Itthon vagyok
Lágy szellő suhan át a nyírfasoron,
Gyönyörködöm a szabolcsi tájban.
Megszoktam a szélfútta homokot,
Jól érzem magam Szabolcsban, Szatmárban.
De álmomban és a lelkem mélyén
A somogyi táj vissza-visszahív.
A szülőföld, a tabi hegyek s dombok
Nem tudhatják, hogy milyen szép a nyír!
Hisz. enyém a szülőföld, gyermekkorom világa!
Legyek tőle bármily távol, s bármily korba. ...
Szívem mindig jobban dobog, ha valahol
Beszélnek róla.
A Dunántúl képe bennem él emlékként
De Szabolcsban élek: S már itthon vagyok én!
