Hűtlenek
Volt egyszer nagyon rég;
Tanu reá Isten és Ég.
Hűtlen voltam hozzád, elhagytalak.
Egy percig meg nem szántalak!
Te voltál az első kit igazán szerettem,
De elmúlt, eltünt az a forró szerelem.
Kérlek ne kérj tőlem többet, mint amennyit adhatok!
Ha te akarod,még akkor sem, neked nem hazudhatok!
Ne tekints úgy rám, mint ahogy egy bűnösre szoktak nézni!
Én csak hűtlen voltam! Próbálj meg megérteni!
Hűtlen voltál hozzám, elhagytál;
Pedig még csak enyém se voltál.
Kérdésemre nemet válaszoltál, aztán gyorsan eltüntél,
De szívembe búcsúként még egy tőrt beledöftél.
S én hiába téptem ki a gyilkos szerszámot;
A seb ott maradt, s nem űzhetem el a bánatot.
Követ mindenhová, minthacsak az árnyékom, őröm lenne!
S te is követsz! Ha akarom, ha nem rád gondolok minden percbe.
S most te is hűtlen lettél,
Mint egy tárgyat elcseréltél.
Oh, Istenem! most minden bűnömért megfizetek;
Mosoly, szerelem, s annyi vétek lett a vesztem.
Egyedül maradtam, árván;
Még ma is hű társra várván.
Először csak én vétkeztem,
De ti mind vétkeztetek ellenem!
Rátok bíztam titkaim, hozzátok fordultam,
S ti megszöktetek mind egy óvatlan pillanatban.
S te is, kiben utolsó reménységem volt;
Hát számodra a barátságunk már holt?
Oh Istenem! Mihez kezdjek én hűtelen!
Mért hogy hozzám mindenki ily hűtlen?!
(Pest, 96. 09. 10. kedd)
