Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Gyurka Anna - Re_ Kávé-főző Csángóék is megérkeztek!

Feladó: "Gyurka Anna"
Címzett: "Könnyű, kávéházi pletykák, beszélgetések, első sorban a konyha, és a főzés körül"
Tárgy: Kávé-főző Re: Kávé-főző Csángóék is megérkeztek!
Dátum: 2014. december 1. 11:10

Sziasztok Drágáim!
És főleg, Te kedves vendéglátónk!
Látom, nem okozott akkora meglepit a listán, amekkorát vártál, a titkos találka bejelentése után. Hehe!
Sebaj, azért vígasztaljon, hogy olyan élményben volt részünk, amit nehéz szavak silány formájába ölteni.

Hát akkor, én is beszámolok, csak hogy más oldalról is bélássatok az ilyen manőverek hátterébe.
Igen, régen tervezgettem, hogy valami módot kerítek arra, hogy ezt a mi gazdánkat megörvendeztessem, és felbolygassam
szinte
agglegényes életét.
Addig nem is idegeltem, amíg hirtelenjében nem adódott egy alkalom, hogy Marika barátnőmmel együtt, szabaddá váltunk
pár napra.
Szerettem volna igazi meglepit, csak úgy béállítani, és békiáltani, hogy meglepetééés! Ez több okból sem volt
kivitelezhető.
Először is, Marikám lát, de a lápon még nem járt. Így mindenképpen kellett valaki, aki elénk jön, és a célhoz kísér.
A fontosabb tényező viszont az, hogy mindenképpen főzni akartam ennek a nagypofájú ínyencnek néhány dolgot, amit csak
az én kezemből kaphatott a tányérjára.
Namármostan, vihettem is volna minden alapanyagot, de azért több órás vonatozásnak mégsem tehettem ki a szükséges
alapanyagok jó részét. Fel is fogadhattam volna egy serpát, a cuccos cipeléséhez, de momentán egynek sem jutott
eszembe az elérhetősége.
:DDD
Akkor hát kompromisszumot kötöttem magammal, és előzetes bevásárlólistát továbbítottam, ahogy azt a drága vendéglátóm
említé vala.
Azért Zolikám ekkorát hazudni? Hetvenvalahány ezer forint? Hát annyiért nem én vittem volna a vargányát meg a többit,
hanem neked kellett volna bészerezni, de legalább szarvasgombát. Amit mellesleg csak félelemmel vegyes izgalommal
mertem volna feldolgozni, azt is töbórás internetes nyomozás után. Akkor nézzük, mit terveztem, és mit végeztem. Höhö.
Az étkekről majd folyamatában.
Ugyebár, Gyula szomszéd segédletével megérkeztünk a Horváth rezidenciára.
Itt köszönöm meg Gyulának azt a személyleírást, amit a házigazdánknak adott rólam, illetve a barátosnémről. Nagyon
aranyos, és igen jól esnek a jelzők, amikkel nem biztos, hogy mindenki egyetértene. De miért is ne? Hát ne legyünk már
álszerények leányok!
Zolikám, miért feledkeztél meg arról a nagyon fontos pár pillanatról, ahogyan fogadtál minket?
Konkrétan, kiszállva az illés szekérből, az összes egy lábán állva várta a hódolatomat. Ami nem is maradt el. Ahogy
beléptem, és homályosan felfedeztem a formáját, rárohantam, és a nyakába ugráltam. Hát, csaknem baleset származott a
szeleburdi érzelemnyilvánításomból. De Zolink egy lábon is képes volt megtartani a hatvanvalahány kilómat, és
megúsztuk a baleseti sebészeten való többórás várakozást. :DDD
Ó, aztán körbeismerkedtünk, felfedeztem a legfontosabb közlekedési vonalakat, házon belül, és kívül.
Persze, némi emlékem volt a nyári lápi találkozó alkalmával bejárt területekről, de akkor inkább a fantasztikus idő
miatt a kertre korlátozódtam.
Na, azért hamar felfedeztem a ház különféle céljainak megfelelő helyiségeit.
Meg azt, hogyan kerülgessük egymást a drága vendéglátómmal. Hálát adtam a sorsnak, hogy én még valamicskét látok, így
aztán megúsztam pár frontális ütközést a gurulós székkel.
Jaj, de lapozzunk.
Nagyon gyorsan, a lepakolás és berendezkedés után, ja, és a viszki elfogyasztása közben, meggyőződtem az alapanyagok
meglétéről.
Konkrétan betapiztam a hűtőszekrényt, és a spájzot.
Megnyugodva konstatáltam, hogy az általam megrendelt dolgok a helyükön vannak.
Így aztán nem volt akadálya, hogy az első betervezett ételt, a csángó húslevesemet elindítsam a megvalósítás útján.

Zolikám, olyan szóáradattal kísérte a konyhai tevékenységünket, hogy a barátosnémmel néha-néha fájdalmasan
összetekintettünk, és
minden igyekezetünket latbavétve készítettük rendületlenül az ételt.
Nem hagyhattam ki a szagmintavételt, amikor az illatos lestyánt és csombort elővettem. Odadugtam a fűszernövényeket
Zolikám orra alá, és még jó, hogy vannak ösztönös önvédelmi reflexeim! Hát, éppenhogy be nem nyelt engem is, a nagy
élvezetes szippantással. Meghatott a kirohanása, miszerint, évek óta nem szaglászta a fent említett fűszereket, és
hogy milyen fantasztikus érzéseket hozott elő belőle az illat.
azért nem hagytam, hogy egyetlen szippantással megfossza a készülő leveskémet a lényegtől.
A levesbe pediglen békerült egy tálca csirkeaprólék, előzetesen bejelentet igényeimnek teljesen megfelelve
tartalmazott hátat, szárnyat, nyakat, lábat. Plusz, külön tálcákról válogathattam még hozzá zúzát, májat.
Már többször leírtam a receptjét, most nem is untatom a kedves olvasót vele.
Miután jól bekóstólgattuk, jött a lazulás. Persze Zoltán mellet ez sem a megszokott módon műkszik. :D
Mert, amíg ő kajakómál, csak addig van csend.
Egyébként már fájt a röhögés. :DDD Hogy min tudtunk annyit rötyögni? Mit tudom én! Bármin!
Példul a répákon, amit oly nehezen kaphattunk kézbe, mert már előre féltékenységi rohamot kapott a lovagunk.
Aztán az egymás folytonos kerülgetésén, a kisebb ütközéseken. Végül pedig kipakoltuk a székéből, illetve
kiparancsoltuk, hogy átérezzük a kényelmét.
Talán van aki most felszisszen, és morbidnak találja a humorunkat. Bocsi fiúk lányok! Aki még nem járt a Horváth
rezidencián, és nem ismeri Zoltánunkat, az tévesen ítélheti meg, mi tartozik a humor fogalmának körébe.
Szóval, minden teketória nélkül, felváltva kerekeztünk egyet-egyet a trónszékben. Nekem jobban ment a manőver, mint
Marikámnak. Talán, mert én vagyok az elvetemültebb, és bevállalósabb. :DDD
Na, miután ez is megvolt, némileg elcsendesedtünk, és mélyebb társalgás is ki tudott alakulni.
Marika elvonult, és Zolival kettesben még sokáig traccsoltunk, mindenféléről. Családról, barátokról, az élet kis és
nagy dolgairól. :DDD
Ennyit a hajnalig tartó mulatozásról. Hehe.
S aztán, némi alvás, de inkább forgolódás után, eljött a reggel. Vagyis inkább a délelőtt.
A reggeli hangokat inkább nem kommentállanám. :DDD
Még jó, hogy van külön női, és Zoltán vécé is. Hehe!
Na, valóban megreggeliztünk, aztán neki is láttunk az aznapi tervek megvalósításának.
Szelet tarjákat béborsoztam, a kínálkozó színesborsörlő segédletével, valamint bé is sóztam őket. Ezután lettek
valóban kiverve, és félretéve. Szalonnakockák megpirít, kihalász, zsírján a húsok némi lisztferedő után átsüti, és
kiszedi.
Hagymakockák a zsiradékon megpirít, aztán sipisupi, bé a kukába vele! Hiába no, így jár, aki ismeretlen gáztűzhelyen
akar vigéckedni. :DDD
Sebaj, serpenyő alaposan kitöröl, újabb zsiradék, és újabb hagymakockák ugranak sülésre.
Jöhet a zacsi vegyes erdei. Ahhh igen! Már az illatától is négyfelé állott Zoltánunk két füle. :DDD
Miután a gombákok kellőképpen kieregették a nedvüket, és sülésnek indultak, a szottyosba visszakerültek az elősütött
tarjaszeletek. Fedő rája, és takarékon fél órácska. Aztán némi tejfeles habargatással készre is rottyantottam. Közben
sem telt unalmasan az idő. Zoltánomnak már felajánlottam mindenféle magas jutalmat, aztán meg alapos verést, csak hogy
legalább öt picinyke percre hagyjon minket lélegzethez jutni, és az istenke áldja meg, mind a két kezével, de
lehetőleg inkább a lábaival úgy fartájékon, csak fogja bé a szájacskáját!
Kb három percre el is vonult, némileg rendezni a felgyülemlett e-maildömpingjét. De hamar ismét ott nyomta a sódert a
konyha közepén, nem kímélve a rekeszizmainkat.
Menet közben sikeresen elkészült a kukoricapuliszka is, köretként a gombás szelethez, valamint a zúzaperkelt is ott
rotyogott a tűzhelyen.
Na igen, akadt néhány affér, malőr, baki. Hehe! Szerencsére semmi helyrehozhatatlan nem történt.
Illetve, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a puliszkafőzésre használt edényt ismét be lehet-e majd fogni konyhai
célokra.
Már, amikor fődögélt benne a cucc, éreztem, hogy jobban ragaszkodik az aljához, mint egyébként az megszokott. Aztán a
kiborítást követően, elég setétnek tűnt a helyzet. Öhöm. Na, de legközelebb talán viszek magammal edényt is. :DDD
Igen, a rohadt szelektív cseppet megkeverte a fejecskémet. Mindegy, később jót guberáltam, oszt annyi.
Az is külön kalandnak minősült, amikor különféle edények, fedők, serpenyők éshúsforgató csipesz, meg zöldséghámozó
után kellett nyomozni a ház helyiségeiben elszórt bútorokban.
A házigazdánk szinte mindenről tudta, hogy pontosan melyik szekrény melyik ajtaja, illetve fiókja rejti az éppen
keresett tárgyat. Szinte. Így aztán annyi fiókot húzogattam ki, és annyi ajtót nyitogattam, mintha házkutatási
paranccsal érkeztem volna. De valami csoda folytán, minden megtaláltatott!
Egyetlen dolgot kellett helyettesíteni. A zöldféléket össze szoktam kötni cérnával, és így ugrasztom a levesbe.
Namármost, valaha, amikor láttam varrni, mindig volt nálam egy pici dobozka, benne tű, cérna, gyűszű. Már évek óta
kipakoltam a táskámból, mert minek cipeljem a sok egyéb kacat között?
Most aztán eszembe jutott, hogy de jól jönne a cérnából vagy egy méteres darab, ugyanis égen-földön hiába kutattunk,
matattunk. Végül egy darabka damil akadt a kezembe, valami jókora doboznyi gyöngyfűzős dobozban.
Mit volt mit tenni, na meg a ruháinkat mégsem fejthettem fel, alkalmasnak ítéltük a damilt a célra.Elárulhatom, hogy
nem rontott a leves minőségén, főképpen, hogy tálalás előtt eltávolítottam. Igaz, már csak egy horog hiányzott, és
mehettünk volna a Balcsipartra pecázni.
A nap folyamán, mindezek mellett, ottlétünk örömére és tiszteletére, egy mosást is bé kellett indítani, majdan szépen
kiteregetni.
No problem!
Igaz, mi ketten a Zoltánnal csak néztük a gépet, Marika meg látta., csak nem ismerte. Végül mégiscsak elindult valami,
és kíváncsian vártuk, mekkora méretű ruhák kerülnek elő a végén. Hihi!
Dekéremszépen, ismételten csodáról számolhatok be, mert teljesen normál méretek maradtak.
Illetve, hát hogy is mondjam el.....
A teregetés során az első meglepetés akkor ért, amikor sehogy sem sikerült a pizsamaalsó egyik szárát kirázogatnom,
gondolván, hogy összevissza tűrődött, ahogy már az mosás során előfordul.
Aztán, némi rázogatás után a tenyerem csattant a homlokomon. Nem reklámoztam, mekkora idióta vagyok. Csak teregettem
tovább némán. El is feledkeztem az egészről, mire a lavóár aljáig, jutottam, és már csak néhány zokni várta a
kiterülést.
Nagyjából fél percnyi matatás után, megint kénytelen voltam figyelmeztetni magamat, hogy milyen liba vagyok. Igen, jól
gondoljátok. A zoknik párjait keresgéltem. Hát, ezt már meg kellett osztanom a jelenlévőkkel. Természetesen jól ki
lettem röhögve, amiből én sem húztam ki magamat. Zolikám megnyugtatott, hogy nem én vagyok az első, és gyanítja az
utolsó sem.
Hát, így teltek az órák, és csak addig volt viszonylagos nyugalom, amíg a ház pasáját be tudtuk tuszkolni az odujába.
És akkor jött a telefon, hogy az én drágám éppen haldoklik. Na neeee! Mártír hangon közölte, mert azért beszélni még
tudott, hogy csak maradjak, ő majd ellesz valahogyan. Talán túléli.
Na, hol az a szerető feleség, aki erre azt meri mondani, hogy majd holnap este jövök? Naná, hogy kitört a frász, és
pánikszerűen összeszedtük a betyárbútort. Nem garantálom, hogy esetleg néhány kósza cucc ott nem maradt a nagy
rohanásban.
Szóval Zolikám, ha esetleg valamelyik családtagod idegen női holmit fedez fel, azért ne hagyd magad házasságtöréssel
vádoltatni! Heheheee!
Gyorsan gyorsan elhadartam, mit hová tettem, hogy igen, a zúzának még kell tíz perc, és hogy Gyula nélkül ne matasson
a tűzhely környékén, mert a fedők nem éppen a saját edényeiken billegtek. Hát, amit találtam ugye, lényeg, hogy ne
essen a kajába. Azután egy röpke csók, egy halovány ölelés, meg két esernyő, ja meg egy Gyula, és már neki is vágtunk
a setétnek.
Jól szét is áztunk mire az állomásra kiúsztunk.
Felszuszakolódtunk a vonatra, amin rajtunk kívül egy szál ifjú, és a kalaúz tartózkodott. Aztán egy állomással arrébb,
hármasban maradtunk a kallerral, egészen Fonyódig.
Én rögvest a felszállást és elhelyezkedést követően megszabadultam a csepegő ruháimtól. Konkrétan, kabát, pulcsi le,
hamar a bőröndből egy másikat fel. Szét is teregettem a nedves cuccost, az ülések támláira. Az olyan híreket,
miszerint tangák és melltartók is virultak itt-ott, határozottan cáfolom! Volt nekik több mint három órácskájuk, hogy
némileg megszikkadjanak.
A kalaúz mosolyogva konstatálta, hogy ülésekszerte száradó holmik. De elég otthonossá tettük ezzel a kocsit, mert
Fonyódig ott beszélgetett velünk.
Hazáig még két darab kalaúzt fogyasztottunk el.
Egymásnak adták a stafétabotot, meg a lehetőséget, hogy a kiállított ruháinkat megtekintsék. :DDD
Mert nem ám összemelegszik a kaller az utasokkal egy ilyen hosszú úton. Azt csak az utas segge bírja, a kallereket
váltogatják.
Egyszer ugyebár Fonyódon, aztán Kaposváron kaptunk vadi újat. Sőt azt is megfigyelhettük, hogy Kaposváron nem csak
kallert, hanem mozdonyt is cseréltünk. A dízelt villanyosra. Nem túl eseménydús utazás után, holtfáradtan másztam le
Szentlőrincen, Marikámat hátrahagyva, aki Pécsig még élvezhette a magányt, kb tizenöt percig.
Engem már várt a drágám, aki felkelt halottaiból, és kivánszorgott elém.
Tényleg igencsak odavolt, úgyhogy otthon ki is nyúlott, és reggelig csak a panaszos nyögéseket hallhattam, már amikor
magamnál voltam. Ugyanis a strapás utazás, a lápi pörgés, bizony jó altatóként hatott.
Azóta minden rendben, az emberem feléledt, sőt, hamarost követelte, hogy itthon is rottyintsak egy jók kis húslevest,
amúgy csángósan.
A további érzékenyítésről meg még beszélünk, mert nem szeretném, ha kedves Zolikám, túlérzékennyé válnál!
És most ne fülelj ide, mert csak a listának írom a következőket.
Valamennyire belekukkanthattam a mi Matulánk életébe, a két lápi buli alkalmával. Valamennyire, mert egészen más volt
akkor a sok ember, ajól szervezett műsorok, programok között, csak pár perceket beszélgetni vele.
Most pedig beengedett a saját magánszférájába, és a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy abszolút ránk bízza
magát. Éppen úgy mozoghattunk, tevékenykedhettünk, mintha otthon lennénk. Na jó, pár kék folt, meg púp azért jutott
ide-oda, amiről itthon aztán el kellett számolnom.Hihi.
De ezeket nem a Zolinak, hanem a bútoroknak köszönhettem.
Csak annyit akarok itten kinyögdécselni, hogy minden tiszteletem és elismerésem ennek az embernek, aki jórészt egyedül
éli a mindennapjait, és mégis ember maradt. Rendet tart maga körül, megoldja, hogy még barátokat is fogadhasson. Igaz,
hozzá nem kizárólag pihenni mennek, megyünk. :DDD Éppen jelen voltam, amikor Kata leánya a listára is beküldött, kávés
cikket telefonon megtárgyalta az apuval.

igen, én elgondolkodtam, hogy mi ad erőt valakinek, aki kerekesszékbe kényszerítve, vakon, jórészt egyedül kell hogy a
mindennapokkal szembenézzen.
Sokan, tizedennyi problémától is szerencsétlennek érzik magukat, és besavanyodnak.
Zoli meg odafigyel a családjára és a barátaira, ha kell tanácsol, ha kell vígasztal.
Azt hiszem, inkább én lettem érzékenyítve. :D
Anna

 

doboz alja
oldal alja