Halljátok emberek!
Halljátok emberek!
Micsoda inger indít bennetek?
Kire törtök, kit öltök?
A virágról is ágat törtök?
Milyen igazság a tiétek?
Az árvát kéne, hogy mentsétek!
Igazsága van-e a liliomnak?
Az érdekeibe bárki beletiporhat...
Egyetlen vágya van, hogy teremjen,
az útszéli árokban létezzen.
Akiben bíztam, és akitől jót vártam,
aki szerethetett volna és nem szeretett,
és a szívem összetörve előtte heveredett -
Sikoltottam, hogy hagyjanak élnem,
Hagyják az egyetlen jegyességem.
Ököllel sújtottak a szerelmünkre,
Tankkal tiportak a kertünkre,
nem kímélték a virágot,
ami életünk hajnalán virágzott.
Prédának nézték az életünk,
cafatokra tépték a szerelmünk;
Rózsaszín felhő helyett
Sötét fellegek borúba takartak két emberi életet.
A virág a mi szerelmünk,
túlélt mindent, mi ellenünk,
a vetemény ellen küldetett,
így a földből valami új született.
Olyan házasság lett a miénk,
mi mindent kibír,
készen áll minden viharra,
amit a sorstól ihatna.
Acélszirmokat neveltünk,
az Isten megtartotta a mi szerelmünk!
Szeretlek
A lelkem minden rezdülésével szeretlek
Enyém vagy, te kedves liliom
Mindenem a tiéd,
s minden érzés,
ami szép, a miénk.
Te vagy nekem a fű illata
A margaréta nyíló virága
Kellesz nekem, mint lélegzőnek a friss harmatos levegő
Terjengő szélben szálló illatos felhő
Az életemet csak veled képzelem,
nincsen másom, csak a kitárt szívem
Mindent akarok, hogy átadhassam neked,
hogy teljes életben beteljesedhessünk együtt veled
Ki vagy te...! Ki vagy te...!
Édes drága angyal,
ki Isten kezét jelented nekem éjjel s nappal
Minden mozdulat mit értem teszel,
az örökkévalóságban fel lesz jegyezve egyszer
Rés vagy nekem az éjszakában,
villámlás a puha nyárban
Illatos fa a réten,
kinek karjaiban pihenek éppen
Bőrödnek illata szebb a méznél,
Velünk sosem lesz éjfél
Édes napsütés a nyárban
veled élni az örökkévalóságban