Ima apámnak
Íme, gyermekként mesékért könyörgök,
De te csak fekszel, s a szíved dörömböl,
Fülsüketítő virágot méreget:
Krizantént, rózsákat, véredet,
Tejfogakkal harapnám szádról a havat,
Hogy megszakadnék a súlya alatt,
De te csak fekszel, s a szíved dörömböl,
Angyalok zuhannak havas szemedből,
Véredből rózsák babásodnak a hóra,
Mint elásott zubbonyból az őszirózsa,
A jel rózsákat szül vérből, koromból,
S te öntözöd őket hangtalan torokból,
Szád szobájában már fagy dagaszt,
A föltámadt szél arcodba harap,
Csak babásodik véred a hóra,
Csak szemeidből hull az óra,
S íme, tenyeredbe fogod arcom,
Tenyeredbe, mely annyit harcolt,
Hogy lettél cselédje az időnek,
Krizanténja, rózsája, vére,
És tejfogakkal harapom szádról a havat,
Hogy megszakadok a súlya alatt,
De te csak fekszel, s szívecskéd dörömböl,
Angyalok zuhannak havas szemedből.
