Hóviharban.
Lábam alatt csikorog
A keményre fagyott hó.
Kopott ruhámon keresztül robog
A szél. Kékből zöldbe hajló
Orrom, mint kóbor eb, beleszimatol
A tél jeges tenyerébe.
Fülem hegyén dalol
Mínusz húsz fok minden szeszélye.
Felettem éhes varjak
Károgó tömege száll.
Szemem előtt táncot jár
A presszók gőze,
Bárok, diszkók, korcsmák bűze,
Egy fűtött szoba
S benne puha karszék.
Földig hajol az ég,
Lehúzza roppant súlya
S nő, dagad a szegény ember gondja, búja.
Kacagnék, de kacajom torz vigyorrá lesz
S újabb akkord számon nem ébredez.
A jeges, kopogósra fagyott úton
Kimúlt veréb hullája hever
S apró pihéi között
A végzet jégcsap-keze babrál.
Az időben megfontoltan lépkedek.
Így, lassan járva: Meddig élhetek?
Üsse kő! Élek
Ameddig élek
S ameddig éltet, kedvel s kímélget
A sors és az akaratom.
...S akkor, egy viharos vagy csendes napon
Eljátszott életem abbahagyom!
S ha volt okért, célért futásom:
Méltatlan bukásom
Itt marad titoknak, felkiáltó miértnek.
Rang, opera, hegedű, cimbalom,
Asszonytest, csók, mámor, izgalom,
Egy bucska bor s füstölgő szivar
Lenne tán a boldog élet?
S én, ki szenvedtem annyi évet,
Mit kapok kielégítő bérnek?
Tán enyém lesz a nyolc boldogság
S a mesebeli mennyország
Boldogító reménynek?
Életem furcsa bolondság:
Célért küzdő féktelen vihar.
Így ballagok komolykodva,
Eszeset, igazat sutba dobva.
Elrévedek azon, mi víg, borús,
Békés, álcás és háborús.
Cél!... Cél!... Cél!...
Sikongja fülembe a szél
És szeretnék kacagni
Öntelten, bátran, szabadon:
Baráton, szeretőn, hiúságon,
Apró férgen és büszke óriáson,
Karrieren, bukáson, sikeren,
Rangon, pénzen, nyúl-szíveken,
Kevélységen irigységen, díszes ravatalon,
De leginkább magamon:
Az emberen, a szenten, a gonoszon,
A megtévedt s megtért buta-okoson.
Nevetnék, de nem vagyok
Ismerője a kacajnak,
Meg rettegője is vagyok
Az isten kezéből lecsapó haragnak
S inkább dalolok keményen, könnyedén,
Túlharsogva e sárteke őrült zörején!
Imázva dalolok, hogy legyen kukorica, répa,
Minden nációnak békés szomszédja,
Hogy ne ásítsanak meddőn a földek, rétek,
Hogy mézet gyűjtsenek télen is a méhek,
Hogy fakadjon forrás a karszton, sivatagban és nőjön káka,
Hogy ne aranyért fúrjanak a hegyek gyomrába,
Hogy a csalánból legyen ribiszkebokor, hasznos cserje,
A búzának ne legyen szemetje,
Ne legyen üres hombár, aszály, jégverés,
Ne legyen nyomor s éhség-szülte szenvedés,
Hogy ne prédikáljanak hiába
A papok s veszett ebként ne loholjon a kába,
Ki mázsás javakat hajszol
S rangért, fényűző életért munkás-ereket sajtol,
Hogy a pénz ne legyen paloták, viskók szentje,
Hogy a koldusnak is legyen kecskéje, kertje,
Hogy a hatalom ne legyen a félelem testvére,
Hogy nyugodt, békés álom hulljon minden ember szemére,
Hogy legyen a legszentebb eszme: A béke és szépség,
Hogy apostolait északon, délen, keleten, nyugaton megértsék
S a lelkiismeret ne járjon lopózva -
Így imádkozom, de csak néhány telefonpózna,
Egy didergő
Kilométerkő,
Isten meg az ólmos ég hallgatják konokon.
Vágtató orkán pofozza homlokom
S rikoltó szárnyán táncoló pelyhek:
Mint akiket űznek,
Sóhajaimmal messzire repülnek
S szívemet hideg marja, nem pedig zsongító, balzsamos enyhek.
Viháncol, ugrándoz az idő.
Egy vad csikónak is illő
Vetélytársa volna!
Sír, hörög az útszéli hárs kopasz lombja.
Röhög a szél s üvöltve tör a hideg lakásokba,
Csontig mar a fáradt munkásokba,
Rátelepszik a havas háztetőkre
S havat nyalábol a járó-kelőkre,
Ráül faházra, ablakra, ajtóra,
Leheletétől megfagy a toronyóra,
Megdermednek az iskolába siető diákok
S arcukhoz csapódnak az apró jégszilánkok.
Belekapaszkodik gyárkémények füstjébe, ruhába,
Duhajkodik, mint részeg a korcsmába,
Kurjant, harap, pofoz nekirugaszkodva,
Mintha isten is büntetésnek teremtette volna!
Tántorgok. Így lassan járva,
meg-megállva,
Még hány évet élhetek?
Egyet? Ötöt? Húszat? Vagy tán holnap már fel sem ébredek?
Az angyalát!
Előre! Előre, míg visz a láb,
Kacsint a szem, vér pezseg az érben,
S helyet foglalok a térben!
Nem kell a nyolc boldogság,
Mesebeli mennyország
Boldogító reménynek!
Jöjjön hát a múló élet:
Rang, opera, hegedű, cimbalom,
Asszonytest, csók, mámor, izgalom,
Egy bucska bor s füstölgő szivar!
Őrült, ki ennél többet akar!
