Igazán
Bármiről írsz, csak az igazat érdemes,
Lehetsz hazafi, vagy reménytelt szerelmes,
Ha cselekszel és lábad igaz úton jár,
Képzelőerődtől ledől minden határ.
Olykor messzire mégy, majd hazaérkezel,
Kikapcsolt aggyal mohón, falva étkezel,
Mosolyod megfáradt, de fájón őszinte,
Vágyad az éjszaka takaró sötétje.
Bódultan ugrasz csapongó álmaidba,
Uralkodik rajtad álmaid hatalma,
Nyugalmas éjszakád rózsával betölté,
Nappal szerzett sebed olajjal elfedé.
Veled együtt ébred, s elhurcol a hajnal,
Nem lesz zsákmányod a jólelkű aranyhal,
Munkától görnyedve keresel értelmet,
Tudatalattidban várod szerencsédet.
Igazán óhajtod láncaid végzetét,
Eddigi életed könnyű feledését,
Kényszerpályát adtak igaztalan mesék,
De vigaszt nyújtottak ősi magyar regék.
És megyek menteni harcot fel nem adva,
Szent eszköz kezemben őseim hun kardja,
Árpád lobogóját bátorkodom vinni,
Istentelen bitangot halálnak adni.
Istentől magamnak csak bátorságot kérek,
Benne s Fiában bizalommal remélek,
Végtelen marad örök-büszke Szerelmem,
Ki dallal balzsamozza szerető szívem.
Róttam e rímeket közel a Tiszához,
És jogot szereztem minden igaz szóhoz,
Igazság nem terem boldogtalanságot,
Csak önzetlen, élő édes áldozatot.
2013. május 14.
