Hangtérítő
E levélben nevetségesnek tűnő
dolgokról mesélek, mi sokaknak észre sem vehető.
Amikor az áldott hallás képessége
huncut játékot űz okozva riadalmat, ijedtséget.
Történt ez már vagy 15 éve,
villamosra szálltunk osztálytársakkal éppen,
s az megcsikordult szokatlan hangon fékezve.
Ketten kiáltottunk: Ez mit csinál?!
Szorosan egymáshoz húzódtunk,
a többiek nem értették, mi okozta riadalmunk.
Osztálytársam megszólalt rebegve:
lejjebb szólt egy hangnegyeddel!
Ám ők csak mosolyogva nevettek,
a villamos síneken az utat tovább szelte,
mi pedig e jelenséget túl haladva,
figyeltük a soron következő megállókat.
Egy pár évvel később megszokott utamon
egyedül haladtam fel a kollégiumhoz vezető hegyoldalon,
utam közepéhez érve,mit egy áram elosztó szegélyezett,
hirtelen a szívem jéggé fagyva majd meg dermedt.
Némán kérdeztem, ezt meg mi lelte?
Mi a jó ég ütött bele?
Alig több, mint egy nyolcadnyi eltéréssel
feljebb ontja árját zúgó hangterének.
Másodperc követett másodpercet,
s én nagy elhatározással futni kezdtem
felfelé mind gyorsabban a hegynek,
alig tudtam szinkront tartani bottal kezemben...
Egy idős bácsi kedvesen megszólított:
Hát téged mi lelt ott?
Mivégre a nagy ilyedelem,
hogy így futni kelljen?
Mondtam kissé habozva:
Nem tudom mi ütött ebbe az áram elosztóba?
Miért? Mi lenne vele?
Csak éppen egy nyolcad hanggal szól feljebb!
Az uriember hallkan felnevetett:
Én ugyan a zenéhez nem értek,
ám azt egészen biztosan tudni vélem,
hogy az ingadozó feszültség hathat rá efféle képpen.
Még egy darabig együtt haladtunk az úton,
ez a tény hatott rám rendkívül megnyugtatón,
ezért hát lelassítottam szapora léptemet,
hamarosan e nagy félelem puszta humoros emlékké lett.
Mostani utolsó történetemben
lépek előre több évet,
a múltba visszatekintve az előző évre,
egy nyaraláskor ment végbe az eset.
Az együttessel a templomban
készültünk, hogy koncertet adunk hamarosan,
közben sebbel-lobbal minket siettettek,
ezért a hangok rendezetlenül meggörbültek.
Nmég nem lett volna oly nagy baj,
hogy a furulya-család nem egészen illeszkedik egymással,
ám a szegény régi villanyzongora
fél hanggal volt feljebb tolódva.
Még lélegzethez sem hagytak jutni,
az események kezdenek kezünkből kihullani,
jó ég! Mit kéne tenni!
Kérdés hiábavaló, most már semmit...
Kezdeni kell, kezdeni!
Hogy mi lesz ebből, lehetett sejteni,
társaink közül volt még egy valaki,
ki pontosan tudta, most mi történik...
A koncert megkezdődött,
bizony szörnyű hangsúrlódás őrlődött,
a furulya a kíséretnek alatta zengett,
megszólaltatója nem tudta félhangnemnek ösvényére hogyan tegye...
Mikor egy szólamos mű csendült,
a disszonancia részben megszünt,
de mosoly arcunkra lopva került,
mert hogy lett ferde asz-mol, mi értettük...
Egy dal énekkel zendült,
így esett, hogy f-dúrból fisz-durba került,
s addig, míg én énekeltem,
e riadalmat kissé elfeledtem.
Koncertünket lezárva,
megszokott módon távosztunk tiszteletet adva,
hamarjában beszélgetni gyűltünk egy közeli padra,
s esetlen magyarázattal e helyzet lett kitárgyalva.
Hát ezek mentek végbe,
melyre figyelmet világított e hallás képessége,
remélem nem sokszor kerültél efféle kelepcébe.
Ettől mentsen meg mindenkit a végzet; ha lehet...
2015. szeptember 9.
