Horváth Zoltán

25. Három évvel később

Teltek, múltak a percek, órák, napok, hetek, hónapok.
Egyszercsak már megint agyba-főbe karácsonyoztuk egymást, majd a nyuszi is oda tojt egyet az ajtó elé, és végre megérkezett a várva várt legfrissebb behívóm.
Hogy a ragya verjen ki minden hivatásos katonát!
Még akkor is, ha az Ági uncsitesójáról megtudtam, hogy az Ő férje is hivatásos.
Most mi a f..ülemülét csináljak.
Csak nem fogom eltörni valamelyik csontomat?
De hát az egész csak egy 8 napos hadgyakorlat.
Talán nem most fognak lelőni.
Bevonultam.
ÉÉN, és a Katonai Szabályzatom.
Reggel 8-ra kellett megjelenni, a már túlontúl jól ismert Petőfi lakatnyába.
Ott vóttam.
1 perc alatt lett minden a régi.
Már olyan vének voltunk, hogy a slapicok csak "Kezit csókolomoztak" Minket.
Ott egye fene.
Neki álltunk megint magunkra ölteni az angyalbőrt, és közben dumálgattunk.
Egyszer csak, egy ismerősen taxis hang benyögi:
- Jó reggelt Köcsögök!
Csak nem egy kib*szott kaszárnyában vagyunk? A k*rva Anyját!
Többen felröhögtünk, tehát az előző csoportból még rajtam kívül is voltak páran.
Ezt követően fel kellett volna sorakoznunk, de valahogy addigra már mindannyian elfelejtettük az alakiasságot.
Inkább csak oda csoportosultunk.
Megjelent egy szemtelenül fiatal Szakadj meg vezetgető, a 3 csontcsillagjával, és kikapott 12-nket.
Elmesélte, hogy mostantól Ő a főnökünk.
Kicsit elcsodálkozott, amikor jelentést kértem tőle, majd nyomatékul fel vettem az őrmesteri vállapomat is.
Sírva elszaladt a PK-hoz elmondani, hogy vele hogy ki lett baltázva, Mire a soknapú felvilágolta, hogy attól, hogy ÉÉN vagyok a rangidős tiszthelyettes, attól még Ő a szakasz parancsnok, tehát Ő dönt, és ÉÉN fogom elfogadtatni az Ő parancsait, a többi sorkatonával.
Kicsit megnyugodott.
Aztán már aznap este lecimbiztünk, pár pohárka Wodka anyácska mellett.
Az első finom kérdése az volt, hogy:
- Mikor fogsz megborotválkozni?
Már készültem erre a hülye kérdésre, hiszen a Szolgálati Szabályzat kimondja, hogy 8 napon belül, a tartalékos nem kötelezhető, a civil szőrzettől való megszabadulásra.
Magyarul, ÉÉN nem fogok megborotválkozni, mert nekem leszerelés óta van szakállam, persze kivétel, a tavalyi 3 hetes átképzés.
A hajammal nem lehetett gond, mert a 4 cm volt a határ, az enyém meg nem érte el az 1 cm-t.
Na több se kellett a többieknek, az Őrmi aztat mondotta, hogy ..., tehát mindenki azonnali szakáll növesztésbe kezdett.
A 12-ből voltunk hárman borostások, de a többi 9 is másnapra már azzá vált.
Ennek köszönhetően valahogy mégis egy helyiségben maradtunk.
El is kezdték mondogatni a neveinket.
Elindultunk, a hang irányába.
Na, mire ezeket a dolgokat kibogarásztuk, már el is jött az ebédidő.
Elvonultunk a kajáldába, mint egy igazi csűrhe.
Az ebédlőben rá is kiáltott valaki a szakasz pk-ra, hogy:
- Mi van Jani!
Tiéd lett a "Piszkos 12?
Ez persze azonnal ránk ragadt.
Mit mondjak?
Kicsit meg is tetszett, és hivalkodtunk is vele.
Még a tiszt eftásak is poénra vették, és nekünk sokkal többet engedtek meg, mint bárki másnak.
Délután volt a nagy eligazítás, amikor megtudtuk, hogy megtámadták épülő, szépülő kis hazánkat az impirilistákok.
Mán itt gyünnek a dunán, és nekünk, cucilista tartalékos kotonkáknak, kell mögállítanunk üket.
Jó.
Amikor elült a röhögés, egy borízű hang bekiabált:
- Oké!
Induljunk!
Úszunk, vagy futunk a parton?
Mert ha úszunk, akkor úgyis Dunát rekesztünk, ha meg futunk akkor meg a kiabálásunkkal rémisztjük halálra az ellent.
Szépen megkérték, hogy ne ízetlenkedjen.
Már ahogy aztatatat szokták a hadiflottánál:
- Kuss!
Te Barom, és vonszold a segged, ha kell.
Épp ez időtájt ért el hozzám, egy ismeretlen irányból a rumos üveg, úgyhogy nekem alibim volt, hogy ÉÉN miért is nem vettem részt a gusztustalan hahotázásban.
Még elmondták, hogy rekviráltak 50 db tehergépkocsit is, és azokat már alakítják át a célnak megfelelően a sofőrjeik.
Konkrétan, szerelték fölfele a padokat, a platókra.
Az is napvilágra került, hogy másnap hajnalban, azaz 6 órakor lesz a riadó, hogy ne keljen az állomány többi tagjának korábban kelnie, miattunk.
Az estét azzal töltöttük, hogy a szakaszunk összeismerkedett.
A Taxissal, meg a másik úsznitudóval, a hőrrel már ismertük egymást, de a többiek szépen bemutatkoztak, és amennyit jónak láttak, az orrunkra kötöttek.
Másnap reggel 6-kor felébredtünk, persze a cuccosa már mindenkinek készen állt, és ruhában aludtunk, hogy mihamarébb elindulhassunk.
Mire fél 7-körül megérkezett a parancs, már többen vissza is aludtak.
7-re már fent voltunk a kocsikon.
Általában 1-1 szakasz, ami állt 12 katonából, és egy pk-ból.
Amint a kocsin voltunk, megkérdezte az egyik koma, hogy:
- Mi a szar ez?
Már mint ami a pad alatt van?
Mire vagy hárman lepisszegték, hogy majd ha már kint vagyunk az úton, elmondják.
Kint voltunk.
A pk mentségére elmondta, hogy az eligazításon megtudta, hogy a mi szakaszunk lesz az ellátó szakasz, tehát mi fogjuk a konyháról kihordani a kaját a többieknek.
Meg azt is, hogy igazából mostantól mindenki a szabadban van egész nap, ha köll, ha nem.
Ő meg ezt nem annyira kedveli, úgyhogy lopott egy komplett sátrat, biztos, ami biztos.
Megszerettem az embört.
Tempósan haladt a konvoj a régi kettes úton, amíg el nem érkeztünk a tizenkettes út elágazásához.
Itt aztán be kellett balra kanyarodni.
Nem gond.
A konvoj elején haladt egy parancsnoki UAZ, amiből kiugrott két fehérrel tűzdelt forgalomirányító katona, és leállította a teljes forgalmat.
A sor, meg elkezdett bekanyarodni balroá.
Épp a mi ZIL-ünk kanyarodott be, úgyvagy a konvoj közepén, amikor szirénázó rendőrautó vágódott a másik tgk elé, és elkezdett ordibálni mindenkivel, hogy:
- Itt kérem nem lehet feltartani a forgalmat ennyi időre!
Tessék azonnal elengedni az autókat!
Na, körülbelül eddigre ért oda a konvoj elejéről, és végéről a két parancsnoki UAZ.
Ezekből előtámadott a két Szás eftás, és kiabálás helyett előkapták a parabellumukat, és halkan elmagyarázták, hogy a katonai konvojt TILOS megszakítani, pláne, ha épp a haza védelmében ügyködünk.
Mire a megszeppent rendőr azzal védekezett, hogy nekik nem szólt senki.
A Szás meg ráförmedt, hogy:
- Azééé, meee háááborúúú van, Te F*sz!
Erre aztán eltakarodtak az útból, mi meg úgy röhögtünk, hogy majd kiestünk a ZIL-ből.
Innen már viszonylag sima utunk volt, egészen a Verőcei végállomásunkig.
Ez persze csak nekünk volt végállomás, mert már voltak , akiket előbb telepítettek le, és voltak olyanok is, akik meg mentek följebb, a Dunakanyar felé.
A dolog nagyon jól nézett ki.
Egy hatalmas játszótér, a közepén ivóvízzel.
Mi a Duna, és a játszótér közti susnyásban terültünk el.
A téren napközben a kismamák legeltették gyerekeiket, mi meg a szemünket a kismamák barátnőin.
Amikor a gyerekek elmentek haza ebédelni, akkor már nekünk is szabad volt igénybe venni a vízcsapot.
Többen ittak is, de azért a krémje átsétált a téren, át mentünk a főúton is, és ott álltunk szemben a Posta bejáratával.
Hát ugyibár mi nem oda akartunk menni, úgyhogy balra fordultunk, és elsétáltunk a 40 méterre lévő kisboltba.
Bementünk, és lelegeltük a töményes pultsort.
Aztán amikor kijöttünk, még kicsit tovább mentünk, a 30 méterre lakó Korcsmába.
Ott is jelentős pusztítást vittünk végbe.
Mire visszaértünk, a többiek már felverték a sátrunkat, közvetlenül a konyha sátor mellett.
Nem is lehetett észrevenni, hogy az nem a konyha része, hanem csak egy toldás.
Később a hivatásosok nem is vették észre.
A maradék katona sem tétlenkedett, mert valahonnan került egy 20 l-es kanna vörösborocska is.
Késő délutánra megérkezett az Aknász naszád is, amire rá voltak kötve a rocsók, bennük a vadonat új Jhonson motorokkal, amit még előző nap csomagoltunk ki, és indítottunk be, a kaszárnyában.
A kollégák megkapták a csónakjukat, és a Wodka fejadagjukat, és elhúztak a Duna mindkét partjára, a kijelölt szolihelyükre.
Annyi időm még maradt indulás előtt, hogy a tudomásukra hozzam, hogy kaját csak az kap, aki idejön érte, mert az ÉÉN hajóm szőröstül-bőröstül elsűlyedt.
Csak az orrából látszott ki a víz felszíne fölött vagy 10 cm.
Az a gyönyörű, és kurva drága motor meg a víz alatt...
Meg őrültem a gondolattól.
Erre jött a Flotta kapitány, és egy szekercével egyszerűen levágta a kötelet, mondván, hogy hadi veszteség.
Dögöljek meg, ha azt a motort nem hozták föl, még az éjjel.
Na de hát ez már legyen az Ő haszna.
Éjszakára ÉÉN a sátor sarkába vonultam el.
Hamar ki is derült, hogy nem volt olyan jó választás.
Mivel ágyunk az nem volt, ezért magunk alá fektettük a sátorlapot, amit egyebek mellett esőkabátként vittünk magunkkal.
ÉÉN még a surcimat is levettem.
A két cipőfűzőt gondosan össze kötöttem, és az egyik végét még a kisujjamhoz is rögzítettem.
Na ezért volt még másnap reggel is bakancsom.
Történt ugyanis, hogy egyszercsak arra ébredek,hogy valaki piszkálja a kisujjamat.
Mire fölkaptam a fejem, már a balos gyaloglóm kint is volt.
Erre felordítottam:
- Rohadt Tolvaj!
Ha elkaplak, kinyúvasztalak!
És mérgezett egérként rohantam kifelé a sátorból, persze zokniban.
Mondjuk nem láttam senkit, de a surcimat csak felhúztam a lábamra, biztos, ami biztos.
Másnap aztán már lesúlyoztam a sátor oldalát, jófajta öklömnyi kövekkel.
És jól is tettem.
Másnap éjszaka is megindult a szöszmötölés, de a bakancs akkorra már véglegesen rárohadt a patámra.
Dehát ott volt még prédának a teljes hátizsákom.
Namost, amint megláttam matatni a kezet, azonnal felkaptam az egyik kavicsot, és eszehagyottan elkezdtem püfölni vele a mancsot.
A siker frenetikus volt.
Nem ÉÉN ordítottam föl az egész csapatot, hanem a vérző kezű kolléga.
Pedig csak az első két ütés talált.
Másnap reggel aztán egy sorakozó, egy kézmosási vizit, és egy azonnali tolvaj fogás.
A srácot már vitték is vissza a kaszárnyába, ahol kapott 3 hónap fogdát, bajtársi lopásért.
Ez pusztán annyit jelentett, hogy amíg mi a 8. napon haza mentünk, Őkelme még rárántott 3 hónapot.
Hát tán a 3. napon megérkezett a támadásról szóló infó.
Rádión jött a Titkos üzenet, miszerint ebben a kilométerszelvényben, az ennyiedik méteren úszó aknákat telepítettek a gonosz nyugat Német katonák.
Aknász naszád kiindult, a fölszedésre.
Majd egy háromnegyed óra után halljuk a rádió forgalmazást a csatahajó, és a Műveleti Központ között:
- Fiúk!
Itt lennénk, csak az aknáinkat már összekapkodták a Szovjet eftásak, vagy fölrobbantgatták, merthogy már el is készült a ponton hídjuk, pont az aknák fölött.
- Akkor, akkor,... Szóval, akkor az aknák lejjebb vannak, mondjuk 500 méterrel.
- Oké, de hogyan is lehet fix helyre telepíteni úszóaknákat egy folyón?
- Na menjetek a picsába!
Ne szórakozzatok velem!
Akkor tessék felszedni ugyanott a meder aknákat!
- Az mind szép, és jó Főnök, de nem hoztunk búvár felszerelést, meg búvárokat sem toboroztak...
Hangos kuncogás.
- Akkor írjátok be abba a kib*szott jegyzőkönyvbe, hogy az infó hamisnak bizonyult!
- És ha azt is bele írnánk, hogy fogtunk egy úszó nyelvet, és jól kifaggattuk, és tőle tudtuk meg, hogy az impirilistákok szándékosan vezettek félre minket?
- KUSSS!
Egyébként holnap lesz a nagy ellenőrzés.
Országos szintű, tehát jönnek a csíkos nadrágosok is.
...
Na, ez volt a teljesen titkos rádió forgalom, amit még mi is hallottunk.
Délutánra befutott a Naszád, és kiderült, hogy azért nem tétlenkedtek, hanem rendezték a másnapi ebédet.
A fiúk ugyanis vittek magukkal merítő hálót, és hazafelé lehalásztak egy hálónyi halat.
Aztán azt kiemelték, szétválogatták, a vacakokat visszadobálták a piranyáknak, a többiből meg még az este egy Bazi nagy adag halászlét készítettek.
Ez lett a másnapi ebéd, egy határnyi fehér kenyérrel.
És láss csudát!
Másnap 11 óra körül 3 fekete Vológya állt meg a játszótér előtt.
Na már most, előző nap, miután megtudtuk a híreket, a pk volt olyan drága, és kiment a Tanácselnök eftáshoz, és rekvirált egy budit.
Mivel akkoriban még nem léteztek ezek a Toy-toyok, hát azonnali hatállyal megjelent 4 közmunkás embörke, kiástak egy kétszer-kétszer-két méteres gödröt, és fölébe helyeztek egy fa tákolmányt.
Ez lett a katonai reterát.
Mikor kiszállt az első Tábornok eftás, már kereste is a nadrágjában a gyíkot, hogy megríkassa.
Szerencsére, a társai időben rászóltak, hogy ez egy játszótér, kismamákkal, és kisgyerekekkel.
A parancsnokunk meg megmutatta neki a szolgálati potyodát.
Nagy volt a sikere.
Erre be lett nekik magyarázva, hogy van a tartalékosok közt néhány ács, fát rekviráltunk az erdészettől, és Ők eszkábálták össze a kóblit.
A többi meg gyalásóval kaparta ki a gödröt.
Úgy benyalták, hogy fel se tűnt nekik, hogy az ajtót előről 3 ízlésesen elhelyezettt szívecske díszítette.
Aztán végig sétáltak az egész táboron, és minden nagyon szép, minden nagyon jónak találtatott.
Szerencsére, még azt sem vették észre, hogy az egyik katona a teherautó alatt hempereg, duda részegen.
Bár kicsit csuklani kezdtünk, amikor valamelyik pizsamás ránk szólt, hogy az, meg az a kocsi cseréljen helyet, mert a rendszámuk alapján úgy kéne sorban állniuk.
Szerencsére, nem kellett az árnyékadó kocsival megmozdulni.
Már az állomány felsorakozott a búcsúhoz, amikor felismertem kedvenc Gyulavári altábornagyomat.
Ő is rám ismert.
Ki is kapott a sorból, és cinkosan megkérdezte, hogy nekem is benne van-e a kezem.
Erősen tiltakoztam, az ellen is hogy a WC építéshez közöm lett vóna, meg az ellen is, hogy bele lógna a kezem.
Aztán közölte, hogy visszaléphetek, és szólt a többieknek, hogy leszereléskor megint lökjenek meg.
Így lettem törzsőrmester.
Na, de addig még volt hátra vagy 4 nap.
Még az ellenőrzés utáni este megint a korcsmáriumban találtuk magunkat.
A nagy sörözgetés közben a srácok valahogy összeismerkedtek a helyi NB 3-as foci csapat tagjaival.
Most ugyan már csak 1 lábam van, és az véééletlenül pont a bal, de akkoriban még pont annyi lábam volt, mint a focistáknak, csak nekem mind a kettő bal volt.
Ezért ÉÉN odébb húzodtam, és úgy figyeltem, hogy hogyan alakul ki egy másnapi közös meccs.
Flotilla, kontra Verőce SC.
Aztán meg már erről beszélt az egész ivó.
Így elegyedtem szóba a mellettünk iddogáló Fővadász urammal.
Ő meg már annyira fel volt aljzva, hogy rögtön föl is ajánlott a győztesnek vagy 15 kg vadhúst.
Na, ennek máán fele se tréfa!
Másnap délelőtt le is játszották a fiúk a csörtét.
Kivonultak a csapatok, és a néző sereg.
A focipályán ugyan lábszárközépig ért a gaz, de szerencsére mindkét oldalon, tehát egál volt.
Aztán a fiúkat is könnyen meg lehetett különböztetni, hiszen a mi fiaink egyszál keki színű alsógatyában játszottak, a Verőceiek meg szintén egyszál, de legalább civil alsógatyókában támadtak.
A szögletzászlókat 1-1 katona tartotta, hogy látni lehessen a magas gazban, hálók természetesen nem voltak, és a felfestéseket is csak emlékezetből tartották be a fiúk.
Mikor láttam, hogy a 3 méter magas kerítés is csak az egyik kapu mögött magasodik, megkérdeztem, hogy mi lesz, ha a másik oldalon nem találják telibe a háló nélküli kaput?
Azonnal jött a válasz:
- Nem látod?
Az ott a temető, és a sírásó azonnal küldi vissza a bogyót.
- Ja, az más.
A derekasan szurkoló közönség állt 5-5 főböl, akik egymással szemben álltak, és a balkezünkben teljesen azonos Lóbányait tartottak, a jobb kezükkel meg a jobb zsebükből előkerülő szotyit adagolták, az izgalommal azonos tempóban.
Erről jutott most az eszembe, egy legenda, miszerint Tét nevű falucskának volt egy hivatásos játékvezetője, aki az egyik ilyen nagyságrendű meccsen a saját csapata ellen ítélt, amikor a közönségből valaki bekiáltotta, hogy:
- Mit itété Tétitetü? Tá átátá?
(Akkor most leírom érthetően is:
Mit ítéltél Téti tetű?
Tán át áltál?)
Na ezt csak úgy elmondtam.
Hát ilyen tét meccsen voltunk.
A tét, a 15 kiló vadhús volt.
A másfél óra alatt valami iszonyúan elkalapáltuk a Verőcét.
Azt hiszem 1:0 lett a javunkra.
Amikor észre vettem, hogy a mérkőzés vége felé a Fővadász uram elkezdett elódalogni, véletlenül nekem is arra volt dolgom.
Be is hajtottam rajta az adósságát.
Becsületére legyen mondva, meg is adta.
Volt abba minden.
Vaddisznó comb, szarvas lapocka, őzgerinc, és még nyúl combok is.
Másnapra ez mind ki is engedett, és egy irgalmatlan méretű vegyes vad pörkölt készült ebédre, nokedlival.
Csak akkor kerültünk kicsi bajba, amikor még a felénél se tartottunk, amikor kifogyott a magunkkal hozott tüzifa.
Na irány Fővadász uram, és kunyeráltunk egy pár kiló fát is.
Adott.
Persze az erdőgazdaságéból.
Ha jól számoltam, akkor már legalább 5. napja voltunk egy gúnyában, úgy, hogy a surcitól a trikón keresztül minden azonos volt.
Ennek máán vót egy sajátos bukéja!
Amikor sorakozni kellett, már kicsit távolabb álltunk egymástól.
Már nem csak egymást kezdtük utálni, hanem a másik szagát is.
A szakállunk is már méretesre serdült, tehát már egyre jobban hasonlítottunk az igazi "Piszkos 12-höz."
Bár némelyek megkockáztatták a Dunában fürdést, de igazából az sem segített.
Végre eljött a parton töltött utolsó nap is.
Villámos gyorsasággal bontottuk el a sátrakat, összepakoltuk a konyhát, és beérkeztek a rocsósok is.
Rákötöttük a rocsókat a Naszádra,és kicsit a nagy hajót is lemostuk.
Na ekkor fedeztem föl a Naszád előző lajstrom nevét.
Ez volt bevonulása előtt a BKV flottájának a vezér hajója, a Hófehérke.
Tehát, a Flotilla hajói, a BKV által levedlett sétahajók, a Hófehérke, és a 7 törpe.
Hazafelé úton végig ezen poénkodtunk.
A Magyar Néphadseregnek nincs pénze új hajókra.
Ez eddig rendben van.
De arra sincs pénze, hogy a régi lajstrom nevet, ami tulajdonképpen egy matrica, eltávolítsa?
Na szép.
Délután 6 körül már bent voltunk a kaszárnyában, és le is adtuk a kincstári cuccost.
Aztán vagy este 8-ig csak tusoltunk.
Durván addigra kezdtem érezni, hogy már nem vagyok olyan ordenáré büdös.
Aztán kis vacsi, és néhányan beszerző körútra indultunk.
Irány a raktár.
A teljes öltözetünket lecseréltük vadonat újra.
Még a surcit is, meg az övet is.
Amikor így felszerelkeztünk, akkor már csak nagyon kellett vigyázni a cuccosra, nehogy ne nekem legyen tök jó ruházatom.
Ugyanis ez nem járandóság volt, hanem pofátlanság.
De ez nem érdekes.
Alvás a katona zsákon, és másnap reggel ébredés, és civilbe öltözés.
Reggeli után még egy hegyi beszéd, megkaptam ünnepélyesen a törzsőrmesteri kinevezésemet, és a csillagjaimat, és 10-kor kiengedtek a laktanyából.
Beültünk az autóinkba, és mindenki elhúzott haza.
Később már csak a 2000-es évek elején került szóba a sereg, amikor is le szereltek a tartalékos állományból is.
Eddigre már teljesen elhasználtam az ünnepi zsávolyomat is, a surcit is, amit túra bakancsként használtam, a derékszíjam is elkopott, de azért vittem mindenből valami hasonlót leadni.
Végül is csak az étkészletemet nem tudtam pótolni, de mondom ennyit csak beruházok, mert az egy olyan jó darab.
Mikor mondom, a leltáron, hogy az nincs meg, lehet írni a HTK-át, a pofa be is írta, hogy -26 Ft.

Mondom, ez egy vicc!
Amikor már végeztem, és meg volt az obsitom, gyorsan végig szaladtam a soron, és vásároltam étkészletből még 6 garnitúrát.
A mai napig is van még belőlük.
Azóta szerencsére nem zaklatnak, bááár?
ÉÉN arra is felvagyok készülve.
Hihihi!

VÉGE