Jelre várva
Derűsebb lett a világ,
mégis kérdések hada fog át,
mert sok a zavaró zaj, jel,
zavarnak az útról, lökdösnek engem.
Nem tudom, mit jelent ez,
de nincs erő melly miatt feladjam,
szívem, s lelkem tovább vezet,
ha nem is marad más, hallgatom az éneket.
Kimondás helyett csak leírom neved,
dallamod csak töredezve rejtve zengem el,
összekeverve a hangsorokat, mint kik elvesztek,
miközben egészként szólalnak mélyen bennem.
Valaha súlyos pofon terhei alatt,
meghajlott a lelkem roskatag,
akkor dalnok nevét is félve ejtettem,
azért dalban őt egészben zengtem.
Róla teljes szavakat, szóképeket,
leírt, elmondott, eldalolt formákat,
suttogó, vagy ordító mondatokat szerezhettem,
s bennük idővel nagy ismereteket meglelltem.
Talán még rabmadárként vergődik elmém,
de el nem fárad, határtalanul remél.
Addig is fürkészőn hangsorok után kutat,
elhivatottan illesztgeti egymásba a megtört hangokat.
A világod kapuja elé állító,
font újabb kis kaput félválaszokból,
erre ismét felszegeződött titkos figyelmem,
s erőt adott, hogy e vihart elviseljem.
2015. augusztus 23.
