezeket csak azért szúrtam közbe, mert így érthetőbb, hogy egy 5 éves forma kis krapek hogyan jegyez meg ilyen atrocitásokat.
Szóval elmentünk elefánt nézőbe.
Ott aztán megálltunk, és ÉÉN hihetetlenül boldog voltam, hogy elsőnek vettem észre az elefántot, aki ott áldogált egy hatalmas szürke beton kapu alatt, és az ormányát fölfelé hátragörbítve nyalogatta a kapu tetejét.
Erre Bratyónak több se kellett, és azonnal meg is jegyezte, hogy aszondja:
- Öcsi! Te hülye vagy?
Hát nem látod, hogy az nem egy beton kapu, hanem a Mamája, és a bébi épp szopik...
Na ezen már röhögött az egész família is.
ÉÉN meg úgy besértődtem, hogy onnan végig bőgtem a rövidre sikeredett látogatást, mert ÉÉN tényleg nem ismertem föl olyan közelről, hogy az egy másik, kissé túlméretes elefánt, és nem pedig beton kapu.:D:D:D
Máskor Apuval ketten mentünk a Szecskába, Anyuék meg a bánat tudja hova.
Aztán a medansziéban való ugrálás közben vettem észre, hogy Apu karján maradt a Svájci órája.
Kitört a pánik, Apu lekapta az órát, és elkezdte fújdogálni, hogy minél hamarabb jöjjön ki belőle a lé.
Aztán egy nemes mozdulattal elejtette.
És Ekkor Öcsi, a HŐS megmentő, halált megvető bátorsággal lefeneklett a medanszié aljára, és addig tapizott, amíg meg nem találta a korpuszt.
A dolog vége az lett, hogy másnap a kronográf elkerült a Józsi bácsihoz, aki állítólag órás mester volt, és kitisztította.
Jelentem, az óra a mai napig működik, pedig ezt Apu érettségi ajándékba kapta 1933-ban, a szüleitől.
Később, úrfi koromban, gimnáziumi éveim alatt, már megelégedtem egy-egy piros hasú, Kossuth bankóval.
Akkor már voltak játék termek, és ÉÉN nagyritkán meg-meg engedtem magamnak, hogy ott hagyjak néhány bélást az Üllői úti teremben.
Még később, ismét jöttek a Gellért-hegyi kirándulások, de már nem a játszó térre, hanem inkább a bozótosba, és csak nagyon ritkán egyedül.:D:D:D
Majd 1988-tól, amikor első, azaz prototípus, és egyúttal bemutató darab Borbála nevű utódom is előkerült az Édes Jó Anyjából, akkor kezdődött az egész gyereknaposdi előről.
Nem akarom tudni, hogy mi történt Vele a második Gellért-hegyi kurzusán.
Igaz, az már nem a Gelás volt, hanem a Nagykovácsit övező hegyek, különös tekintettel a Nagy-Kopaszra.:D:D:D
Ma meg itt ücsülök, és számolgatom az ujjaimon, hogy számtalan porontyom közül melyik merre van.
Például, a kísérleti példány, amelyik nem mellesleg egész jóra sikeredett, élete párjával, és a majdnem Anyósával tengeti perceit, a Ráckevei birtokon, a középső példány, éppen Kistarcsán okosítja a YFU által kiutaztatandó ifjúságot, hogy hogyan, és miként kell elveszettnek lenni egy egész éven át, valamely külföldi országban.
A legkissebb ugrifüles, meg milliomos kedvese karjaiban várja az esti busz indulást, hogy a jövő héten még legalább 3 vizsgán tegye túl magát, az Egri főiskolán.
Hát ennyit a gyermek napjaimról.
