Művek
A látó Shakespeare (fülszöveg)
Hol vannak? Mi? Hogy itt?
Akkor miért nem látom?- kérdezed Te, tőlem a vaktól.
Manapság a környezetünkben több látássérült- köztük a vakok is- olyan szinten élnek a társadalomban, hogy akik látnak, pont ők nem
látják őket.
Na nem azért, mert nem akarják látni, mert jobb lenne, ha...
Azért, mert életvitelük, felfogásuk és beilleszkedésük -ha lassan is-
olyan szintre kezd emelkedni, hogy apróbb eltérésekkel, de
ugyanolyanok, mint mindenki más.
Jönnek-mennek, dolgoznak, szórakoznak, élnek és éltetnek.
Meg persze van olyan is, aki otthon kuksol...
Viccelődnek, segítenek, utaznak és folytathatnám. Persze mindezt
egyéntől függően. Ha nem figyelsz fel a fehér botjukra, mert
magaddal vagy elfoglalva, ők akkor is felszállnak egy buszra.
Ha te azon morogsz, hogy egy hipermarketben az árak számait nem látod, mert azok annyira kicsik, s a gyengénlátó meg az orrával
olvas, azért nem hökkensz meg, mert betudod ugyanannak, mint a
te problémád.
Ebben a könyvben egy többfelvonásos pillanatképet kaphat bárki
arról, hogy én, mint látássérült hogyan élem mindennapjaim; miképp
teszem a dolgom, hogyan oldok meg szituációkat.
Mint ahogy Shakespeare, aki egyszerre volt színész és író is, én
ugyanúgy játszom és rendezem a saját életem...
Mindezt gondolataim áradatával, sajátos véleményeimmel és
meglátásaimmal.
Ha csak mesének olvasod, az sem baj. De ha megtaníthatlak egy
pár dologra, vagy feltárhatok benned néhány fekete lyukat, akkor jó
érzéssel teszem le a tollat!
A látó Shakespeare (regény 2012.)
Altatott álmok (fülszöveg)
Jelenleg harmincnégy éves vagyok. Öt éves korom óta cukorbetegként élek (éltem), ez nálam hamar meghozta nem várt
gyümölcseit, azokat a szövődményeket, melyek rendesen tönkretették életminőségemet.
Öt éve megvakultam, veséim működése közel negyven
százalékosra csökkent, s ebből fakadóan érkeztek a többi tünetek
is. (magas vérnyomás, vérszegénység, gyakran jelentkező
hányinger, vízlerakódások test szerte).
Hogy legyen megoldás, felkerültem egy olyan várólistára, ahol
egyszerre kaphatok vesét és hasnyálmirigyet - ha nem leszek
cukorbeteg, az „új vesét" nem teszi tönkre ez az alattomos állapot.
Négy év után eljött a nap, amikor el kellett kezdeni a dialízist, ez
alatt már háromszor volt riasztásom, de a hasnyálmirigy sajnos
egyszer sem bizonyult beültethetőnek.
Nyolc hónap kezelés után megszólalt a telefon, elérkezett a pillanat,
mehettem a műtétre.
Az ezt követő közel egy hónapban az altatásokból eredően
rengeteg álmom volt, amiket az agyam rejtett zugaiból és a
különböző ingerekből, melyeket felfogott a külvilágból kreált a
tudatom. Valóságalapok nélkül, hajmeresztően zajló apró történetek
lettek, visszagondolva csak mosolygok rajtuk.
Miért és honnan jöttek az álmaim? Mi zajlott valójában ez alatt az idő
alatt?
Mindenkiből más és más kérdéseket hozhat elő ez a történetcsokor.
Lesz, aki elgondolkodik, lesz, aki mosolyog, vagy a fejét fogja-
Te jó ég!
Egy biztos, egy új életet kaptam s ennek része volt ez a három hét
is, amikor a valóság és az álmok határán lebegtem...
Altatott álmok (regény 2010.)
Az enyém (fülszöveg)
Azt hiszed, hogy észreveszed, pedig mindketten tudjuk: meg sem látod addig, amíg meg nem villan a fehér bot a kezébe. Na jó, ne
legyek ennyire szigorú, hiszen te azért nyitott szemmel jársz, s lehet,
hogy körülöttedmindenki.
Én hős vagyok(?), én tényleg csak akkor láttam meg őket, ha már
majdnem hasraestem a maguk előtt jobbra-balra ingázó botjukba.
Na akkor is félve kérdeztem meg: Segíthetek?
Aztán ahogy felfedeztem magamon a megvalósuló és elég bizarr,
sötétségbe belevesző jövőmet, már egyre többen tűntek fel és
egyre bátrabban kaptam el a karjukat. Talán még kiáltottam is,
pedig nem a fülükkel volt a baj, hanem a szemeikkel...
S ide megérkezett még egy nagy „ajándék" mellém: meglassultak,
majd leálltak a veséim is.
Ja az meg már csak hab a tortán, hogy a cukorbetegség azon kívül,
hogy még nem esett le a lábam, minden szövődményét is
beleépítette a testembe.
Hosszú idő telt el, amíg az történt ami. Aztánez olyan hamar
lezajlott, hogy felfogni sem volt időm.
Hogy miért dugtam mégis a fejem a homokba? Nem tudom. De a
múlton nem rágódom, a jelen és a jövőaz, ami mozgat...
Vakság, dialízis, s a kaszás, aki megállás nélkül kopogtatott az
ajtómon, az ablakomon, akkor is, ha nappal volt és akkor is, amikor
álmodtam.
Mi zajlott le bennem? Mit éreztem akkor, alatta és utánna? Mi adott
erőt? Nekem milyen volt, mi minden járt a fejemben?
Nekem így és ezek, ebből a szemszögből és nem biztos, hogy ez
volt a jobb, vagy a rosszabb. De minden igaz, a döntések, a
megválasztott utak, a kérdésekre a válaszok, a kialakított világ,
vagy maga a választott sors.
Minden az enyém...
Az enyém (regény 2011.)
Dűneszemek (Válogatott novellák fülszöveg)
Életünk egy hatalmas homokóra, melyben sokan és még többen vagyunk. Mindannyian ugyanolyan, vagy hasonló formában;
lehetünk növények, állatok, emberek, vagy éppen csak
homokszemek. Lehetünk valamivel kisebbek, rögösebbek,
színesebbek, vagy éppen színtelenek, de mindannyian ott vagyunk.
Együtt egy világban, amit megteremtett valaki, vagy valami.
Hívhatjuk Mesternek, vagy evolúciónak, de akár Istennek is.
Az idő pedig része létünknek, mint ahogy a mozgás, az egymáshoz
való közeledés és távolodás ugyanúgy, mint az is, hogy hol fent
vagyunk, hol meg lent.
Előfordul, hogy hamarabb kerülünk le a homokóra alsóbb részébe,
de lehet, hogy utoljára; s fordítva is, előbb leszünk fent, mint az alsó
részben. De olyan is van, hogy azok között lehetünk, akik sosem
jutnak el az egyik oldalról a másikig. Mert bizony a legtisztább és
legjobban lecsiszolt üvegben is fennakadhat egy-egy homokszem,
ami sosem indul el, vagy ha igen, akkor sem érheti el a szűkületet
és az átjutást.
Sodródhatunk, gördülhetünk, összeütközhetünk és simulhatunk
bármikor. Ha úgy alakul, zuhanhatunk, vagy lebeghetünk,
morzsolódhatunk és zuttyanhatunk is.
Egyetlen dolgunk van, hogy legyünk.
Mindaddig, amíg a homokóra egyben van, csak élni kell és örülni,
bízni abban, hogy az üveg sosem törik el...
DŰNESZEMEK (Válogatott novellák 2015.)
Emlék-szem (fülszöveg)
"Tudom, hogy nem lát, tudom, hogyan vesztette el a látását, és tudom, hogyan született újjá lelkileg és testileg egyaránt.
Viszont csak most, jó pár év után, a könyv kézirata olvasásakor tudtam meg, mi minden történt Vele mindezek előtt. Amikor még látott, kisgyerek, majd nagyobb gyerek volt, és előbb így, később úgy volt jelen életében a mentőautó. Hogy miként, azt most megtudhatja a Kedves Olvasó is.
Akkor látott, most meg emlékezik - és mesél. "
Gyarmati Enikő - munkatárs
Emlék-szem (regény 2014.)
Nyeregben a Konstantin-kereszt (fülszöveg)
Gyerekként mindig arra vágytam, hogy legyen egy saját biciklim.
Tinédzser koromban azért tanultam tovább, hogy mentős lehessek.
Gyorsan kikerültem az életbe, a beteg emberekkel való munka lett a
hivatásom, majd az első fizetésemből megvettem az első
kerékpárom is.
Aztán elvégeztem a mentőszakápolói iskolát és a második álmom is
valóra vált.
Már sok éve dolgoztam, amikor jött egy ötlet, mi lenne, ha a hobbim
összekötném a hivatásommal?
Na nem találtam fel a spanyolviaszt, de jó volt elkalandozni a
gondolataimban és látni, ahogy megszületik a terv, majd felépül
valami...
Ebből született meg ez a történet, ami akár lehetne maga a valóság is.
Nyeregben a Konstantin-kereszt (regény 2009.)
Tengercseppek (Válogatott novellák fülszöveg)
Az életünk egyik titka a víz, ami volt, van és lesz örökké. Ott van
születésünk előtt, alatta, majd jön velünk erre a földre, erre a létsíkra és végigéli velünk mindazt, amik vagyunk. Ha akarjuk, ha
nem, fogja kezünk, hajtja szívünk és benne lebeg örömeinkben és
minden bánatunkban ugyanúgy, mint ahogy még abban a
sivatagban is meglapul, ahol sosem hinnénk a jelenlétét...
Tócsákban, patakokban, tavakban és folyókban, majd tengerekben
és óceánokban élünk, hogy ha simogat a nap, felemelkedjünk vele
a felhők közé és azok testét, lelkét és álmait is átkarolhassuk majd;
s egyszer csak lehulljunk vissza a társainkhoz, hogy foghassuk
egymás karját, osztozhassunk sorsukban, gondolataikban.
Az életem pillanatai olyanok, mint cseppek a tengerben, de ezek
alkotják a nagy vizet.
Néhány gondolatom, ezekben a formákban, mint a víz a
világegyetemben, egyszer itt, aztán ott; megfestett
szivárványképben a színeket adva, egy csokorba összegyűjtve,
melyek megtalálhatják a párhuzamot az elmélázó emberrel, s ha
már átadhatnak valamit, tudom, hogy minden vad viharos tenger
megnyugszik egyszer...
Tengercseppek (Válogatott novellák 2012.)
