Halk madár
Nyár volt még, én mégis fáztam,
könnyeim zuhatagában áztam.
Remegtem, mint egy nyárfalevél,
szívembe költözött a zord tél.
Körülöttem minden hófehér volt,
jött valaki felém, talán nővér volt.
Szobámban érdekes emberek,
fáradt voltam, s egy padra ültem.
Rám talált egy kis, halk madár,
s lágyabb lett a kemény világ.
Egyre többet ültünk mi a padon,
messze szálltak a nehéz napok.
Beköltöztem az üvegkalitkába,
körülvett a madárka családja.
Hirtelen megváltozott minden,
egy keselyű zaklatott minket.
A sok csőrmester tehetetlen,
elrepültünk két hétre vidékre.
De már köztünk volt a gödör,
belőlem is kibújt a kisördög.
A madárka hangossá változott,
ha a boltból teli üveget hozott.
Ő etetett, itatott, szeretett,
túlzásba vitte, ez nem tetszett.
Igaz, én csúnyán bántam vele,
de tán megbocsájt remélem.
Szárnyra kap, s repül hazáig,
hozzám, kinek úgy hiányzik!
