Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Stolmár Barbara


Hozzád fordulok

Ma már fellegekben vagy nemzetek barátja, s én mégis segítségért hozzád fordulok, mert lett részem betűtlen énekes hangja, kit szeretnék egészen befogadni, de a szó-bírtokosok hallgatnak.

Ő pedig él a hangformákban rácsozott országban, hol még mindig konganak a néma falak, és két út között akad kiejtett mondat, ezért lett csak hangsor birodalma, mi kezet nyújthat.

Hangok, s érintett formák világa léte,
egész mivoltát ujjhegyeivel, fonja körbe zengésével, fontos, hogy világosság gyúljék szimbóluma felett, akkor megérthetjük, mi az, mit rejtenie kellett.

Oh, ha alázattal megkérhetlek,
segíts hát, úgy, amiként lehet,
lépjen elénk irgalmas lelkület, ki ez úton vezet, ha megteheted, körünkbe őt vezettesd.

Ki nyelvek közt hidat képező,
ki nagy lelkűséggel kinyilváníttatást őrző, talán kész elhallgatás bilincseit levetni, Képes lehet a bezárt ajtókat felnyitni.

Legyen úgy, amiként ég által lehetséges, szívemben efelől semmi sem kétséges.
Ettől fogva bárhogyan is történjen,
köszönöm, hogy e sorokat meghallgatásra felterjeszthettem.

2015. december 10.

doboz alja
oldal alja