Igéretek
Egyszer magamnak tettem igéretet,
Megigértem, hogy megnyerem a versenyeket.
Amit mondtam, megtartottam;
Aztán már nem futottam.
Sem kislabdát nem hajítottam,
Sem távolt nem ugrottam.
De amit igértem, megtettem
Tiszta a lelkiismeretem!
Akkor az atlétika volt a mindenem,
De ma már rossz emlék, el kell felejtenem!
Többé egy büdös centit sem futok!
Egy nyavajás méterkét sem ugrok!
Ott, ott elvesztettem mindenem,
Ami akkor fontos, fontos volt nekem.
De amit igértem, megtettem
Tiszta a lelkiismeretem!
Még a bánat könnyei sem száradtak fel,
Mikor neked előálltam az új igérettel.
Bár ha következményét sejthettem volna,
Akkor is, tudom, megtettem volna.
Azt mondtad nem és gúnyosan kinevettél.
Oh, ha tudtad volna, hogy ezzel mit tettél!
De amit igértem megtettem
Tiszta a lelkiismeretem!
Azóta már sok idő eltelt,
És a bú nyugvóhelyre lelt.
Örök rabja lett szomorú szivemnek,
Szivem pedig az örök szerelemnek.
Te azóta már elfelejtetted azt a napot,
De én nem feledhetem el azt a pillanatot.
De amit igértem, megtettem
Tiszta a lelkiismeretem!
Ma már semmit nem igérhetek,
Mert rosszul sülnek el az igéretek.
Így nem igérek többé se magamnak se másnak
Hátat fordítok a kerek-egész világnak!
Bánom már, hogy fogatkoztam valaha is,
Akkor talán ma látnék és feledhetnék is.
De amit igértem, megtettem
Tiszta a lelkiismeretem!
(Szakmár, 97. 07. 02. szerda)
