Hogy vagyok?
Hát, hogy: " Hogy vagyok?"
azt elmondani nem tudom.
Létezem, megvan a lábam és a két kezem,
De érzem, hogy egyszerre van két életem.
Egy a kötelező,
Egy a művészi.
És a szabad,
Folyton a sarokban marad.
Kell a hely a konformnak,
Az elnök asszonynak,
És eltűnik a lovász,
A költő,
A táncos,
A világutazó,
A missziós,
A kalandor,
A dáma,
A színésznő,
Mindaz, ami lehetnék, ha mernék.
Így maradok, az, amit a helyzet enged,
Vagy engedni látszik,
Ami kényelmes és kiszámítható,
És örökké szenved majd bennem egy lázadó,
És nem lesz bennem egység
És csak papíron leszek bátor.
Becsületes, tisztességes
Unalmas emberként halok meg,
Elkerül a botrány,
Talán még példa is leszek,
De magammal soha sem egyezek.
Megmarad bennem minden egy ábrándban,
Mert úgy nem veszélyes,
Eljátszik néha a sarokban,
Egy gondolattal,
Egy verssel,
De kicsi marad és középszerű,
Mert a világ csak
Ilyen embereket tűr.
Átlagos lesz, polgári az élete,
De, ha merne,
Más lenne a helyzete,
Hogy jobb lenne, vagy rosszabb,
Azt tudni innen nem lehet,
Kiváló lesz,
Abban, amit a sorsa ráoszt,
De talán sose teszi meg azt,
Amit vágyott.
