Hétfő Béka Lencse
Tegnap hétfő volt.
Szerény hajlékomat megtisztelték Horváték, mert hogy növelni kellett a népsűrűséget.
Még vasárnap megbeszéljük telón, hogy már hajnali 6-kor elindulnak, hogy minél több idejük legyen nyaralgatni.
Nekem könnyű dolgom volt, mert Ági csak reggel indult haza a forgalom, és az időjárás miatt.
Reggel 5-kor kelés, és Ágnes asszony könnyek közti elbúcsúztatása, hiszen csak szerdán jön legközelebb.
Aztán jöhet a szokásos reggeli rutin, majd fogadásra készen várom Lencsit, Kend Uramat, és a Hópihéket.
8 óra 40-kor meg is csörren a teló.
Ők azok.
- Szia! Itt vagyunk! - Csicsergi Lencsi.
Mondom:
-Az jó. De hol is?
- Maglódon.
- Na az nem jó.
Bevallja, hogy 3 gyerekkel, nem is olyan egyszerű elindulni.
(Hi-hi-hi!)
majd hozzá teszi kedvesen, hogy lehet még kicsit vissza feküdni.
Az előzményekről röviden.
Kata már szombaton leköltözött, mert vasárnaptól már dolgozik.
Ugyan nem itthon lakik, mert csak egy félkész konyhát tudtam Neki felajánlani hálószobaként, de volt aki befogadja erre a pár hétre.
Haza csak enni, fürödni jár, és persze hogy elaggott Idösapucikáját szellemileg leápolhassa.
Első munka napján Ági meglátogatja a munka helyén, és megrendel egy kis friss süti-mütit hétfő délelőtt fél 10-re, hogy a Hópihéknek legyen rágcsa.
Vissza a jelenbe, Kata fél 10-kor telózik a boltból, hogy elfelejtették a rendelést, és még ki sem vették a sütit a fagyasztóból.
Na de semmi baj, mert Lencsiék elfelejtettek elindulni.
Később Kata megjelenik egy cigarettáskartonnyi pogival.
Tesz-vesz, majd kiúszik a láp szélére, a kisboltba melcsizni.
És lőn!
ÉÉN visszafekszem.
Picit talán be is alszom.
Álmomban Kend Uram hangját hallom.
Na buszd meg!
Már nem csak álmomban hallom!
Megjöttek!
Navégre!
Puszi, puszi, és örömködés.
Rövid idő alatt megállapítom, hogy ÉÉN is ilyen oldalbordát akarok!
Mármint olyat, mint Kend Uram.
Pillanat alatt hibátlanul gardírozza a Hópihéket, lencsit, és az elkövetkezendő pár órára még engem is.
A hangulat ráhág az tetőfokára.
A gyerekek nyíltak, kedvesek, közlékenyek, csicseregnek, birtokba veszik a kert maradványait, amit még építkezés címén nem tett tönkre a kőművész bácsi.
Kend Uram másodpercek alatt berendezi a területet vendégfogadásra alkalmasnak.
Beszélgetés indítónak újra meghallgatjuk Emmy kedves levelét, majd, hogy előbb említett nagysád szavajárását idézzem: "eszek-iszok, dínok-dánok."
Csabi egy idő után magához veszi a nagyokat, így osztva meg a társaságot, és elmennek vonatnézőbe.
Nekünk marad Szilvike, és Lencsi lap-topja.
Még mindig elfelejtettem mondani, hogy itt van Wifi.
Aztán kis idő elteltével megjönnek a túrázók.
Kis gitározás, és Attis már alszik is a fűben. Mármint hogy azon a pokrócon, amit hoztak magukkal.
ÉÉN mint jó házigazda, ugyanis nem tudtam adni nekik ilyesmit, mondván, hogy ugyan van, csak a kutya tudja, hogy melyik dobozban.
Megjegyzem, hogy poharakkal is csak azért állok jól, mert kértem kölcsön a szomszéd nénitől.
Aztán jött az a bizonyos borocska, amit már Emmy is annyira emlegetett. Mi meg emelgettük, és felemlegettük a krisztus előtti időket.
Jókat kuncogtunk közben.
Persze a borocskát is Ők hozták ajándékba.
Azzal a jó egynéhány tojással egyetemben, ami az otthoni kertgazdaság terméke.
Azt hiszem ilyen friss tojást utoljára vagy 20 éve ettem.
Ági majd a hétvégén feldolgozza.
Később szóba kerül a kávé.
Itt is a saját dugámba kell dőlnöm.
ÉÉN nem vagyok egy nagy kávés, ezért csak neszkávém van.
Lencsi rögtön leszarozza, Csabi meg kiszalad a kocsihoz, egy kávéfőzőért.
Előtte azonban szerényen megkérdezi, hogy kettőhúsz azért van, ugye?
Naná, hogy van.
Erre kendUram azt mondja, hogy mert hosszabbítót is hozott. Na, mondom most bizonyíthatok!
- A Tiéd hány méteres?
- Az enyém? 30!
- Há-há-hááá!
Az enyém meg 55!
Pedig csak 2 és fél méternyire volt szükség.
De legalább az enyém hosszabb!
Pár perccel később már az is kiderül, hogy házigazdának sem utolsó a Csabi.
Ugyanis egyszer csak azt hallom, hogy a kőművész bácsi halálra dícséri, majd hangosan megköszöni a finom kávét.
A Transporter méretéről meg csak annyit, hogy a hosszabbítóval együt előkerül néhány bringa is, és még mindig csak a felszínt érintették.
Végül Attis felébredt, és elkövetkezett az érzékeny búcsú pillanata.
Csabi villámgyorsan elmosogatott, mindent a helyére rakott.
Puszi, puszi, és pá-pá.
Azért kend Uram még kifaggat, hogy hol is van pontosan az a híres fagyizó, a Szalmonella.
Elmondom, és távoznak.
ÉÉN még órákig emésztem az eseményeket, majd ismét szunyálok egy órácskát, mert Csabi biztos annyira kifáradt, de Neki nincs ideje szunyókálni.
Ez a hiteles története az Imolai eseményeknek.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Aki meg irígykedik, annak meg úgy kell!
