Horváth Zoltán (Matula)

14. Határzárás, és Sün kaland

Ez annyit jelentett, hogy szabad szemmel átláthatóan volt lerakva az állomány a szakaszon.
Tehát, hogy mindkét szomszédomat látnom kellett.
Mondjuk mezőn ez lehetett akár 100 méter is, de fás, bokros terepen akár 5 méter is.
Még a kocsin mondja el a felvezető, hogy esetünkben egy köztörvényes bűnöző, fegyveresen menekül.
Ennyit.
Aztán leszállsz, a megfelelő szoli helyen, és várod a csodát.
A csoda meg vagy jön, vagy nem.
Vagy lő, vagy nem.
Esetünkben majd' 60 órácskát vártunk.
Persze azért néha jött a háttér, és hoz valami kaját.
A többit meg a természet lágy ölén.
...

Természetesen addig, amíg a zárás tart, a szolihelyeken is maradnak a járőrök.
Hát ilyen körülmények között ücsörgök az erdő szélén, és hallgatom a természetet.
Már több, mint egy napja unatkoztam, amikor úgy naplemente tájában egyszer csak zörög a bokor.
És mint azt jól tudjuk, nem zörög a haraszt, ha,
...
Úgyhogy kicsit még füleltem, de már olyan közel volt, hogy már-már tele raktam a gatyókát.
Hirtelen csőre töltöttem a csúzlit, és elkiáltottam magam, hogy:

- ÁLJ,ÁLJ,ÁÁÁLJ!
És már majdnem bele is lőttem a bokorba, amikor kimászott alóla egy jólfejlett süni.
Életemben először láttam közelről sünit.
Nem csak hogy eddig nem láttam, de például azt sem tudtam, hogy milyen hangja van a tüskéshátúnak.
Már pedig van neki.
Kezdjük a mozgásával.
Mindent megszaglászik, és ahogy oda dugja a kis orrát, meg is mozdítja a célt.
Már ez is zörög, de amit a tüskéivel megkarcol, az is zörög, meg a kis szőrös hasát is legtöbbször csak vonszolja a földön, és még az is sustorog.
Katasztrófa!
Akkora hanggal jár, mint egy ember, aki nem is titkolja jelenlétét.
Erre hittem azt, hogy Walaki jár a bokorban.
Aztán, hümmötg, morog, és pont úgy dünnyög, mint egy székely paraszt bácsi, a bajsza alá, pipával a szájában, akinek épp nem sikerül valami.
Amíg meg nem látod, egészen biztos vagy benne, hogy embörrel állsz szemben.
Pedig csak egy másfél, két kilós süni a támadó.
...
Ezek után, azonnal összegömbölyödött, mint egy tüskegombóc.
Kis piszkálás, és unszolás, vagy éppen már görgetés, meg se kottyan neki.
Ráuntam.
Pár méternyire tőle leültem, és figyeltem.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszercsak a zárt szúrós páncél elkezdett kinyílni.
Az egyenletesen eloszló felületen egy helyen kis horpadás keletkezik, és pici fekete, mozgékony orrocska, valamint két éberen figyelő szemecske jelenik meg.
További idő elteltével, megnyugodott, és szép lassan teljesen kinyílt.
Annyira aranyos volt, hogy föl akartam venni.
Ezt azzal torolta meg, hogy megint azonnal összegömbölyödött.
Kezembe vettem a tűpárnát, és tartottam.
Aztán rájöttem, hogy minél nagyobb felületen érek hozzá, annál kevésbé szúrt.
Aztán amikor majdnem elejtettem, akkor úgy megijedt szegényem, hogy azonnal kinyílt.
Ott feküdt a tenyerembe, a pici, szőrös hasiján.
A lábai lelógtak, és majdnem teljesen tehetetlen volt.
A másik kezemmel megsimogattam az orrocskáját, azaz megsimogattam volna, ha meg nem harapott volna.
Valahogy mégsem volt az olyan igazi harapás, inkább csak olyan puha jelzés féle, mint amikor a cicáddal játszol.
Végül is letettem, de se össze nem gömbölyödött, se el nem szaladt.
Egy darabig játszottam vele, aztán egyszer csak rám unt, és elvonult a bokor irányába.
Szó szerint megszerettem a kis jószágot.
Telt múlt az idő, határsértőnek se híre, se hamva.
Másnap délelőtt már magasan járt a nap, amikor érkezik az ismert ketetés, matatás.
Biztos, ami biztos,a kibiztosított, csőre töltött fegyver a kézben, és felszólítottam sün barátomat, hogy adja meg magát.
Nem adta.
Hanem a meglepetésem akkor lett csak igazán nagy, amikor kimasíroztak a bokor alól.
Igen.
Többes számban, kimasíroztak.
Tisztára, mint a rajzfilmekben.
Elöl vonult a büszke Atya, mögötte libasorban 6 db negyed akkora sünfióka, és a sort zárta a gondos Anyuka, aki figyelemmel kísérte porontyai mozgását, nehogy elkóboroljanak valamerre.
Elképedtem.
Ez elhozta az egész családot bemutatni!
Picit megálltak előttem, és az öreg dörmögött valamit.
Gondoltam elmesélte, hogy melyik gyerekét hogyan is hívják.
Meg is akartam érinteni az egyik picit, de ezt azért már csak nem engedhette.
Ő rám morgott, Anyu meg már ugrott is az ujjam felé, hogy derekasan belém harapjon.
Szerencsére, résen voltam, és időben elkaptam előle a bőséges ebédnek ígérkező testrészt.
Pár percig még ott maradtak, majd megint sorba rendeződve elvonultak, az ellenkező irányba, mint ahonnan jöttek.
ÉÉN meg azóta is szeretettel gondolok rájuk, amiért felvidították a zárás unalmas napjait.
Összesen 3 éles záráson voltam jelen.
Az egyiknél ÉÉN voltam a háttér, mert nem sokkal korábban műtöttek ki a talpamból egy tyúkszemet, és hát mit mondjak, még nem volt teljesen fájdalom mentes.
Ez volt az, amikor motoron hordtam ki a kaját a többieknek, de erről már írtam.
Aztán még egy alkalmat sikerült kifognom.
Ez volt a legdurvább.
Miután leraktak minket, csak vártunk, és vártunk, és vártunk.
Néhány óra múlva éles kiálltás, aztán egy egyes lövés, kis kaliberű fegyverből, majd egy hosszú sorozat.
Konkrétan egy egész tár ment ki.
30 lövedék.
És mindez történt egészen közel. Szerintem 50 méteren belül.
Majd érkezett a hír, hogy lelőtték a határsértőt.
A baj, csak az volt, hogy először az egyik bajtársam felszólította.
Őt azonnal le is lőtte a szökevény.
Erre lőtt csak a mellettük lévő járőr, aki viszont a teljes tárat bele eresztette a gyilkosba.
Sajnos, a kolléga is bele halt a lövésbe.
Ebből aztán még hosszú történet alakult.
Akkoriban még nem kellett egy ilyen esemény feldolgozásához cihologikus, de azért rengeteget dumáltunk egymás közt az esetről.
Ekkor értettük meg, hogy az nem vicc, hogy először lőni, majd fel lehet szólítgatni a hullát.
Csúnya história volt, és nagyon nagy tanúlság.
Drága tanúlság.
Ekkor találkoztam életemben először nem csak a sünökkel, hanem az értelmetlen, véres halállal is.
...

Ja, és volt még egy zárásom, de akkor épp a rocsóban voltam, és ott is maradtam még vagy 15 órát.
Igen jól telt el az a nap, hiszen rengeteget pancsiztam, és számolatlanul locsoltam a benyát a motorba, hiszen majdnem folyamatosan a vizen voltam.

...