Ima a vak gyermekekért.
Uram, ki ott fönn az égben trónolsz
És számon tartod minden gyermeked,
Kiket sorsuk sötét szárnya hordoz
Nyújtsd ki feléjük segítő kezed.
Te vezesd őket, te vezesd uram!...
Kik napod fényét nem látták soha,
Kiket sötét lepellel takar be
És sújt a sors kegyetlen ostora.
A gyermekek, kik vakon járnak,
Kiket sodor az utca-áradat;
Nem lázadnak sötét sorsuk ellen
És szívükben nincs irántad harag.
Akiket kézen fogva vezetnek,
Vagy akik egymást vakon vezetik:
Ne hagyd el őket, ne hagyd el uram,
Az úton mindig te segíts nekik!
Gyermekeid ők is, mint a többi:
Nem jobbak és nem rosszabbak náluk,
Olyanok ők is, csak botladoznak:
Te vezesd uram tétova lábuk.
Közülük ha egy is eltévedne,
Vigyázz rá uram, hogy el ne vesszen,
Mindig legyen aki visszavezeti.
Akard uram, akard és úgy leszen!
Nem az övék a színek világa,
Ebben őnekik a fény határt szab,
De benn a szívükkel ők is látnak,
S ez minden fénynél tisztább, igazabb.
Itt élnek a többi ember között,
Bolyongva járnak sötétben, árnyban,
Beletaposnak szennybe, piszokba,
De a lelkükben fény és tisztaság van.
Ahogy mások, ők is úgy szeretnek.
Úgy tisztelnek hitet és erényt,
Uram, e hitet hagyjad meg nekik
És a szívükben növeld a reményt!
Mint mást, a tettek úgy hívják őket
És úgy fűti a munka-akarat.
Ha téged hívnak, hogy segíts nekik,
Uram, halld meg, halld meg a szavukat!
Kerítések, házfalak vezessék.
A buktatókat előttük takard!
Kivont pengeként vigyázzák a fák!
Tudom úgy lesz uram, csak akard!
Lombok, füvek, útszéli virágok
Simogassák, öleljék őket;
Akik soha nem láttak zöld erdőt,
S nem láttak ringó búzamezőket.
Reggelenként, akik útrakelnek,
Hogy a célig tapossák az utat,
Vigyázz rájuk, óvd meg minden bajtól
És a céljukhoz te segítsd uram!
Aztán, hogyha már eljön az este
És hívja őket az otthon szava,
A visszaúton is segíts nekik,
S minden este vezesd őket haza!
