Ismeretlen ismerős
Ki vagy te? Igen, a kínpadom.
Vagy az égből küldött angyalom?
Reád nézni, jaj, én dehogy merek,
Hisz hiába kutatlak, nem ismerlek.
Csak arcod, ruhád, alakod ismerős,
Csak pillantásod hangod ismerős,
De te magad elvesztél emlékeimben,
Sajnálom, de nevedre már nem emlékszem.
De halványan rémlik alakod és arcod,
Valahonnan mégis ismerős a hangod,
Pillantásod szívembe hatolva,
Ott a jégcsapot cseppenként olvasztja,
A jég csepegve fogy lassan,
Szívem beleremegve dobban.
Kevés a hely, hogy emlékezzen,
Csak egy-egy pillanat fér meg benn.
S e piciny idő rémlik vissza még,
Kitűnik a felhők közül a menny, Azég.
Ilyenkor neved is előtűnik a homályból,
S hangom a némaságon át hozzád szól:
Oh, te ismeretlen ismerős,
Kinek neve is míly ismerős,
Neved mért nem kiálthatom a világba?
Szerelmem mért kell maradjon titokban?
Mért kínzol, mért örzöl folyton angyalként?
Mért nem gyűlölsz, szeretsz te is emberként?
Választ nem kapok soha, tudom,
Mert nem méltó hozzád e pár sorom.
Mától fogva nem kérdezlek,
Tiltod, többé hát nem szeretlek!
Jégkockába zárom végleg, örökre szívem,
Hogy sem nevedre, sem rád soha ne emlékezzen!
Eddig jó barát, ismerős voltál nekem,
De ezután légy te az örök ismeretlen.
(pest, 98. 09. 28. hétfő)
